„Amikor az emberek szenvednek, és segítségre szorulnak, a helyünk a szenvedők mellett van! Ez a krisztusi imperatívusz, szemlélet határozza meg a szolgálatunk irányát” – feleli Krasznai Andrea, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér református lelkésze arra a kérdésre, miért vállalta a szembejövő feladatot: ne pusztán tétlenül szemlélje, amint megváltozik a repülőtér élete, hanem tevékenyen támogassa a háború elől érkezőket, és megszervezze a Magyar Református Szeretetszolgálat repülőtéri önkénteseinek csapatát.

A legnehezebb időszakban, a harcok kitörése utáni hetekben, napi ötszáz emberrel foglalkoztak az egyházi segítő ponton, a 2A terminál érkezési szintjén, 0-24 órában. A kezdetektől hasznos információval látják el a rászorulókat, segédkeznek a repülőjegyvásárlásban, a nagykövetségekre vagy a BOK csarnokba eljutásban, asztalközösségbe hívogatva gondoskodnak az emberekről, játszanak a gyermekekkel.

Eleinte a repülőtéri konferenciateremben éjszakánként több mint száz úton lévő ember aludta álmát, amit vigyáztunk – idézi fel emlékeit a lelkésznő. A kápolna – a repülőtér menedzsmentjének kezdeményezésére – lett ellátási helyszín, és itt szállásolják el azokat, akik nem férnek el a konferenciateremben. Az imaszoba jelenleg a rászorulók élettere, amelyben kiábrázolódik az egyház emberi arca – magyarázza Krasznai Andrea. Sőt, orvosi segítségnyújtásnak is színhelye lett a szakrális tér. A Franciaországban élő Júlia Ukrajnából elmenekült idős szülei fogadására repült Budapestre. A családtagok a kápolnában találkoztak, és a legyengült, beteg édesapát innen vitte el a mentő a közeli kórházba. Júlia és az édesanyja pedig egy hónapig lakott a kápolnában. Napjainkban a hajlott korú szülők, leányuknak, Júliának és férjének bordeaux-i otthonában, biztonságban élnek – eleveníti fel történetüket a lelkésznő.

Hetek óta egyre kevesebben érkeznek Ukrajnából, sőt, a trend megfordult: folyamatosan nő azok száma, akik visszafelé tartanak a szülőföldjükre. A konferenciatermet már nem használják szálláshelyként, de éjszakánként a kápolnában – amelynek falán nagyméretű, másfél méteres kereszt feszül – két-három ember éjszakázik. Elsősorban asszonyok és gyermekek. A lelki segítségnyújtáson túl, természetesen a menekült emberek ellátásáról, élelmezéséről is gondoskodunk – hangsúlyozza a repülőtéri szolgálatot vezető lelkész. Az elmúlt időszakban nagy mennyiségben álltak rendelkezésre az egyházi készletek, továbbá rendszeres támogatásként kapták a nagylelkű magánszemélyek élelmiszeradományait. Az ellátásban aktív szerepet vállaltak a gyülekezetek, ahonnan elsősorban szendvicsek érkeztek. A szendvicskészítésben közösségépítő erő lakozik – jegyezte meg a Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség presbitere, miközben átadta az egyházi segítő ponton a gyülekezet élelmiszeradományát a lelkésznőnek.

Azokra a menekültekre, akiknek igénye, nyitottsága van a lelki táplálékra, külön odafigyelnek a misszióban. A repülőtéri önkéntesek – ahogy a lelkésznő jellemzi – lendületes, nagyszerű csapatát számos ukrán anyanyelvű tolmács erősíti. Együtt imádkozunk a békéért, a biztonságos jövőért, az otthon maradt családtagok életben maradásáért. A szláv lélek erőteljesebben rezonál, ha anyanyelvén szólnak hozzá – hangsúlyozza Krasznai Andrea, miközben lélekemelő lelkigondozói beszélgetéseket, közös imádságokat idéz fel. „A fiatal menekültekkel sokszor angolul kommunikálunk. Jól emlékszem, az áldott állapotban – kilencedik hónapban – lévő kismamára, aki családjával, autóval érkezett a repülőtérre. Hallottak az egyházi segítő pontról, eljöttek vacsorázni. Együtt fohászkodtunk, hogy a baba ne útközben, hanem Ausztriában vagy Németországban szülessen meg, ahova tartottak” – idézi fel a lelkész. Sokakban érzékeltük a bizonytalanságot az úti cél kapcsán – folytatja egy másik történettel. „Andrei, aki két kislányával és anyósával menekült el Ukrajnából – a felesége korábban meghalt –, nem tudta, hogy a szélrózsa melyik irányába induljon tovább. Három orosz orvos segíti a szolgálatunkat, közülük Pável doktor, aki azt tanácsolta a bizonytalankodó Andreinek, hogy telepedjenek le Göteborgba, ahol ő fiatalként diákoskodott. Mesélt a város szépségéről, arról, hogy befogadó és segítőkész emberek élnek ott. Így foglaltunk jegyet Svédországba. Az utazást elkészítendő, telefonon megkerestem a gyülekezet főgondnokát” – mondja a misszióvezető.

