Az önkéntes diakóniai szolgálaton keresztül a fiatalok megismerkedhetnek társadalmunk kihívásaival és a szolidaritásvállalás fontosságával, ezért vállalta az Önkéntes Diakóniai Év (ÖDE) Programiroda, hogy partnerszervezeteivel együttműködve Magyarországon és külföldön is biztosítsa a fiatalok számára az önkéntes diakóniai szolgálat lehetőségét. Önkénteseinek feladata, hogy tíz-tizenkét hónapon keresztül végezzenek kisegítő munkákat egy szociális, egészségügyi vagy oktatási intézménynél. Minden hazánkba érkező önkéntesnek van egy úgynevezett mentora, azaz kortárs segítője, hiszen nagyon nehéz egyedül boldogulni egy ismeretlen helyen, vagy akár egy idegen országban.



„Nehéz megismerni az embereket és az anyanyelvüket, a szokásaikat, megérteni a sikerek vagy kudarcok okát, nehéz megtanulni, hogy hogyan lehet élni, barátkozni és hatékonyan dolgozni egy másik kultúrában. Minden sokkal könnyebb, ha van kitől kérdezni, tanácsot kérni, ha van egy mentor, aki mindebben segít” – magyarázta a mentorság lényegét Závodi Emese református lelkész, az ÖDE programvezetője. A mentorok az esetek 90%-ban maguk is önkéntesek voltak korábban, ezért személyes tapasztalatuk van a másik oldalról. „A mentor nem tanító és nem vizsgabiztos, nem anyuci-apuci, nem a haverok egyike, de nem is főnök. Meghallgatja az önkéntest, és segíti a beilleszkedését a helyi közösségekbe.”

Bár hasonló mentorprogram más országokban is előfordul, az ÖDE egyik sajátossága, hogy náluk minden önkéntesnek személyes mentora van, akivel havonta legalább kétszer kell találkoznia, erre le is szerződnek vele. Maga a mentorság az önkéntes szolgálat egy sajátos formája, amelynek végzésében az ÖDE is igyekszik segítséget nyújtani. Lehetőség van például mentortalálkozókon összegyűlni, és átbeszélni mindent, vagy megtanulni a többiektől, hogy hogyan kell kezelni a különféle helyzeteket. A mentor számára a csapatmunkán túl fontos a személyesség és a következetes támogatás, amely menet közben őket is formálja. Megkeresésünkre három mentor mesélt nekünk a tapasztalataikról.



Kellő nyitottsággal
Sárközi Stella öt évvel ezelőtt Belgiumban volt önkéntes, majd úgy érezte, szeretne visszaadni valamit mindabból, amit szolgálata során kapott. Ő ugyan nem kapott meg minden szükséges segítséget korábbi mentorától, de ez is csak motiválta abban, hogy ő érdemben támogathassa azokat önkénteseket, akik hozzá lettek beosztva. „Meghatározó az önkéntes számára, hogy milyen mentort kap, hogy milyen segítség és támogatás van mellette” – fogalmazott. „Sok függ persze attól, hogy az aktuális önkéntesemnek mik az igényei. Például a tavalyi önkéntesem idősebb volt nálam, és jól ismerte már az országot is, így kevesebb támogatásra szorult. Egy dolog állandó: igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni az önkéntesekért, bármiben is szorulnának a segítségemre.”

Úgy érzi, ez eddig jól is sikerült, mivel összességében jó visszajelzéseket kapott mentoráltjaitól. „Volt, hogy az önkéntesemmel péntek este éjfélkor kellett telefonos lelki támaszt nyújtanom, amiért utólag nagyon hálás volt nekem, ahogy a többiek is. Volt egy 18 éves önkéntesem, akinek nagyon más személyisége volt, mint nekem, nagyon komor lány volt, tartottam is tőle, hogy nem leszek jó mentora. Az önkéntes időszaka végén mégis nagyon jó kapcsolatunk alakult ki, és a végén rendkívül hálás volt nekem, kaptam is tőle egy köszönöm-ajándékot a végén, hogy érzékeltesse, mennyit jelentett a támogatásom.” Stella számára sokat segített a mentorságban, hogy korábban maga is önkéntes volt, de ugyanennyire fontos volt számára, hogy kellő nyitottsággal álljon hozzá az emberekhez.

Eddig három önkéntest kapott, mindegyiküket Budapesten kellett mentorálnia. Ez alatt a három év alatt nemcsak adott, de kapott is tőlük, még olyankor is, amikor a kapcsolattartás megnehezült. Az elmúlt két év például a COVID-járvány jegyében telt, ez azonban csak minimális nehezítést jelentett számára.
„A lezárások alatt nehéz volt nyilvános helyszínt találni a találkozók számára, ezért volt, hogy kávéház helyett nálam kávéztunk, de úgy vélem, hogy ha valaki szeretne intenzív kapcsolatot fenntartani, akkor meg lehetett találni ennek a módját. Volt mentor ismerősöm, aki jóval több és mélyebbre menő online videós beszélgetés bevezetésével oldotta ezt meg, mások többet telefonáltak. Ezért is fontos az elkötelezettség, mert motivál arra, hogy megold az ezekhez hasonló kihívásokat is.”


