Ahogy arról korábban beszámoltunk, új névvel és egységes arculattal nyitotta meg kapuit idén a taliándörögdi Református udvar, amely több mint húsz éve nyújt lehetőséget a fesztiválozóknak a testi és lelki feltöltekezésre, valamint az egyház sokak számára ismeretlen oldalával való kapcsolódásra a Művészetek völgyében. Talán ezért is kapta az udvar a LéleKzet nevet, amely többek között azt is kifejezi, hogy valami éltetőt találhat, aki betér a templomba és elidőz annak barátságos kertjében. Erről nap mint nap inspiráló programok, kiváló református művész fellépők és elhivatott önkéntesek gondoskodtak – köztük a pápai református gimnázium diákjai, a budapesti református teológia lelkésznövendékei és a Károli Egyetemi Lelkészség.

Reggelente napindító igei üzenet és imádság, esténként a vendégművészek közreműködésével elgondolkodtató megálló keretezte a napokat. Aki csak megpihenni, játszani, alkotni jött az udvarba, letelepedhetett az erre kialakított beszélgetőszigeten, a játékokkal felszerelt pihenősátorban vagy a kézműves kuckóban. A felfrissülést a reformáció öt solájának mintájára az öt szóda biztosította, a templomban interaktív elemekkel kiegészült kiállítás, délutánonként pedig koncertekbe, igetanulmányozásba, szakrális körtáncba, képmeditációba, bábelőadásba vagy éppen bibliodráma-foglalkozásba kapcsolódhattak be az érdeklődők.

„Szeretjük végigjárni ennek a vidéknek a templomait, közösségeit. Az, hogy itt tartalmas programba is bekapcsolódhattunk, kellemes meglepetésként ért minket” – osztotta meg velünk az udvarba betérő Erzsébet és Gábor. A férfi úgy fogalmazott: „Jólesett kicsit beszélgetni az itteni önkéntesekkel, és közben olyanról hallani, amitől már elszakadtam. Ez az udvar megidézi a gyermekkorom világát, amikor a nagyszüleimmel misére jártunk. Örülök, hogy fiatalokkal is válthattunk itt pár szót, az pedig egyenesen lenyűgöz, hogy vannak köztük, akik a lelkészi pályát választották.”

„Mi nagyobb baráti társasággal jöttünk, akikkel év közben nem túl gyakran találkozunk, itt, a völgyben viszont együtt tudunk tölteni néhány napot, közben jó kis programokon is részt veszünk” – mondta érdeklődésünkre Böröczky Anna egyetemi hallgató, aki Villon Haláltánc-balladájának bábos adaptációját jött megtekinteni a Református udvarba. „Elsősorban a koncertek miatt járok a Művészetek völgyébe, de az irodalmi és a színházi programok is érdekelnek. Ez az udvar a méretéből adódóan is barátságos hely. Mivel a családom aktív tagja a pápai református gyülekezetnek, számomra ez ugyanaz a világ, mint amelyben élek.”

De vajon megszólítja-e az egyház a gyülekezeten kívül felnőtt fiatalokat? – kérdezem. Anna szerint ez azon is múlik, milyen előzetes tapasztalataik voltak a keresztény emberekkel és az egyházzal. „Saját magunk is rombolhatjuk a hitelességünket, de sok a minket körülvevő mítosz is. Mi, reformátusok nem mindenhol viszonyulunk ugyanúgy a társadalom többi rétegéhez: vannak zárt falusi közösségek és nyitott, befogadó gyülekezetek is. A LéleKzet Református udvar szép példája a nyitásnak azok felé, akik nem ismerik az egyházi életet” – összegezte.

Miközben Anna ízesített szódáját fogyasztotta a hőségben, mások a Hagyj nyomot! sátorban alkottak. Itt lehetett kérni hennafestést és a látogatók maguk is festhettek köveket, amelyeket a Református udvar logójával ellátva ott hagyhattak bárhol a fesztivál területén – ezzel is invitálva másokat az udvarba. A gyerekekkel érkezők jellemzően fakanálbábot is készítettek, míg mások a református jelképekkel is megismerkedhettek.

A Művészetek völgyét az különbözteti meg a többi fesztiváltól, hogy itt az egyházak is jelen vannak – mondta érdeklődésünkre a kézműves sátor egyik önkéntese, Holb Levente grafikus, szociológushallgató. „Sok ember úgy fél az egyháztól, mint az ördög a tömjénfüsttől. Ennek történelmi oka is van, elég csak a huszadik századra gondolnunk. Itt közelebb hozhatjuk az embereket a hitünkhöz, és megmutathatjuk azt, hogy reformátusnak lenni nem merül ki abban, hogy idős nénik és bácsik fekete ruhás embereket hallgatnak, hiszen ez több annál: reformátusnak lenni életszemlélet.”

„Egy frissítő szóda kínálása vagy alkotás közben lehet beszélgetni az emberekkel, és ha az evangéliumig sokszor nem is jutunk el, hidat építünk az egyházon kívül élő emberek felé” – magyarázta. „Jó volt látni, hogy vallástalan vagy más felekezetű emberek kezükbe vették a jelképeinket és a kézműveskedés közben felhasználták ezeket, inspirációt merítettek belőlük. Még az egyik önkéntes lányt is annyira magával ragadták ezek, hogy elkezdett kimásolni az egyik albumból egy erdélyi fakazettás mennyezeti motívumot. Erről szól a kézműves sátor.”

