Nemcsak egyéni, de kapcsolatban megélt pokol is létezik, amikor mindkét fél elképesztő sötétségbe kerül. Átalakult, frusztrált kapcsolatkeresésünk során sokan nemhogy a „poklot” nem várják meg, hanem a kisebb összetűzések, a kapcsolat megromlásakor már a „váláshoz sietnek segítségért”. Rohanó, tárgyiasult világunkban mintha az embert – férfit és nőt egyaránt – tárgynak tekintenénk, használnánk ahelyett, hogy megpróbálnánk a hibákról, problémákról azonnal, de partneri, szeretetteljes módon beszélni és közös megoldást találni, ha kell, engedni önmagunkból. A némaság, (ön)bizalomhiány, szeretetlenség, meg nem bocsátás és a felkészületlenség néz szembe a kölcsönösséggel, megbocsátással, türelemmel, érzelmi és értelmi érettséggel, a párbeszéddel és a megújítás reménységével.

Mennyit beszélünk keresztyénként a válásról? Vannak-e stigmák, bélyegek, amelyeket szívesen ragasztunk egymásra? Mi a hitünk a házassági szövetségről? Miért hasonló a keresztyének közötti válások aránya a nem hívőkéhez? Mi a helyzet a lelkészek házassági válságával? Fontos, állandóan felmerülő és mégis sokszor takargatott kérdések, amelyekre két lelkész és egy pszichológus kereste a válaszokat április 19-én az Adna Caféban, a Tiszta vizet a pohárba! elnevezésű beszélgetéssorozat legutóbbi alkalmán. Az estet Győrffy Eszter (Pesti Református Egyetemi Misszió) és Márkus Tamás (Károli Egyetemi Lelkészség) szervezte, Tamás egyben a beszélgetés moderátora is volt.​

„A fasori gyülekezetben sok jó példát látok arra, hogy Isten hogyan vezet egymáshoz férfiakat és nőket, hogyan újít meg kapcsolatokat. A házasság, az azzal járó áldások és nehézségek a jegyesoktatásokon kerülnek elő, és akik ott vannak, azoknak nem újdonság Isten Igéje” – fogalmazott Pataki András beosztott lelkész. „Mi Isten tervét mondjuk el mindenkinek, azt, hogy a férfi elhagyja apját és anyját, azért, hogy a társával egyesüljön és testi-lelki szövetségre lépjen vele. Ugyanakkor nem szabad idealizálni két, Krisztusban újjászületett ember kapcsolatát sem, nem szabad azt mondani, hogy ők tökéletesek és nincsenek kapcsolati nehézségeik.”

Az egyházban sajnos rossz hozzáállással találkozunk, amikor azt halljuk: a lelkésznek mindig a gyülekezeti taggal kell először foglalkoznia, és a családdal akkor, ha arra éppen tud időt szakítani – fűzte hozzá. „Mindig vannak olyanok a gyülekezetben, akik el akarják vonni a lelkészt a családjától a saját céljaik elérése érdekében. A teológián nagyon kevéssé készítenek fel minket erre. Az egyik szélsőséges álláspont szerint a lelkészlakás falai üvegből kell, hogy legyenek, olyan példás életet élve, amiben semmi botránkoztató nincs. A másik pólusnál azt látjuk, hogy lehetőleg ne engedjünk be senkit a lelkészlakásba, mert az ottani állapotokból rossz következtetéseket vonnak le az emberek. Meg kell tartanunk az intimitást, a gyülekezetnek nem lehet mindig mindent elmondani, hiszen két felnőtt ember intim kapcsolatáról van szó, és bizonyos dolgok csak ránk tartoznak.”

„Három kérdést szoktam feltenni, amikor problémákkal keresnek meg: Tetszik? Szereted? Dicsekszel vele?” – vitte tovább a beszélgetést Tapolyai Emőke pszichológus. Ezek ugyanis a szeretetünknek és a vonzódásunknak a nagyon fontos megmutatkozásai. „Ha csak a teste vagy csak a belső énje tetszik, vagy legrosszabb esetben egyik sem, akkor már gondok vannak. Kell, hogy tetsszen, hiszen azt a döntést hoztam, hogy évtizedekkel később is mellette akarok felkelni. Sokszor tapasztalom, hogy túlságosan is elvi kérdést csinálunk a házasságból és a válásból, és nem kap megfelelő hangsúlyt a lélek, két ember értelmi és érzelmi helyzete.”

