„A jót a rossztól elválasztó vonal nem államokon, nem társadalmi osztályokon keresztül, sőt nem is politikai pártok között húzódik… hanem minden emberi szívben.”
Alexander Szolzsenyicin
Meghajló vonalak
Távolról nézem idős rokonaim sziluettjét. Olyanok, mint az ősszel meghajlott növények. Amikor segítek a vasárnapi ebéd elkészítésénél, közelebbről szemlélve újabb görbületeket fedezek fel. Gyulladt ízületektől felfújt kézfejet, görnyedésben megpúposodott hátat, duzzadt térdeket és bokákat. A valaha szikár és egyenes testük meghajlott, a fiatalabb években cipelt terhek mostanra törték meg testüket. Természetes, hogy nekem, a fiatalabbnak kell odaállni és segíteni. A kiszolgáltatottságuk ugyanakkor nem jogosít fel engem arra, hogy infantilizáljam szeretteimet, és ezt nem is teszem. A hideg futkos a hátamon, mikor azt hallom, hogy nyájaskodó hangon így beszélnek egy idős emberrel: „Jöjjön Marika néni, majd most jól megmossuk a kis kacsóját.”
Isten igéje nem ilyen stílusban beszél az idősekről, a Biblia egészen másként írja le az öregekhez való helyes viszonyulást. „Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik.” (Péld. 16:31) Az időskor ajándék, az ősz korona tiszteletet érdemel. Manapság elképesztő iramot diktálva élünk, sok idős ember a nyugdíj mellett még munkát vállal, kitéve magukat a munkahelyi stressznek, és hozzánk hasonlóan holtfáradtan várják a hétvégét. Sohasem szabad elfelejtenünk, hogy alig negyven évvel ezelőtt az akkori nagymamák szinte egész életüket otthon, háztartásbeliként élték le, ami nem volt könnyebb élet, de talán lassabb és nyugodtabb a mostaninál. Amikor a nagyi nem képes már ötfogásos ebédet főzni és mellette a három unokára vigyázni, ne legyünk túl szigorúak.
Idővel a test megfáradását a kézügyesség elvesztése is követi. Pontosan emlékszem arra a napra, mikor utoljára kértem meg idős rokonomat, hogy segítsen egy ház körüli munkában. Csupán négy lécet kellett elfűrészelni, de nekem nem voltak meg hozzá a szükséges eszközeim. Közel három órát töltöttük a műhelyben, mert az egyenesre megrajzolt sávokat valahogy nem tudta követni a fűrész a kézben. Egyre jobban meghajlottak a vonalak, a negyedik lécnél már csak erős ráspolyozással lehetett használhatóvá tenni a fadarabot. Kínos volt mindkettőnknek, és sok néma perc után tudta csak a papa szavakba önteni nekem csalódottságát, hogy ezermesterként leszerepelt előttem. Többé nem kértem meg ilyen munkálatokra, mert nem akartam fájdalmat okozni neki. Csak olyan egyszerű dolgokban kértem segítséget, amelyekről biztosan tudtam, hogy még el tudja végezni. Nagyon nehéz lehet egy idős embernek feldolgozni azt, hogy a korábban még rutinból, könnyedén végzett feladatok komoly kihívásokká válnak, és semmi sem sikerül úgy, ahogyan szeretné.
Az alkalmatlanná válásról a Biblia sem feledkezik meg, és tanácsolja, hogy idővel a stafétát át kell adni a fiataloknak. Nemcsak azért, mert hanyatlik a test, de azért is, mert hanyatlik az elme is. Bölcs útmutatásként azt írja, hogy az idős nemzedéktől át kell venni a családi ügyekben való döntési jogot, mert egy idős ember ítélőképessége már nem megbízható. „Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektől elveszi a tanácsot.” (Jób 12:20) Talán ez a legnagyobb kihívás egy családban: szeretetteljesen, de mégis határozottan átvenni az irányítást. Úgy elvenni a vezetői szerepet, hogy közben ne sérüljön az idős ember. Ha valaki istenfélő életet élt, akkor talán maga is belátja, hogy ez a természetes menete az életnek, és maga Isten is ezt rendelte el. De többszörösen nehéz feladat ez, ha idős rokonunk nem követi az ige tanácsait, életét nem rendelte alá soha Istennek, és makacsul ragaszkodik a korábban betöltött szerepéhez. A Biblia viszont erre az esetre sem mond mást, mint azt, hogy a fiatalnak kell átvenni az irányító szerepet a család érdekében.
A fenti kihívásoknál azonban van még egy ennél is nagyobb megpróbáltatás. Amikor nemcsak a test hajlik meg az idő terhe alatt, nem csupán a kézügyesség kopik meg, hanem a korábban tiszta és egyenes gondolatok is elhajlanak. Amikor családunkban egy rokonomnál a demencia első jelei mutatkoztak, legtöbbször csak mosolyogtunk, hogy a papa szenilis lett. Elfelejt közelmúltban történt dolgokat, és századjára meséli el ugyanazt a katonatörténetet. De idővel tovább kuszálódtak a szálak az elméjében, és a valóság keveredni kezdett képzelt világával. Szinte minden demenciában szenvedő idősnek kialakul valamilyen kényszerképzete: meglopják, lehallgatják, megfigyelik, üldözik. Ezek a képzeletbeli dolgok olyan erősen és valóságosan élnek a fejükben, hogy ha megpróbáljuk meggyőzni őket az ellenkezőjéről, a hitetlenkedésünkből csak az érzik ki, hogy bolondnak nézzük őket. A papa eltűnt csavarhúzóját is egészen biztosan a szomszédok lopták el, hogy aztán egy éjszaka visszalopják, mikor rájöttek arra, hogy a papa észrevette a bűntényt. Végtelen türelemre és megértésre van szükség, hogy a szeretetteljes közeg megmaradjon a családban ilyen körülmények között is. Az állapot súlyosbodásával a vádak is egyre erősebbek lesznek. Végül mindig a szeretteik ellen fordulnak a demenciában szenvedők, de ez az arrogáns viselkedés nem szabad, hogy megtévesszen minket: ez nem gonoszság, ez vergődés. Persze nagyon nehéz követni az 1 Korinthus 16:14 parancsát, hogy „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe”, amikor a papa azzal vádolja a zokogó mamát, hogy biztosan mérget kever az ebédjébe. Mégis ez az egyetlen megtartó út.
A demenciában szenvedő idősek érzelmileg kiszolgáltatottak. Lassan hullik darabokra a világ körülöttük, amit lehetetlenség higgadtan és nyugodtan feldolgozni. Ezen az érzelmileg nagyon megterhelő úton, ahol támogatnom kell idős rokonaimat, sokat segített Az apa című film, ami érzékletesen mutatja be, milyen lehet demensként a hétköznapi élet. A demens apa szemszögéből látjuk az apránként széthulló életét. Megértésre és könyörületességre tanít ez a mű. Az ige egyértelműen kifejezi, hogy az idősek tisztelete része az igazi istentiszteletnek is. Nekünk pedig ezt a példát, parancsot kell követnünk, és minden erőnkkel azon kell fáradozni, hogy könnyebbé tegyük nemcsak demenciában szenvedő rokonaink hétköznapjait, de a környezetükben élő családtagjaiknak is támaszt nyújtsunk. Mindez nem fog menni, csak alázattal és sok imával. Bármennyire is összekuszálódnak az érzelmek, meggörbülnek a tiszta gondolatok, a Biblia egyenesen és világosan beszél: „Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orcáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr.” (3Mózes 19:32)