Támaszt nyújtani
Bató Fruzsina Németországban volt önkéntes öt évvel ezelőtt. „Volt ugyan mentorom, de 6-8 ember tartozott alá, és általában havonta-kéthavonta találkoztunk vele. Sem a mentorommal, sem a szemináriumi vezetőmmel nem volt meg az a nagyon személyes bizalmi kapcsolat, amit az ÖDÉ-ben igyekeznek kialakítani mentor és önkéntes között. Volt viszont a szolgálati helyemen, a keresztény idősotthonban egy idős hölgy, aki végigmenedzselte az ottani szolgálatomat. Vele bármit megoszthattam, így ő ad most számomra mintát” – emlékezett vissza. „Hazaérve úgy gondoltam, hogy ha az ÖDE kiküldött engem és támogatott, akkor én is szeretnék hozzájárulni az ő munkásságukhoz. Szerettem volna, hogy azt, amit én átéltem, az itteni önkéntesek is átélhetnék, megkapva hozzá minden szükséges támogatást.”

Már a negyedik éve mentor. Valakivel könnyebb, valakivel nehezebb a dolga. „Többféle országból érkeztek, volt már német, de erdélyi magyar önkéntesem is. Vannak nyitottabbak meg zárkózottabbak, és mindenki más érdeklődési körrel, más céllal érkezett. Valaki direkt Magyarországra akart jönni, valakinek csak a sokadik ország voltunk, amit megjelölt. Igyekszünk támogatni őket, hogy társadalmilag is hasznosnak érezzék magukat, és ne céltalanul vesztegeljenek el egy évet. Új kultúrát ismerhetnek meg, jobban megismerhetik önmagukat, akár meg is változhat a jövőjükre vonatkozó elképzelésük. Próbálok számukra kikapcsolódási lehetőségeket is biztosítani, hiszen rengeteg kötelességük van. Arra törekszem, hogy a találkozókra szívesen és felszabadultan érkezzenek.”

Stellával ellentétben Fruzsinak komoly kihívást jelentett a járványhelyzet, mert önkéntesének vissza kellett mennie Németországba. „Nagyon nehéz és szomorú időszak volt. Az ember ilyenkor nagyon sajnálja, hogy félbeszakad mindaz, amit elkezdett. Én igyekeztem akkor is támaszt nyújtani neki, amikor itt kellett hagyja a szolgálati helyét. Csak remélni tudtam, hogy még visszajöhet. Szerencsére sikerült is utána hosszabbítania.” Emellett az online tér is sokszor szűknek bizonyult. „Azt láttam, hogy az önkénteseknek is egyre jobban elegük lett, hiszen nem voltak programok, szemináriumok, minden az online térbe szorult. Sokaknak ez nagyon nehéz volt, ezért igyekeztem inkább személyes sétákat szervezni parkokban, és útközben beszélgetni velük. Ilyenkor az ember úgy segít, ahogy tud.”



Rád van bízva
Hadar Dániel Kárpátaljáról érkezett a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezetbe önkéntesnek, ahol egyebek mellett a programszervezést is elsajátíthatta. „Most már nem esik nehezemre, ha gyorsan össze kell dobni egy programot, mert Debrecenben sokféle programot szerveztünk. Kicsit bátrabb lettem az emberekkel való kapcsolattartásban is, mert korábban visszahúzódó voltam, és ez az önkéntesség alatt megváltozott” – mesélte Dani, aki ezután maga is mentorrá vált. Számára a mentorság egyik legfontosabb előnye, hogy új embereket ismerhet meg általa. „Meg akartam mutatni magamnak, hogy a munkám mellett is tudok időt szakítani másra is. Olyan személyre, aki fontos. Meghatározó élmény ugyanis, hogy van valaki, akiért felelősséget vállalok.”

Önkéntes tapasztalatai alapján tudta, mit érdemes kérdezni mentoráltjától, és mit nem. „Ha állandóan az önkéntességről és a munkájáról kérdezném, arra ráunna. Ezért én úgy álltam hozzá, hogy arról beszéljen, amiről szeretne. Meghatározó élmény volt, hogy igen gyorsan megnyílt nekem. Azt hittem, zárkózottabb lesz, de hamar elnyertem a bizalmát.” Dani számára a mentorság a felelősségvállalás mellett szórakozási lehetőséget is rejtett magában: önkéntesét elviszi néha biliárdozni, bowlingozni, vagy megmutatja neki a várost. „A legutóbb megkért a barátnője, hogy csaljam el vagy két órára, mert szeretne neki születésnapi partit szervezni, így gondoskodtam róla, hogy elvigyem őt olyan programokra, ahol addig is jól érzi magát, amíg a meglepetés buli elkészül. Örültem, hogy segíthettem.”

Amikor mentor lett, a mentorság nemcsak újnak, hanem valamelyest félelmetesnek is tűnt számára, most azonban úgy látja, a kihívások közepette is nagyon jól lehet szórakozni. „Téged is feldob a kapcsolattartás, egy kicsit ki is tudsz kapcsolódni a közös programok során. Nemcsak a mentoráltad tanul tőled, de te is tanulhatsz tőle. Menet közben egyre nyíltabb lesz a kapcsolatotok, egyre több mindent elmond neked, és bátrabban is tudtok beszélgetni bármiről. A kapcsolatotokba fektetett munka tehát idővel megtérül. Sok mindent megtanultam mentorként, és nagyon sok mindent meg akarok még tanulni. Ahhoz képest, hogy mennyire izgultam, amikor belekezdtem, visszatekintve már nem is tűnik annyira félelmetesnek ez az egész. Jó érzés, hogy rád van bízva valaki.”


Az ÖDE keretein belül működő önkéntes és mentori szolgálatokról továbbiak ide kattintva olvashatóak!


Barna Bálint
Képek: ÖDE Programiroda, Bató Fruzsina