„A világ nagy részén a házasságok szerzettek, azaz a szülők döntik el, hogy gyermeküknek ki lesz a társa. Érdekes módon az ilyen házasságoknál az elégedettségi faktor legalább akkora, sőt, kicsivel magasabb, mint a szerelemből született házasságoknál. A valódi kapcsolatoknál meg tud változni a belső monológunk, ehhez azonban szükséges, hogy őszintén megnyissam magamat a másik előtt. Többször elhangzik, hogy „eredetileg nem is őt akartam” – pedig kellett, hogy tetsszen valami benne, ezért ilyenkor már inkább a sebek beszélnek a valóság helyett” – fejtegette a szakember.

Mint mondta, volt férje szintén lelkész. „Azt tapasztaltam, hogy a lelkészházasság olyan életvitelt jelent, amit nem fogunk fel huszonéves fiatalként. A kapcsolat állandó rivaldafényben van, mindig megmondják, mit és hogyan kell csinálni, folyamatos nyomás alatt van a házasság és a család. Ilyenkor nincs lehetőség arra, hogy a kapcsolat saját struktúra mentén alakuljon, mindenki beleszól. Sok fiatal nagyon jól szeretné végezni a házastársi hivatást lelkészként, de könnyedén kialakulhat a valóság tagadása, ami önámítást, konfliktuskerülést eredményez – a bomba pedig előbb-utóbb felrobban. Gyermekkoromban láttam, ahogy a konyhánkban a kukta folyamatosan engedi a gőzt. Szerettem volna a kis lyukba rakni egy rizsszemet, azonban ez biztos robbanást eredményezett volna. Egy jól működő kapcsolatban a visszajelzés folyamatos, az „itt és most” határozza meg a kommunikációt. Az egyszerű „bocsánat, de ez nem esett jól”, „kérlek, ne beszélj így velem” mondatok eszközök ebben az állandó visszajelzésben, és partnerséget eredményezhetnek.”

„Engem alapvetően a gimnazista és egyetemista korosztály ér el, akik még máshogy állnak ezekhez a kérdésekhez” – vette át a szót Győrffy Eszter lelkész. „Bennük még nagy a vágy és reménység arra, hogy a házasságot jól és jobban éljék meg, mint a szüleik generációja vagy a környezetükben ismert példák. Előttem is sok jó és sok rossz példa jelenik meg, amikor a házasságról és a válásról van szó. Két buktatót látok a házasság előtt álló fiataloknál, az egyik, hogy előbb kezdik szexualizálni a kérdést, mint hogy érettek lennének a házasságon belül megélt intimitásra. Túl korán lépnek be a szexualitásba és még nem elég fejlett a kommunikációjuk. A másik veszély a női lelkészekre leselkedik, akiknek a férje nem lelkész. Ilyenkor megfordul a szerep, és a feleségé lesz a vezetés szerepe és felelőssége. Ez tulajdonképpen a krisztusi modell megfordulása, ami komoly kihívást jelent mind a feleség, mind a férj számára.”

Győrffy Eszter szerint a jegyben járóknak fel kell hívni a figyelmét arra, hogy a házasságra nagyon tudatosan kell készülni. „Ehhez hozzátartozik, hogy két keresztyén ember a házasságban a Krisztusban való járást is gyakorolja, megéli, pontosabban: meg kellene hogy élje. A bomlás ott következhet be, amikor a két fél, akár lelkészek, akár nem, nem tud mit kezdeni a szerepével, nem készült fel tudatosan a szerepekkel járó kihívásokra és nehézségekre. A kapcsolatban való szenvedés mérgező tud lenni, nemcsak a másik felet, egymást, hanem akár a külső kapcsolatokat, az életvitelt és a világlátásunkat is mérgezni tudja. Azt figyeltem meg továbbá, hogy a kapcsolataink megváltozásával a fogalmaink is megváltoztak. Régebben vadházasságnak hívtuk azt, amit most élettársi viszonynak ismerünk – ezzel mintha megtisztítottuk volna ezt a fogalmat. Fontosabb elmondani a fiataloknak azt, hogy kit mi alapján válasszak házastársamul, mintsem azt, hogy miért ne váljak el a másiktól, miért érdemes házasságban maradni. Előbbi ugyanis a megelőzést, a jobb kapcsolatokat szolgálja.”

