A gondolkodás szabadsága – kálvinista tűnődések című könyvről beszélgetett Visky András író és Bogárdi Szabó István püspök a Bibliamúzeum kiállítótermében. Marilynne Robinson könyve a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg. Az író a kötetben esszék formájában adja tovább szellemi-eszmei, keresztyén-kálvinista hagyományát. Ez a tradíció közismert minden református előtt – vagy mégsem? Mennyire ismerjük Kálvint, az ő életét, és hogyan éljük meg a mindennapok során azt, hogy református keresztyének vagyunk?

Ismeretlen kálvinizmus
Visky András úgy látja, a szerző egyértelműen hisz a nyilvános gondolkodásban, ezt nagyon fontosnak tartja. Ez nem csak könyveiből, de egyetemi előadásaiból is kitűnik. A gondolkodás szabadsága rendkívül letisztult írói-gondolati világról tanúskodik, amelyben a szerző állandó dialógust folytat keresztyén hagyományával, ezt a tradíciót nem tartja lezártnak.
Minden nyilvános megszólalást megelőz a kérdés: milyen nyelvet használjunk, hogy az érthető, téttel bíró, a saját közösségünket megszólító legyen. Kérdés továbbá, hogy a hagyományainkból ki tudunk-e emelni olyan friss kijelentéseket, amelyek a mindennapokban is felhasználhatók.

Visky András szerint ezért is fontos, hogy a kálvinista gondolkodást és hagyományt valóban megismerjük. „Azt látom, a szerző a kálvinizmusnak eddig ismeretlen nézőpontját tünteti fel. A szellemi világ boldog felfedezése tükröződik vissza, a szerző a világunkról megfogalmazott, felelősségteljes tudást műveli. A könyvet olvasva felfedeztem, hogy én is kálvinista vagyok, de azt látom, nem kálvinistaként reagálunk a közbeszédre. Kérdés, hogy ez alapján mit nevezhetünk szabad gondolkodásnak, amely biblikusan megalapozott Marilynne Robinson művében, és amely szorosan kapcsolódik a kálvinista felfogáshoz.”

Az ismeretlen Kálvin
A püspök szerint a szerző valóban sajátos világot tár elénk. Amikor a fiatal, humanista, tehetséges Kálvinról olvasunk a könyv egyik esszéjében, aki a párizsi egyetem briliáns gondolkodója, akkor derül ki, hogy nem ismerjük az ő titkos, emberibb arcát. Nem tudjuk, hogy a reformátor például szeretett játszani, vagy azt, hogy megszervezte a szemétszállítást Genfben. A Gileádban Robinson nagyszerűen festi le az egyébként nem túl izgalmas kansasi tájat, ez a természetábrázolás közel áll ehhez a számunkra ismeretlen Kálvinhoz.

„Van kálvinizmusunk, de a reformáció utáni évszázadok ideológiái nemcsak eltakarták ezt az emberi arcot, hanem a letisztult kálvini gondolatvilágot is a saját megközelítésükben magyarázták vagy ferdítették el. Erre látunk példát a későbbi pietizmusnál, a metodista mozgalomban, a francia forradalom deizmusában vagy Max Weber műveiben.
A könyv azért is hasznos, mert kiemeli, hogy nem Kálvin találmánya a kapitalizmus, tehát a német szociológus, Max Weber tévedett, mikor erről ír műveiben. Robinson félretol egy berögzött Kálvin-képet, és megmutat egy frisset, azt a reformátort, aki például a saját, szerelmen alapuló házasságával is újít a 16. században. A könyv sokat segít a kálvinizmus beszűkült megítélésének feloldásában.”

Bálványok – a magántulajdon
Visky András szerint nem ismeretlen Kálvin-képet kapunk a könyvben. Bár az író rátalált a saját kálvinista gondolkodására Robinson művében, ha társadalmilag nézzük, inkább az derül ki, hogy nem vagyunk kálvinisták. A könyv „plebejus” Kálvint állít elénk, és nem fejti ki a Weberrel szembeni álláspontokat.
„Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a szerző állást foglal a kálvini hagyomány mellett. Van Kálvin-tudatunk, még szobrunk is van a reformátorról, de nincs a társadalmunkat átható Kálvin-világképünk. Robinson kiemeli a Biblia kijelentéseit, sőt, a Szentírást mint művészi, irodalmi alkotást is elismeri. A kálvinista világképünket az erősítheti, amely a könyvben is látszik, ha Isten Igéjét lefordítjuk a saját, mindennapi életünkre. Erre példa, amikor megkérdőjelezzük a magántulajdon szentségét, hiszen a kapitalizmus egyik alapja bálvánnyá válhat a társadalmakban.”

Tisztességgel, bőkezűen
Robinson leleplezi a liberális demokráciák meddőségét és ürességét a magántulajdon istenítése miatt – vélekedik a püspök. „Amiről azonban nem ír, hogy minek nevezzük a saját tulajdonunkat. A valódi kálvinizmusban az egyes embernek a személyi, keresztyéni felelőssége, hogy fölvegye az igazságosság mellvértjét: legyen méltányos, nagyvonalú – ez utóbbit jelenti eredetileg a liberális szó, vagyis az adás, ajándékozás szabadságát.
Fontos kiemelni, hogy sem Kálvin, sem Robinson nem „liberális”, hanem bőkezű Istenről beszél. Amiért tehát tisztességgel megdolgoztam, az az enyém. A kérdés az, hogy mit kezdünk ezzel a tulajdonnal. A kálvinista minta ebből következőleg ez: áldás lehet a tisztességgel megszerzett tulajdonunkon, ha ebből méltányosan, nagyvonalúan adunk másoknak.”

„Csak egy adott közösség nézőpontjából”
A becsületes, egyéni szerzés és az azzal való rendelkezés megdönthetetlen dogmája az amerikai társadalomnak, azonban nem része a tízparancsolat eszmeiségének – vitte tovább a beszélgetést Visky András. „Veszélyes, ha kiragadjuk ezt a dogmát abból, hogy Isten az embert alapvetően közösségi lénynek képzeli el, ezzel mellőzük magát a közösséget. Rá kell jönnünk, hogy csak átmenetileg lesz fontos az én egyéni szerepem, hiszen mindannyiunknak egy adott közösség szerves részeként érdemes élnünk a világban.
Az én szóhasználatomban a „közösség” szó sohasem negatív tartalmú. Részesültem abból, hogy amit elérek egyénileg, az csak egy adott közösség nézőpontjából értelmezhető. Robinson, amikor könyvében az igehirdetés szolgálatáról beszél, akkor is a gyülekezet fontosságát emeli ki.”

Természetes dolog közösségben és közösségi lényként gondolkodni – reagált a püspök a beszélgetés végén. „Ezzel együtt látnunk kell, hogy sem ebből, sem a magántulajdonból, sem a társadalmi igazságosságból nem csinálhatunk bálványt. Politikai rendszerek gyakran határozták meg szervezetten, erőszakosan ez utóbbit. Az állam, de az egyén is sok mindent szabályozhat, a közösségek őstípusát, a családot azonban Isten szervezte. Robinson könyve a szabad gondolkodást emeli ki, ennél fontosabb lenne, ha a szabad ember gondolkodására fókuszálnánk. A szabad ember ugyanis Isten által lett szabad, aki gondolkodik, aki felelősséget vállal másokért, önmagáért, a családjáért.”

Somogyi Csaba

Képek: Füle Tamás