„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Tanszergyűjtő akciót hirdet a Magyar Református Szeretetszolgálat
A Magyar Református Szeretetszolgálat „Radírozzuk ki a különbségeket!” nevű országos programjának a célja, hogy Kárpát-medence-szerte legalább 1358 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdése válhasson örömtelibbé, az adományokkal pedig csökkenteni tudja az alapítvány a rászoruló családok iskolakezdéssel járó kiadásait. Az adománygyűjtéshez tárgyi és pénzügyi felajánlással is csatlakozhatnak az adakozni vágyók.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén nyáron is meghirdeti tanszergyűjtő akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat, miután tapasztalataik szerint rengeteg kisdiák hátránnyal indul tanévkezdéskor, amiért szüleik nehéz helyzete miatt nem tudják beszerezni a szükséges tanszereket. Az alapítvány célja, hogy a következő hetekben összegyűjtsön annyi adományt, hogy hazánkban és határon túli területeken legalább 1358 általános- és középiskolás diákot tudjon támogatni iskolatáskákkal és tanszercsomagokkal.
A tanévkezdéssel járó kiadásokat szinte minden család megérzi: a szükséges tanszerek, írószerek beszerzése tízezer forintot meghaladó költséget jelentenek, ha pedig iskolatáskát is vásárolni kell a gyermekeknek, akkor az összeg akár meg is duplázódhat. Ezek a nyári kiadások óriási terhet jelentenek az anyagi nehézségekkel küzdő családok számára. A probléma még hangsúlyosabban jelenik meg a többgyermekes vagy egyszülős családokban, így ezek a diákok még inkább kitettek az iskolai lemorzsolódás veszélyének, amely későbbi életükre is komoly hatással bír. Ebben a szükséghelyzetben hirdeti meg idén is tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat, melyhez bárki csatlakozhat tárgyi vagy pénzügyi felajánlással. A támogatottak között mélyszegénységben élő gyermekek, nevelőszülőknél nevelkedő diákok, valamint határon túli gyermekek is szerepelnek.
Tárgyi adományként augusztus 15-ig fogad új vagy használt, de jó állapotú iskolatáskákat és tolltartókat, valamint újonnan megvásárolt iskolaszereket – füzeteket, írószereket, körzőt, vonalzót, vízfestéket, temperát, ecsetet – az alapítvány országos irodáiban (Budapest, Debrecen, Ózd, Alsóörs, Szeged), továbbá augusztus második hétvégéjén több nagyvárosban is áruházi gyűjtést tartanak az MRSZ munkatársai és önkéntesei, melyek pontos helyszínei megtalálhatóak az alapítvány honlapján.
A tanszergyűjtés pénzügyi felajánlással is támogatható egészen a nyári szünet végéig, így a befolyt összegből a Szeretetszolgálat munkatársai vásárolják meg a diákok számára szükséges termékeket. Az adománygyűjtés támogatható a 1358-as adományvonal hívásával vagy az ADOMANY szó SMS-ben való elküldésével, online bankkártyás fizetéssel az adomany.jobbadni.hu oldalon keresztül, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat bankszámlaszámára (10702019-85008898-51100005) történő átutalással (közlemény: tanszer). A Magyar Református Szeretetszolgálat még az iskolakezdést megelőzően eljuttatja adományait a támogatásra szoruló gyermekek számára.