Nem tudnék legitim okot mondani a válásra – jegyezte meg Pataki András. „Ha létezik pokol, akkor létezik az a személy is, akinél a pokol kulcsai vannak. Hiszek abban, hogy a kapcsolatok feltámadhatnak Krisztus által, és ezt kell hirdetnünk a világban. Ugyanakkor létezik olyan helyzet, amikor nincs más megoldás. Ez az a konkrét eset, amikor valamelyik fél úgy dönt, hogy nem akarja beismerni a bűneit, nem akarja a hibákat megjavítani, nem akar bocsánatot kéri, tudatosan ellöki magától a megújulás lehetőségét, a kapcsolat újjászületését. Valójában akkor, amikor nincs lehetőség a megbocsátásra, már nem házasságról beszélünk. Nem lehet Istenre kenni minden problémát, nem lehet úgy állni a kérdéshez, ahogy Ádám tette, amikor számon kéri a Teremtőt, hogy miért adta Évát társául. Működhet, megújulhat a kapcsolat, ha mindkét fél úgy lép be a házasságba, hogy tudja, bűnöket fog elkövetni a másik ellen, és ezzel szembe kell néznie, Istenhez és a társához kell fordulnia bocsánatért. Az Ószövetségben is látunk példát Isten visszahívására, amikor Júda megcsalja őt, ennek ellenére várja őt vissza, hogy helyreálljon a kapcsolat. Nagyon fontos, hogy a házasságot gondozzuk, ehhez nélkülözhetetlen a közösségi lét, a befogadó gyülekezet.”

Sokszor elhangzik, hogy a pornó rombolja a férfiak lelkét, szexuális egészségét, szürkévé, fásulttá teszi a szexuális együttlétet, amiben soha semmi nem elég, és ez sajnos így is van – fogalmazott Tapolyai Emőke. „Azonban egyáltalán nem esik szó arról, hogy a nők esetében a romantikus regények legalább ekkora pusztítást végeznek. Ezekben a könyvekben ugyanis a férfi egyszerre Herkules, hibátlan testű és az érzelmek teljes skálájával rendelkezik, megmenti a világot, erős és bátor, mégis gyengéd – egyszóval tökéletes. Míg a szexfüggés általában a férfiaknál jelentkezik, addig az ideális férfitől való függés a nőket rombolja. Ugyanakkor, ahogy az alkoholtól, úgy ezektől is meg lehet szabadulni – le kell tenni őket! A szexuális távolodás egyben lelki távolságtartást is jelent, annak egy tüneteként jelenik meg. Isten képes gyógyítani, még megcsalás esetén is. Amikor válásról van szó, mindig megkérdezem az adott felet, hogy mindent megtett-e a házasságáért. Soha, senki nem mondott igent erre a kérdésre. Egyházunkban nem beszélünk továbbá arról sem eleget, hogy mit jelent a családon belüli erőszak, mit jelent a szavainkkal ölni. Ehelyett szeretünk stigmatizálni, szeretjük a követ a kezünkben tartani, és várni a megfelelő alkalmat arra, hogy eldobhassuk a másikra.”

Az est egyértelműen feltárta azt, hogy a változást magunkban kell elkezdeni. Mindig lehet felelősöket keresni, felkutatni, kiszámolni, hogy ki mennyire hibás – pedig elképzelhető, hogy közösen várjuk meg azt a pillanatot, amikor már nagyon nehéz bármit is megjavítani. Csak Isten látja a teljes képet rólunk, kapcsolatainkról, bevallott és elhallgatott érzelmeinkről, tetteinkről. Nála vannak a pokol és a mennyország kulcsai. Ő képes halottat, kapcsolatot feltámasztani, azonban tekint annyira felnőttnek minket, hogy felelősséget tudjunk vállalni a döntéseinkért. Korunkban égető szükség van a bizalomra, a türelemre, a beismerésekre, a partneri, szeretetteljes kapcsolódásra, amelyben a másikhoz valóban társként viszonyulunk. Mert nem lehet a világ előtt arról beszélnünk, hogy van feltámadás a kapcsolatok terén is, ha ugyanúgy ellökjük a megújulás lehetőségét, mint mások. Minden kapcsolathoz két ember szükséges, persze, ahogyan a megjavításhoz is. Ezért erősödjünk meg Isten megújító hatalmában!