A beszélgetésekben lelki, baráti szálak szövődnek, így később is kapcsolatban marad a lelkésznő a menekültekkel. Tánya, az édesanyjával utazott – Olaszországba érkezve, írásban fejezte ki háláját a magyar emberek segítségéért. Tánya nagyon aggódott Ukrajnában maradt férjéért és szeretteiért, akik szétszóródva, óvóhelyeken, pincékben húzták meg magukat, azonban örömmel töltötte el a tudat, hogy családtagjai életben vannak – idézi fel az üzenetet a lelkésznő.

A beszélgetések közepette alkalom nyílik, hogy kézzelfogható lelki tartalmat adjanak az arra vágyakozóknak. A Magyar Bibliatársulat ukrán–magyar János evangéliuma kiadványokat, míg a Magyarországi Gedeon Társaság ukrán, orosz és angol nyelvű bibliákat adományozott a repülőtéri missziónak.

Az elmúlt hónapokban rendszeres munkakapcsolat alakult ki a spanyol követség és a missziót vezető lelkész között. A követség a Spanyolországban letelepedni kívánó menekültek utazásának előkészítésében segít, hogy élni tudjanak a nemzeti légitársaság felajánlásával, a térítésmentes utazás lehetőségével. Egy alkalommal több mint hatvan gyermeket fogadtak a lelkésznőék Csernobil környékéről. Nekik is a spanyol légitársaság adott ingyen jegyeket, hogy Spanyolországba repülhessenek, ahol azóta is családoknál nyaralnak. A repülőtéren töltött idő alatt a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntesei gondoskodtak a gyermekekről, akik jóllakottan, rajzban fogalmazták meg gondolataikat, érzéseiket.

Művészettörténész szemmel az ukrán gyerekrajzokról
A gyerekek persze nem csak csoportosan érkeztek a repülőtérre. A jellemzően édesanyjukkal érkező gyerekek közül van, aki fél, sír, mások csöndesek. Sokan szívesen rajzolnak, így kifejezve az érzéseiket. Ezeket a rajzokat összegyűjtötte, digitalizálta és rendszerezi is Lakatos Benedek művészettörténész, a Magyar Református Szeretetszolgálat önkéntese. A rajzokról azt mondja, „művészeti alkotások, amelyek a konfliktusnak olyan szegmensét mutatják be, amelyet nem gyakran látunk.

Sokan azt várnák, hogy a rajzok expresszívek, vagyis kifejezőek, hogy a harci cselekmények jelennek meg rajta. Néhány ilyen is van, tankokkal, bombákkal, de összességében elenyésző a számuk.” A művészettörténész hozzáteszi: a gyerekrajzokból egyértelműen átjön, hogy a szemünk előtt születik meg sokakban az Ukrajna iránti lojalitás – függetlenül attól, hogy a menekültek ukrán, orosz vagy valamely más nemzetiség anyanyelvét beszélik-e – teszi hozzá. A cél, hogy ezeket a rajzokat dokumentálják, konzerválják, hogy az utókor is láthassa majd ezeket. A terv, hogy egy digitális archívumot is létrehoznak a rajzokból.

A plüssmaci és a könnyek
Amikor arra kérem, hogy meséljen néhány történetet gyerekekről, elsőként a négy-öt éves Alexandráról kezd beszélni: egy olyan kijevi család kislányáról van szó, akiknek a házát szétbombázták, miután már sikerült elmenekülniük. Barcelonába utaztak tovább Budapestről. Nagyon el voltak keseredve. „A kislány odasúgta nekem, hogy otthon maradt a plüssmacija és egy másik állatkája. Nem értette, mi történik körülötte. Az adományokból kerestünk egy mackót és egy másik figurát, odaadtam neki. Aztán megölelt a kislány, nekem pedig gyűltek a könnyek a szememben.”

Olyan is volt, hogy nem tudott semmit mondani – árulja el. Például annak a családnak sem, akik két bőrönddel érkeztek, négyen: az édesapa, az édesanya és két kiskamasz gyerek. Már az csoda volt, hogy az édesapa is ott volt a családdal – idézi fel Benedek. A Mariupolban található Azovsztal üzem bunkerrendszerében töltöttek harmincöt napot, amelyről fotókat is mutattak. „Nem voltak szavaim. Bementem a raktárba, és egy nagyobb adag adományt pakoltam össze: ruhákat, élelmiszereket, vizet adtam nekik.” Ez a család Írországban folytatja az életét.

Miért segíti hónapok óta önkéntesként Lakatos Benedek az ukrán menekülteket?  „Van egy ötéves lányom, sokszor eszembe jut, hogy akár mi is lehetnénk az ukránok helyzetében.” A másik ok – teszi hozzá –, hogy „én felhagytam a fotelből való kommenteléssel, és eljöttem segíteni a legjobb tudásom szerint, hogy ezzel is hozzájáruljak Magyarország pozitív megítéléséhez.”

Képek: Magyar Református Szeretetszolgálat/ Kalocsai Richárd