Egy több napos fesztiválon az emberek jól megérdemelt pihenésük eltöltésére vágynak – tette hozzá. „Itt, a völgyben sokkal nyitottabb mindenki, könnyebben lehet kapcsolódni. Ezért is jó a fesztiválmisszió, mert a pihenő embereket olyan állapotukban lehet elkapni, amikor talán a legnyitottabbak. A Református udvarba betérők között van, aki csak pihen, hűsöl – mi ezt tiszteletben tartjuk –, és van, aki aktív kikapcsolódásra vágyik, és szívesen hozzányúl a kreatív elemekhez. Aztán később gyakran azok is meggondolják magukat, akik csak pihenni szerettek volna.”

A művészet és a beszélgetés közös élménye révén vadidegen emberek egy röpke óra alatt össze tudnak barátkozni – összegezte a fiatal önkéntes, esetében pedig akár angolul és németül is folyhatott a társalgás. „Szívesen elmagyaráztam a templomba betérőknek, hogy miről szól a kiállítás. Hittel kapcsolatos beszélgetésem még nem volt. A teológusok ebben jobbak, jónak is tartom, hogy akiknek ilyen jellegű kérdése volt, inkább őket keresték meg vele.”

Megkérdeztük a szódaponton szolgálatot teljesítő teológusokat, hogy milyen kérdésekkel fordultak hozzájuk az udvar vendégei. „Egy srác arról kérdezett, mi alapján választ valaki felekezetet, illetve hogyan lehet egy gyülekezet tagja. Elmondta, hogy szeretne csatlakozni egy közösséghez, de mivel a családja nem vallásos, nem részesült ilyesfajta neveltetésben, és fél, hogy rosszul csinál valamit. Egyébként ő hozakodott elő ezzel a kérdéssel, pedig csak annyit kérdeztem tőle, adhatok-e neki valamit. Végül a templomi koncertre is bement, és végighallgatta. Ezt megelőzően a dicsőítés kultúrájának kialakulásáról beszélgettünk, arról, hogyan jutottunk el egyetlen orgonistától a zenekarig” – számolt be Friderikusz Márton.

A teológus elárulta: eleinte nehezen indult számára a beszélgetés, a hőség és a fáradtság miatt nehezen fejezte ki magát. „Itt gyakorolhatjuk, hogy a legkülönbözőbb helyzetekben miként tudunk szólalni, bizonyságot tudjunk tenni egy teljesen idegennek.”

A szintén teológushallgató Szabó Liza úgy látja, az emberek nagy része ugyanazokat a kérdéseket teszi föl. „Jó rálátni, hogyan gondolkodnak mások, hiszen nekünk is van egy elképzelésünk arról, hogy vajon mire lehet szüksége az embereknek, és máshogy is fejezzük ki magunkat. Egyszerű nyelven kell beszélnünk, hiszen mi azt is szeretnénk átadni, hogy annak a szimpatikus közösségnek, amit kívülről látnak, mi a hitbeli alapja. Fontos az is, hogy ahhoz kapcsolódjunk, amire az embereknek valójában szüksége van. Van, akit kulturális szempontból érdekel a kereszténység, mások lelkileg nyitottak, de ami a legtöbbeket érint, az a közösséghez tartozás vágya. Elég sokan feltételezik, hogy a keresztény közösség jó dolog. Igaz, a Református udvarba valószínűleg olyan emberek jönnek be, akiknek volt már pozitív tapasztalata az egyházról.”

A LéleKzet Református udvar három funkciót tölthet be a fesztiválmisszióban – erről már Szabóné László Lilla teológiai oktató, az udvar egyik házigazdája beszélt portálunknak
„Egyrészt vannak, akik azt sem tudják, mi az, hogy református, és itt szerezhetnek róla benyomást. Jó esetben egy nyitott, az ő megközelítéseikre is figyelemmel lévő, tapintatos egyházzal találkozhatnak, és megélhetik, hogy ők is lehetnek önmaguk.

A másik célcsoportunkat a református családok jelentik, akik fesztiválozni jönnek, és örülnek, hogy az udvarban a hitüket is megélhetik. Egyfajta otthon ez számukra, nemcsak ki-, hanem be is kapcsolódhatnak.

Végül pedig az udvar fontos az önkéntes fiatalok szempontjából is, akik számára ez a szolgálat szemléletformáló impulzus. Megélhetik, hogy nemcsak mi szolgálunk a világ felé, hanem a világi közeg is szolgál felénk. A Lélek szolgál felénk a betérők által, ismereteket szerezhetünk a világról, és ez személyes gazdagodás is. Ahogy a gyülekezeti életnek is az a kihívása, hogy hogyan tudunk otthont teremteni a már bent lévőknek és közben párbeszédben maradni a világgal, úgy a fesztiválmisszióban is szeretnénk megélni ezt a kettősséget.”

Aki szívesen ellátogatna a LéleKzet Református udvarba, jövőre keresse fel a református templomot Taliándörögdön a Művészetek völgye fesztivál ideje alatt! Ha lemaradt az idei programról, és kíváncsi az udvar életére, ajánljuk figyelmébe kapcsolódó cikkeinket:

Léleknyomok
Egy ott feledett párna, maradék szőnyegek az úrasztala körül, párducmintás szemüveg. Elvesznek a templom szépségéből, vagy inkább otthonossá teszik az istentisztelet évszázados tereit? Miért hagyunk nyomot a templomban? És miért ne hagynánk?

Az utolsó tánc?
A művészet egybekapcsol, gyönyörködtet és tükröt tart – ezért is érdemes ellátogatni évről évre a Művészetek völgyébe, ahol színvonalas koncertek, színházi előadások, kézműves és irodalmi programok várják az érdeklődőket. Ezek sorában is méltó helyet kapott Villon Haláltánc-balladája, melyet a pápai Refis Bábozda szabadtári előadásában láthattunk a taliándörögdi református templom kertjében.

 

Képek Füle Tamás/ parokia.hu; LéleKzet Református udvar