„Az evangélium lényege tőlünk független objektivitás, éppen ezért ne óhajokat, hanem bizonyságokat mondjunk el a világnak” – emelte ki prédikációjában a missziós küldetés egyik fontos elemét Nagy Péter nyugalmazott budafoki lelkész. Áhítata nyitotta meg a Protestáns Tavasz keretein belül megszervezett „Református keresztyén misszió a 21. században” címmel megrendezett konferenciát, amelynek a a Budapest Németajkú Evangélikus-Református Egyházközség Hold utcai temploma adott otthont.

A konferencián Bogárdi Szabó István dunamelléki püspök a református egyház elmúlt időszakáról adott számvetést; Harmathy András szentendrei lelkipásztor az Egyházi Jövőkép Bizottság munkájának tanulságait vonta le; Balog Zoltán, a németajkú gyülekezet lelkipásztora pedig az egyháznak a világban betöltött helyéről adott elő. Ezután a résztvevők kisebb munkacsoportokba osztva reflektálhattak az elhangzottakra, végül kerekasztal-beszélgetéssel zárult a konferencia.

Kiértékelés helyett
„Mi valójában mindig a misszióról beszélünk, nemcsak a Protestáns Tavasz konferenciáján, hanem akkor is, amikor látszólag másról van szó” – kezdte beszédét Bogárdi Szabó István püspök, hozzátéve: mindent, amit ma mondunk, a misszió erőterében tesszük. „Olyanok vagyunk, mint a halászó tanítványok, akik egész éjjel halásznak, mégsem fognak semmit. A hálójuk üres, pedig a tó tele van hallal. De a Mester nekik is, nekünk is megmutatja, hová kell kivetni a hálókat. Így számunkra is megélhető lehet a teli háló csodája.”

„Nem akarom kiértékelni az előző tizenöt évünket, ezt inkább meghagyom a történészeknek, mert ehhez nagyobb távlat kell” – folytatta a püspök. „Bennünk nincs még egyezség a mögöttünk levő időszak megítéléséről. Ebben a beszédemben éppen ezért inkább élménybeszámoló jelleggel tekintek vissza a megtett útra. Az nem lehet kérdés, hogy mivel kell kezdenem, mi számunkra a legfontosabb. A hálaadás áll a középpontban: hála a tervekért, a sikerekért, Isten kegyelméért és segítségéért.”



Jövőkép és jelen
„A jövőképhez általában azt szoktuk keresni, milyen legyen az egyház. A misszió lényege azonban az, hogy mit csinál most az egyház. Tesszük-e azt, amire Krisztus felhatalmazott? Az apostoli folytonosságban élünk-e?” – tette fel a kérdést Bogárdi Szabó István. Kiemelte, hogy az egyház a misszió gyümölcse, de a misszió az egyházban él. „A világ világosságává kell lennünk, és ehhez sokszor Afganisztánig sem kell elmenni, néha elég a szomszédunkat felkeresni.”

Szerinte az egyházunk mai állapotát horizontálisan nézve a teljes kétségbeesés lenne indokolt. „Ma missziós szempontból ugyanott vagyunk, mint öt éve, és nem vagyunk sokkal jobban sem. A pangás, a szinten tartás nem növekedés. Ráadásul emellett az összes szorongásunkat áttoltuk a másikra. Vertikálisan nézve viszont a misszió maga a remény. Nincs is más dolgunk, mint ezt a reményt megélni és hirdetni” – mondta a dunamelléki püspök.

A döntés szabadsága
„Pál apostol nyíltan, szabadon beszélt még a fogságban is; ahogyan előtte Péter apostol is pünkösdkor” – magyarázta a püspök. „Szabadjon hát nekünk is bátran, őszintén, nyíltan szólni! Szabadjon Isten elé odavinni mindent, és mások előtt beszélni Róla!” Szerinte kevesen értékelik eléggé ezt a szabadságot; ahogyan azt is, hogy szabadon élünk. „Nem akadályoz minket senki a missziónkban, a prófétai szolgálatunkban. Új templomok épültek újonnan szerveződő gyülekezetek számára. Ezért hálát kell adnunk!” Hozzátette, hogy a belső szabadságunkból fakadóan tele volt az elmúlt időszak döntésekkel.

