„Az olyan helyekre vezető utakat, ahová valóban érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni."
Helen Keller
A teológia doktora és az Angyal
Advent az „angyaljárás” ideje is. Apró ajándékokat rejtenek a gyerekek egymás zsebébe, padjába, észrevétlenül igyekeznek segíteni a másiknak. De az Angyal a felnőttek életében is tetten érhető.
A történetet, amit most mondok, én is csak hallottam. Victor István, az idén kilencvenéves hejcei nyugalmazott lelkipásztor mesélte el nekem, amikor édesapja az angyallal találkozott. Ő éppen tizenegy éves volt, és persze ugyanazon a parókián élt, ahol akkor egy pillanatra megnyílt a mennyei valóság.
István bácsi nagyapjának egyébként még német volt az anyanyelve. Ennek ellenére neki köszönhetjük énekeskönyvünk talán egyik legnépszerűbb darabjának szövegét. Az új kiadású könyvek 334-es dicséretének dallamát id. Victor János 1901-ben ruházta fel az Imádkozzatok és buzgón kérjetek… soraival. Bár örökségét mindhárom gyermeke továbbvitte, lelkész az elsőszülött fiú lett.
![](/data/subsite/1/galeria/19387/4%20gener%C3%A1ci%C3%B3.jpg)
Őt, dr. Victor Jánost, az énekszerző utódját nevezte ki Lipótváros–Terézváros alakuló gyülekezetének élére Ravasz László püspök 1932-ben. Az egyháztagok felajánlásaiból és közadakozásból 1940-re felépült templom áll ma is a Szabadság téren.
Kívülről majdnem úgy fest, mint bármelyik hatemeletes ház, homlokzata sima, maga az építmény egyszerű betonszerkezet.
A lelkészlakás az ötödik emeletet töltötte be, a második emelet pedig ugyanekkora alapterületen helyet adott a tárgyalónak, ami mögött a bibliaköri helység volt, kis teakonyhával. Az emeletek közti közlekedés a hátsó lépcsőházon keresztül is lehetséges volt.
A budapesti közhangulatot, melyben történetünk játszódik, meghatározta, hogy 1944. október közepén a Nyilaskeresztes Párt átvette az uralmat. Rögtön 15-én éjjel a Lánchídnál, a történet helyszínétől nem messze munkaszolgálatos zsidókat lőttek a Dunába.
Dr. Victor János pedig úgy döntött, hogy a második emeleti gyülekezeti teremben rejt el néhány zsidó családot, és a helyiség főbejárati ajtaja elé egy nagy szekrényt tolt. Victor Jánosné érdeklődő kérdésére, hogy étellel vajon ki fogja ellátni a frissen érkezetteket, a kérdezés pillanatában is tudta a választ: ő maga. A bölcs asszony már a nyáron készült rá, hogy jönni fog a front, amit tudott, tartalékolt, s amit tartalékolt, azt ezennel elkezdte szétosztani. Később, az ostrom alatt Victorné a pincében lévő tűzhelyen főzött, az ételt a hátsó bejáraton keresztül juttatták fel a második emeleti lakásba.
A lelkészcsalád gyermekei közül ez idő tájt már csak Istvánt, a legkisebbet engedték iskolába, de őt is már csak néhány napig. A Lónyay Utcai Református Gimnázium diáksága is erősen megritkult persze, Pest tele volt állig felfegyverzett német katonával.
A korabeli újságok legvisszafogottabb tanúsága szerint is a „következő napokban olyan volt a város képe, mint a megbolygatott méhkas.” „Német tankok és páncélkocsik után nyilas-zászlós teherautók robogtak az utcán, a főútvonalakra pedig ágyúkat állítottak. Megmozdul a külvárosok söpredéke: nyilasruhás géppisztolyos, és puskás, fiatal suhancok és a börtönökből szabadult bűnözők jártak házról házra, bekerítették a zsidó negyedeket, megkezdődött a fosztogatás.”
A cseppet sem megnyugtató légkörben a Szabadság téri templom elé is német tüzérüteg költözött, de csodák csodájára dr. Victor János tiszteletteljes kérésére átmentek a tér másik oldalára.
Egyik este a Magyar Rádió harsogta a lelkészlakás csendjébe a Nyilaskeresztes Párt közleményét, mely szerint a párt tudomást szerzett arról, hogy egyes református lelkészek zsidókat bújtatnak, és útnak indították a karhatalmistákat, hogy összegyűjtsék őket.
Victor János elzárta a rádiót, és már indult is a hátsó lépcsőházban sietve a másodikra. Ahogy párosával szedte a lépcsőket, próbálta végiggondolni a lehetséges forgatókönyveket – ki érhet gyorsabban a második emeletre: a teológia doktora az ötödikről, vagy a bejárat felől a harcedzett karhatalmisták?
Lentről egyetlen bejárata volt csak az épületnek, a lépcsőn a templomtérbe lehetett jutni, innen meg kellett találni a lépcsőházat, hogy keresztülverekedje magát a nyilas képviselet az első emeletre, ott a lelkészi hivatalon és az ifjúsági szobán keresztüljutva érhette csak el a második emeletet.
Gyerünk, Victor János, imádkozz és buzgón kérd a megoldást! – fohászkodik a teológia doktora az utolsó lépcsőfordulóhoz érve, szinte könnyek közt, s viszi a halálos ítéletet.
Befordul a második emeletre, és megtorpan egy pillanatra. Csak áll, szinte bénultan, majd csendes, alázatos hálaadással megfordul és elindul lassú léptekkel vissza az ötödikre.
Tíz évvel később beszélt először arról a családjának, hogy mit látott akkor, de elmondta a teológusoknak is, amikor idős korában nekiszegezték a kérdést: Professzor úr látott már angyalt?
– Láttam, egyetlenegyszer – mondta. Ott állt kivont karddal 1944 októberétől a Szabadság téri templom második emeletének egyik ajtaja előtt.
A Szabadság téri templom rejtekében bújtatottak mindannyian megélték a felszabadulást. Victor János már 1995-ben, Victor Jánosné posztumusz 2001-ben kapta meg a Yad Vashem Intézettől a Világ Igaza elismerést.
![](/data/subsite/1/galeria/19387/Vicor%20J%C3%A1nos.jpg)
Lányi Gábor egyháztörténeti előadásának összefoglalója.
Kapcsolódó cikkünk: A belmisszió teológusa
Fotó: Fortepan, Victor István fényképalbum
Források:
Dr. Gábor Áron: Budapest nehéz napja, Délmagyarország, 1944. 12. 17., 1. évfolyam, 24. szám
https://portal.kre.hu/images/eletutinterjuk/victor_istvan_eletutinterju.pdf
http://embermentok.eletmenete.hu/victor-j%C3%A1nos-0