A Harangszó októberi első számából

Két egyházkerület - Királyhágómellék, Tiszántúl - összefogásával jött létre a partiumi reformátusok idei presbiterkonferenciája. A várad-rogériuszon tartott kétnapos rendezvényt ezúttal az egyháztörténelmi előadások határozták meg - derül ki a lap címoldalas tudósításából. Ugyanott Bányai László jegyzi vezércikkét, A törvényről címen.

A Mementó rovat az aradi vértanúkra emlékezik, kivégzésük előtt elhangzott utolsó mondataikkal.  
Az idén ötödjére megszervezett Kántorképző Tanfolyamról és az öt év tapasztalatairól számol be az Éneklő egyház rovatban a főszervező: Orosz Otília Valéria.
A lap ifjúsági rovatában ezúttal az arad-belvárosi és a várad-csillagvárosi ifjak tudósítanak nyári rendezvényeikről.
A Mozaik-oldalon Zodiákusok és horoszkópológia címen folytatódik Boros J. Attila sorozata, míg Csirák Csaba Szilágyi Domokos családi levelezése címen ajánl olvasnivalót. Egykori iskolatársak találkoztak Zsibón, konfirmációjuk 52. évfordulóján - derül ki Széll Katalin hangulatos írásából.
A Harangszó Református élet rovata négyoldalas melléklettel jelentkezik, melyben bemutatkozik szilágyballai gyülekezet. Emellett Jakó Sándor Zsigmond az idei nyúzóvölgyi népünnepélyről, míg Tóth Zsigmond két hegyközi gyülekezet felvidéki kirándulásáról számol be.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezeti lapja megrendelhető és megvásárolható a lelkészi hivatalokban. A lap a világhálón a harangszo.blogspot.com címen olvasható.