„Olykor rossz döntéseket hoztunk, olykor jókat. Határozatokra szükség van, mert eltérő jellegűek a gyülekezetek, és sokszínű az egyháztest is” – folytatta. „Kétféle diaszpórában élünk: elszórványosodott református vidékek alakultak ki határainkon belül, és szerte a világban is egyre nagyobb református szórványmagyarság él. Erre is fel kell készülnünk a misszió során. Vannak növekedő gyülekezeteink, de ezek segítő keze még sokszor nem éri el a pusztulóban lévőket.” Hiányérzete van amiatt is, hogy sem a keresztelő, sem az úrvacsora, sem az igehirdetés nem lett ünneppé. „Eljön a gyülekezeti tag a református templomba, és ott próbatételként éli meg ezeket.”



Az érem két oldala
„Siker, hogy több egyetemistánk lett; kudarc, hogy kevesebb óvodásunk. Siker, hogy a gyülekezeti diakónia ünnepi időszakokban aktív; kudarc, hogy a hétköznapok során általában tétlenségben szenved. Siker a lelkipásztorok egészségügyi szűrésének a bevezetése; kudarc, hogy nem igazán élnek ezzel a lehetőséggel. Siker, hogy a lelkészek számára elindult a mentálhigiénés képzés; de kudarc, hogy néhányan emiatt cserélik le lelkészi hivatásukat, és élnek meg mentálhigiénés szakemberként” – sorolta a püspök.

„Lelkészeink a szekularitás és a spiritualitás között őrlődnek. Sok mindenhez kell érteniük, ezért szenvedhet hátrányt a lelkiségük. Mégis, hadd mondjam azt róluk, hogy dicső hadsereg! Sokszor állnak ki a terepre harcolni, és igazi hősökké válnak. Talán ennek is az ára az, hogy sok a kiégés, a pályaelhagyás” – vélte Bogárdi Szabó István, aki kudarcként élte meg azt is, hogy nem mindig ért szót a különféle egyesületekkel, szervezetekkel, csoportokkal. „Nagy tragédiánk, ha nem vesszük észre, hogy mekkora nyomás van rajtunk. Őrizzük hát meg a belső szabadságunkat!”



Tudunk-e változtatni? És akarunk-e?
Harmathy András előadásában elmondta: az Egyházi Jövőkép Bizottság hároméves munkája kapcsán vegyes érzései vannak. Egyrészt jó volt benne lenni, szerette ezt a feladatot; másrészt szomorú, hogy érdemi előrelépések még nem születtek belőle. „Mi a gyülekezetek felé fordultunk, velük kezdtünk párbeszédet. Emellett szerkesztettük az Érintés-füzeteket, a Reformátusok Lapjában imasorozatot hirdettünk, de szerveztünk missziós alkalmakat és imanapokat is. Számomra az volt nagy megrázkódtatás, hogy végül ugyanazokat állapítottuk meg, mint a Théma Egyesület húsz évvel ezelőtt” – mondta a szentendrei lelkész.

Szerinte a bizottság története sok szempontból olyan volt, mint az állatorvosi ló. „A megkereséseinkre csak a gyülekezetek tizenhat százaléka válaszolt. A beérkezett észrevételek pedig többek között olyan témákat érintettek, mint például a missziói szemlélet hiánya, a zsinat és az egyházkerületek közötti konfliktusok és az intézményfenntartás csapdái” – sorolta. A ciklusuk végén benyújtottak egy száznegyvennégy oldalas előterjesztést a zsinat elé. „A leadásakor azt kérdeztem a zsinattól: tudunk-e változtatni? És akarunk-e? De azóta sem születtek döntések az összeállított anyagunk alapján. Éppen ezért ma is ugyanezeket a kérdéseket teszem fel.”



Helyreállítás és szeretet
„Keressük a helyünket Isten tervében, amelyet nem látunk a teljességében, csak a mozaik kisebb darabkáit. Isten látja a nagy egészt” – folytatta Harmathy András. „A jövőt a múlt felől értjük meg: Jézus élete, tanítása és feltámadása felől. A feltámadt Jézus helyreállította azokat, akik vele voltak. Istennek ez a munkája a feltámadással kezdődött, és ma is tart.” Szerinte ez a helyreállítás a lényeg. „Van szabadságunk. De mire használjuk? Saját érdekeink érvényesítésére, egymástól való elzárkózásra? Kell hogy legyen olyan víziónk, amely az evangéliumon alapszik, de szembe mer nézni a problémákkal is! A legjobb terv is elbukik az egység hiányán, a baj ilyenkor tehát velünk van.”

