„Megnyílt az ég harmatozva,
Megváltónkat, hogy lehozza”

– szól a jól ismert karácsonyi énekünk (Ó jöjj, ó, jöjj, Üdvözítő). Karácsonykor valóban azt ünnepeljük, hogy megnyílt az ég, amire a mi legodaadóbb válaszunk az lehet, hogy megnyitjuk a szívünket. És fordítva: ha azt éljük meg, hogy megnyílik a szívünk az Isten vagy egy-egy kivételes emberi kapcsolatunk felé, akkor olyan élmény ez számunkra, mint amikor megnyílik az ég. Ha hordozom a szívemben Jézust és megnyitom magam másoknak, akkor Jézust is közvetítem nekik, még ha ők nem is ismerik Őt személyesen, de rajtam, közvetítőn keresztül mégis átragyoghat valami krisztusi.

Ezt szoktam átélni, amikor a nemzetközi diákjaim egy-egy csoportjával immár ötödik éve ünnepeljük együtt a karácsonyt december 25-én. A Károli Gáspár Református Egyetemen végzem hivatásomat a nemzetközi diákok lelkigondozójaként. Első évben, amikor elkezdtem ezt a munkát a koronavírus-járvány kellős közepét tapostuk. Nem sok lehetőség volt a személyes találkozásra, inkább csak emailben tartottam a kapcsolatot a hallgatókkal. A karácsony közeledtével viszont azt éreztem, hogy nagyon érzékeny időszak elé néznek, otthonuktól távol, karácsonyi melegségtől elszakítva, maszkok és zárt ajtók mögé bújva. Meghirdettem tehát egy karácsonyi sétát a Parlament környékén, hogy legalább az ország fenyőfája legyen a karácsonyfa, és a maszk által melegített arcunk formálódjon egy kis melegséget kibocsátó közösséggé. A legnagyobb meglepetésemre a jelenlévők nagyobb hányada muszlim volt! Micsoda kihívás!

Amikor a szív megnyílik, nem tesz különbséget, hogy az egyiknek akarok adni, a másiknak pedig nem. A séta végén mindenki kapott a kis, előre elkészített pár szelet bejgliből és szaloncukorból álló csomagocskámból. Kaptak egy falatot karácsonyból, kaptak valamit Jézusból, a számukra ismeretlen istenből? Hiszem, hogy igen. A messzi idegenben, egy más kultúrában, egy nehéz életperiódusban egy idegen nő talán tudott adni egy-két morzsát melegségből, törődésből, közösségformálásból.

A következő évben már szabad volt közösségi helyiségben együtt tartózkodni. A kollégiumba hirdettem meg a következő karácsonyi alkalmat, oda, ahol leggyakrabban szoktam velük találkozni. Ismét egy kis bejglivel, mézeskaláccsal kedveskedve. Az egyik muszlim diákról hamar kiderült, hogy ő éppen akkor ünnepelte a születésnapját. Hát akkor dupla születésnapot ünneplünk! Belenyúltam a táskámba és „véletlenül” találtam egy csomag csillagszórót benne. Az lett a születésnapi gyertya. És énekeltünk. A fiú meghatódott. Őt még otthon sem szokták megünnepelni szigorú vallási okokból. Most pedig igen. A Jézus nevű prófétával együtt. Azóta még két dupla születésnapot tartottunk karácsonykor, ahol Jézus és ez a muszlim fiú valahogy együtt voltak jelen.

Tavaly egyetemes témával készültem a református egyetemen tanuló külföldi diákoknak: az élet mint ajándék, amit persze összekapcsoltam a karácsony üzenetével. Jó volt hallgatni a reflexióikat, hiszen mindannyian vágyunk közelebb kerülni az élet misztériumához. Az ünnep kivételes idő, amikor lelassul az élet, akár meg is áll az idő és megnyílik valami odabent. Mert csak onnan látható ez a szépen becsomagolt ajándék. Ajándék, ha együtt élhetjük meg a pillanatot, ha eltörpülnek a vallási, kulturális és mindenféle emberi különbségek. Ajándék, ha az Életet ünnepeljük, amiért még hálásak is tudunk lenni. Ajándék, ha a megszületett kis Jézus életét a magunkéval együtt tudjuk látni ajándékként. Ekkor valóban megnyílik az ég.

A szívem nyitottsága elengedhetetlen, ha a diákjaimra gondolok és az előttünk álló újabb karácsonyi alkalomra. Ha hordozom magamban Jézust, akkor át tudok adni magamból valami krisztusit. Nem olyan könnyű ez: könnyebb megnyitnunk a pénztárcánkat újabb ajándékokra vagy a szánkat hiábavaló beszédre. De a szívünk mélyét, ahol Jézus lakik, nem olyan könnyű megnyitni. Nem is lehet ezt erőltetve. Csak, ha átélem, hogy igazából én lakom az Ő szívében és az Ő születésével én kapok lehetőséget az újjászületésre évről évre. A családommal, a diákjaimmal, bárkivel, aki rám bízatott.

A szerző, Csatai Viktória református lelkipásztor szolgálatáról itt tudhat meg többet. 

Képek: Füle Tamás, Kovács Marcsi