„A jót a rossztól elválasztó vonal nem államokon, nem társadalmi osztályokon keresztül, sőt nem is politikai pártok között húzódik… hanem minden emberi szívben.”
Alexander Szolzsenyicin
Utcafront
Az 1956/57-es tanév első szemeszterére mindig emlékezni fognak a budapesti teológia egykori hallgatói. Tanktámadásról, rejtőzködésről és egy tragédiával végződő mentési kísérletről is meséltek portálunknak a nyugalmazott lelkipásztorok.
Kopjafák, emléktábla, egy zászló és immár a felvonuló teológusokat ábrázoló kép is emlékeztet az 56-os események átélőire és a hősi halottakra a budapesti református teológia falai között. A vélhetően az Államvédelmi Osztály megbízásából készült fénykép ünnepélyes elhelyezésén a közelmúltban részt vettek a fotón látható egykori teológushallgatók is. Közülük néhányan a sokuk életében visszafordíthatatlan változásokat hozó napokról meséltek portálunknak.
Vidékről gyűrűzött a fővárosba a fiatal értelmiségiek körében kibontakozó, egyre felfokozottabb hangulat.
- Egyik teológustársunk, Muzsnai Lajos volt az összekötő a Petőfi Kör és közöttünk. Mi nem is a fő vonulattal indultunk a Műegyetem elől, hanem az Írószövetség elé mentünk, és onnan vezettük fel az írókat a szimpátiatüntetésen - emlékszik vissza 1956. október 23-ra Bán Béla nyugalmazott lelkipásztor.
A teológusok a 90. zsoltárt énekelték indulás előtt.
- Pap László dékán úr nagyon szép imádsággal bocsátott utunkra bennünket. Magócsi Pista drága barátunk (a teológia egyik mártírja - a szerk.) egy kitűzőt adott mindnyájunknak, mert sem zászlót, sem kokárdát nem lehetett vinni a felvonulásra.
Mivel a tüntetők egymást buzdították a magyar zászló lengetésére, a teológusok is kértek egy nemzeti lobogót, amelyet az Uránia mozival szemközti épületből dobott le valaki. A zászló ma is látható a Ráday utca 28. szám alatti épületben.
Amikor leszállt az est, a tüntetők a kommunista párt lapjából, a Szabad Népből formáztak fáklyákat, és azzal világítottak - emlékszik vissza Komlósi Péter.
- Akik átéltük, hallatlan eufóriát éreztünk. Mindazt, amit eddig nem lehetett kimondani, most nyilvánosságra hoztuk - mondja a nyugalmazott esperes.
Az Állami Egyházügyi Hivatal nemcsak a szolgálatban lévő lelkipásztorok és egyházvezetők tevékenységét ellenőrizte, hanem a teológiai képzést is szemmel tartotta.
- A tanárok közül volt, aki már október közepétől nem tartotta meg az óráit, hiszen az Egyházunk mai élete című stúdiumon a diákok sorjázó kérdéseire nem tudott választ adni. Jelen volt viszont valaki - a hatóság küldötte -, aki felügyelte a teológiát. Tőle már szívesen megváltak volna a hallgatók - teszi hozzá Komlósi Péter. A diákok ezért egy 16 pontból álló követelést nyújtottak át a tanári karnak, amelyben többek között a pártállami felügyelet ellen is szót emeltek.
Bár békés szimpátiatüntetésnek indult az október 23-ai felvonulás, mégis fegyveres harccá alakult. Az egyik teológust, Szűcs Zoltánt a rádiónál már aznap este combon lőtték. Őt látogatta meg 28-án Magócsi István és Herczeg Lajos. A teológusok épségben visszaértek a kórházból, meg is üzenték a dékánnak, hogy itt vannak már a környéken, de találkoztak két asszonnyal, akiket még el akarnak kísérni a Lónyay utcába. Már visszafelé tartottak, amikor mindkettejüket meglőtték. Herczeg Lajos azonnal meghalt, Magócsi Istvánnak a lábát roncsolta szét a lövedék, de életben maradt. Valaki kikúszott a közeli lakóépületből, hogy megmentse őt, és Herczeg Lajos holttestével együtt behúzta a házba.
- Mi vacsoráztunk, abban a hitben voltunk, hogy a fiúk hazafelé tartanak, de aggódtunk, mert már rég itt kellett volna lenniük. Egyszer csak a dékán sápadtan bejött, és azt mondta, a fia - aki műtőssegéd volt a Rókusban - most telefonált, hogy Herceg Lali halott, Magócsi Pistát pedig bevitték hozzájuk - idézi fel Varga László nyugalmazott lelkipásztor, országgyűlési képviselő október 28-i emlékeit.
Másnap a Lónyay utcából áthozták Herczeg Lajos holttestét nemzeti színű szalaggal átkötve.
- Az internátus helyén akkoriban garázsok voltak, oda vitték be Lajost. A teológusok közül néhányan a talált deszkákból koporsót ácsoltak, és másnap reggel eltemették. Miközben Lajos halálával foglalkoztunk, abban a hitben voltunk, hogy Pista túl van a nehezén. Szóltam a portásnak, hogy telefonáljon be a kórházba, és kérdezze meg, hogy van. Kis idő múlva hallom, ahogy felkiált: „Az nem lehet igaz!" Magócsi Pista aznap hajnalban meghalt. Amputálták a lábát, azután egész éjjel szenvedett. Magát okolta Herczeg Lajos haláláért, és az is bántotta, hogy nem tud majd felmenni a szószékre. A kezelőorvosa szerint abba halt bele, hogy nem tudta feldolgozni a történteket - meséli Varga László.
A budapesti teológia belső udvarán három kopjafa emlékeztet a forradalom hősi halottaira: Herczeg Lajosra, Magócsi Istvánra és Szentkirályi Klárára. Az önkéntes vöröskeresztes ápolónőnek Herczeg Lajos közeli barátja udvarolt, így a teológusok a fiatal nőt szintén saját halottjuknak tekintették.
Jakus Ágnes
Képek: Dobó Márti, Füle Tamás