A szentendrei lelkész szerint számunkra a misszió nem lehet egy plusz valami, mert az egyház léte a küldetésében van. „Nem maradhatunk meg a tüneti kezeléseknél. Eddig a felszínt kapargattuk, önigazoló cselekedeteket végeztünk, holott össze kellene kapcsolnunk a világot. A bátorságot ehhez Isten szeretete adja. A misszió nem a programokról, akciókról szól, hanem találkozásokról” – hívta fel a figyelmet Harmathy András. „Isten szeretetétől azt kapjuk, amire valóban szükségünk van, ezért a megújulásra ez a szeretet motiválhat. Isten állít helyre. A mércénk, de egyúttal az ehhez szükséges eszközünk is Isten szeretete. Mi legyen az egyház jövőképe? Kezdjük el szeretni egymást, ahogyan Jézus szeret minket!”



Mi vagyunk az egyház
Balog Zoltán, a németajkú gyülekezet lelkipásztora előadásának felvezetésében arról beszélt, miért tartották fontosnak ezt a konferenciát. „Szeretnénk ezzel feléleszteni egy protestáns hagyományt, a colloquium fratrest, azaz a testvérek kollokválását, párbeszédét.” Kiemelte: ez a mostani alkalom erről szól; nem pedig arról, hogy a jövőben ki vezesse püspökként és gondnokként az egyházkerületet. „Beszélhetnénk az elmúlt öt, harminc, negyven, hetven vagy akár száz évről is, de ez fölvetné azt a kérdést, hogy szabad-e történelmi sorsfordulókhoz mérni magunkat. A legfontosabb dolog ugyanis kétezer éve történt, és az üdvtörténeti pillanatok ma is tartanak.”

„Kik is vagyunk mi tulajdonképpen?” – tette fel a kérdést Balog Zoltán. „Mi vagyunk az egyház. Egyszerre határoz meg minket az univerzalitás és a lokalitás.” Szerinte elsősorban a lelkipásztori közösséget kell megújítani, noha ez nem fog menni a presbiterek és más egyháztagok nélkül. Ebben a folyamatban a krisztusi nemesség lehet irányadó. „Kikhez küldettünk mi, és mi a küldetésünk?” – folytatta. „A vidék falvaiban az egyház a civilizációs végpont. Népességmegtartó erővé is válhatnánk. A hazai cigányságban óriási lehetőségünk van, de a kórházi lelkigondozásban is. Mindez a jelenlétünkről is szól, nem csak a kulturális minőségünkről. Nincs más feladatunk, mint hirdetni Krisztust, nem csak szavakkal.”



Örökkévalóság és változás
„Nem csak az időbeliség szempontjából kell nagypéntekről, a feltámadásról és pünkösdről beszélnünk” – mondta a németajkú gyülekezet lelkipásztora. „A három ünnepnap folyamatos jelenlét az életünkben, a hozzájuk köthető üzenetek meghatározzák a mindennapjainkat. Nagypéntekből fakad például a legyőzöttek, a vesztesek iránti figyelem; valamint a szociális és mentális felelősségünk.” Vályi Nagy Ervin gondolatait idézve kifejtette: nekünk az örökkévalóság mércéjével kell szemlélnünk a világot, nem elmerülve benne. „Jézus is a part mentén, a hajóról tanította a parton figyelő tömeget: a hangja még tisztán érthető volt, de nem szippantotta magába a tömeg. Ez legyen számunkra a tanítás helye” – jelentette ki.

„Érzékenyen kell reagálnunk az egyre gyorsabban változó időkre, de az Igébe kapaszkodva. Bíznunk kell Isten erejében, és így reflektálni a változásokra” – mondta Balog Zoltán. „Egyszerre kell látnunk a textust és a kontextust. A Krisztus jövőjének helyet adó türelemben mindkettő jelen van, és egyik sem mehet a másik kárára.” Arról is beszélt, hogy bár sok szempontból különbözünk egymástól, de elsősorban keresztyének vagyunk. A testvérek beszélgetésének is erről kell szólnia. „Ha egyszerre jól és érthetően tesszük a dolgunkat, akkor példánk nyomán az egész ország elgondolkodhat majd azon, hogy mindenki mások áldozatából él: egymáséból és Jézus áldozatából.”



Barna Bálint
Fotók: Vargosz (reformatus.hu)