„Mi hazajöttünk, ők maradnak”

Kárpátaljára látogatott nemrégiben hét dunamelléki lelkipásztor, hogy Isten vigasztaló és reményteljes evangéliumával erősítse a helyi református gyülekezetek híveit, és pihenőidővel ajándékozza meg a háború kitörése óta is hűségesen kitartó lelkipásztorokat.

 

Zápszony, Újbátyú, Bakos, Hetyen, Nagydobrony, Fornos, Dercen, Munkács, Kajdanó, Beregrákos, Beregszász református gyülekezeteibe, köztük magyarajkú cigány közösségekhez is ellátogatott nemrégiben egy hétfős dunamelléki küldöttség – valamennyi lelkipásztor más-más egyházközségekben töltötte a látogatásnak szentelt hosszú hétvégét a közelmúltban. Ez idő alatt ifjúsági alkalmakat, istentiszteleteket, evangélizációt, bibliaórát tartottak, közülük volt, aki járt gyermekotthonban is. A küldöttség tagja volt többek között Balog Zoltán dunamelléki püspök és Somogyi Péter egyházkerületi főjegyző is.

Kikapcsolódás helyett kapcsolódás
Eredetileg üdülési lehetőséget szerettek volna biztosítani a háború sújtotta területen évek óta emberfeletti munkát végző és súlyos terheket viselő lelkipásztoroknak, ők azonban a kiszakadás helyett a kapcsolódást választották: elfogadva a felajánlott helyettesítési szolgálatot, vendégül látták dunamelléki lelkipásztor testvéreiket, előnyben részesítve a személyes találkozást és a közös imádságot.

A kiutazást Gere Gábor József csákvári lelkipásztor, egyházkerületi diakóniai referens kezdeményezte. Portálunk kérdésére elmondta: nyáron Kárpátalján szolgált, a csongori gyülekezet ifjúsági evangélizációs tenisztáborában. „Ekkor láttam, mennyire elfáradtak a lelkészek és mennyire nincs lehetőségük kikapcsolódni. Ennek hatására kerestem meg Balog Zoltán püspök urat, aki a kezdeményezés mellé állt. Az eredeti terv az lett volna, hogy azok a kárpátaljai lelkészek, akiket esetleg még átengednek a határon, átjöhessenek Magyarországra pihenni pár napot. Akiket pedig nem engednek át, helyben kapcsolódhassanak ki valahol. De a katonai körözések és a mozgásban való korlátozás miatt ez nem valósulhatott meg. A pihenéshez szükséges forrást ennek ellenére a Dunamelléki Református Egyházkerület biztosította minden lelkipásztornak, akihez ellátogattunk. Remélve, hogy ha most nem is, de a későbbiekben el fognak tudni a családjaikkal menni pihenni. A cél, hogy abból a nehéz helyzetből, amiben most vannak, kicsit kiemeljük őket. Ezen kívül a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány jóvoltából akkumulátorberendezéseket vittünk nekik, amelyek biztosítják a számítógépükhöz való szünetmentes hozzáférést áramkimaradás esetén is. Így, ha igehirdetést írnak, vagy egyéb elintéznivalójuk van, még be tudják fejezni a munkájukat vagy legalább el tudják menteni azt.”

Élet a háborús övezetben
A dunamelléki küldöttség beleláthatott a háborús ország mindennapjaiba is. Kárpátalja-szerte – csakúgy, mint egész Ukrajnában – ellenőrzőpontokon keresztül kell áthaladnia a közúton közlekedőknek – számolt be a tapasztalataikról Gere Gábor József. „A férfiak mozgása rendkívül korlátozott, sokan radar alatt élnek. Mindenkitől el vannak zárva, így minden egyes személyes találkozás rendkívüli erővel bírt az ottaniak számára, érezhették, hogy nincsenek egyedül.”

Nehéz pillanatoknak is átélői lehettek a Munkácson és környékén elszállásolt dunamelléki lelkipásztorok, akik ott létük alatt, vasárnap hajnalban maguk is tapasztalhatták az éppen akkor a közelükben becsapódó két rakéta és drón robaját.

A nehézségek ellenére, vagy talán éppen ezért az ott élők nyitottak Isten Igéjére – vélekedett Gere Gábor József. „Ajándék, hogy még ebben a nyomorult helyzetben is, akár hétköznap este is több százan összegyűlnek evangélizációs alkalomra. A beregszászi nagytemplomban minden reggel van istentisztelet, a népességcsökkenés ellenére szép számmal vannak jelen még most is az emberek. Rendkívüli éhség van az Isten Igéjére. Ebben eszköznek lenni felemelő élmény.”


A dunamelléki küldöttség lelkipásztor tagjai

A rájuk bízottak felé való odafordulás meghatározza a gyülekezetek életét – tette hozzá. „Mindenkinek igyekeznek a napi gondját megoldani. Azon a pénteken, amikor ott jártam, a derceni gyülekezet például disznót vágott az ingyenkonyhának nagytiszteletű úr, nagytiszteletű asszony és hat-nyolc presbiter részvételével. Nincs idejük sopánkodni, hanem teszik a dolgukat. Koordinálják az érkező segítségeket – mert érkeznek, ezt is jó tudni –, működnek az ingyenkonyhák sorban egymás mellett. Ahol épp nincs ilyen intézmény, ott más módon végzik a diakóniai szolgálatot. Szívesen teszik, csak az erejük fogytán van.”

Eközben lövik a kárpátaljai elektromos rendszert, előfordul, hogy egy nap csak néhány órán keresztül van áram. Infláció, megélhetési nehézségek, a gyermekeikért való aggódás terheli az ott élőket. „Ahol én szolgáltam, mintegy negyven fiatal volt jelen a konfirmandus korosztályból az istentiszteleteken, és amikor a nehézségek szóba kerültek az igehirdetésben, nem lehetett amellett elmenni, hogy közülük nagyon kevésnek van otthon az édesapja. Vagy Magyarországon vannak, vagy Nyugat-Európában, vagy elvitték őket katonának.”

A találkozásban kölcsönösen erősíthették egymást és meríthettek egymás hitéből kárpátaljai és anyaországi szolgálattevők. Gere Gábor József azonban hozzáteszi: „Mi hazajöhettünk, de ők maradtak, nekik abban a helyzetben kell tovább élni.”

A bátorító, vigasztaló jelenlétre tehát továbbra is szükség van. Balog Zoltán dunamelléki püspök a Generális Konvent elé vitte a kérdést, a testület legutóbbi ülésén pedig döntés született arról, hogy minden hónapban egy-egy egyházkerületből ellátogatnak lelkipásztorok Kárpátaljára, hogy helyettes szolgálatukkal legalább egy keveset átvállaljanak szolgatársaik terhéből.