"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
A kálvinizmus tanításai segítenek krízishelyzetekben
Balog Zoltán szerint a krízishelyzetekben, nagy megpróbáltatások idején a kálvinizmus tanításainak fontos szerepe lehet a megoldás megtalálásában.
A politikus a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) Protestáns Műhelyének országos konferenciáján tartott előadást pénteken, Budapesten.
A magyar és az európai kálvinizmus egyik erőssége az a képesség - aminek aktualitását nem kell külön hangsúlyozni -, hogy válságok idején átgondoljuk a helyzetünket és megtaláljuk a kiutat - mondta az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke.
Hozzátette: ez az erősség a történelem során jól látható, hiszen a kálvinista tanítások mindig nehéz helyzetekben tudták egyben tartani a közösséget, és biztosítani ennek túlélését. Álláspontja szerint, amikor konszolidáció volt, akkor viszont tévutak következtek.
Balog Zoltán ilyen krízishelyzetként említette a Trianon utáni időket.
"Az teljesen nyilvánvaló, hogy a trianoni határokon kívül rekedt felekezet-testvéreinknek (...) a túlélése, nyelvük megőrzése a református egyháznak nem csak a jogi keretei nélkül, de teológiája, hitbeli meggyőződése nélkül sem ment volna" - fogalmazott a politikus-lelkész. Hozzátette: nem véletlen, hogy azokon a magyar
területeken, ahol nagyobb és erősebb a református közösség, ott sokkal életképesebb és túlélőképesebb a magyarság, mint ott, ahol a magyar nyelvű emberek katolikusok.
Mint mondta, a kálvinizmus hozzájárult a nyelv és a nemzeti identitás megőrzéséhez.
Balog Zoltán a kálvinizmus további erősségének nevezte - egyebek mellett - az erkölcsi innovációt. Mint mondta, ez azért fontos, mert míg az ősi erkölcsi értékek változatlanok, a helyzetek folyamatosan változnak. Így az új nemzedékeknek mindig újra és újra kell fogalmazni, hogy mit jelentenek az alapvető erkölcsi értékek. Balog
Zoltán szerint ez is a kálvinizmus erőssége.
A politikus kitért a 2001-es népszámlálásra, amikor - mint mondta, 1941 után először - arra a kérdésre is választ lehetett adni, hogy kinek milyen a vallása. Fontosnak nevezte, hogy tízmillió emberből 7,3 millió mondta magát kereszténynek. Hozzátette: pontosan tudjuk, ez nem azt jelenti, hogy ennyi keresztény, hívő ember van
Magyarországon, ám ez bizonyos szempontból nem is fontos; az a lényeg, hogy 2001-ben ennyi ember gondolta azt, hogy a vallási identitásnak a történeti megalapozása érték, s erre az értékre igent mondott.
A KDNP Protestáns Műhelyét 1993-ban hozta létre néhány elkötelezett kereszténydemokrata - olvasható a Protestáns Műhely füzetek sorozat I. kiadványában. Ugyanitt az is megtudható, hogy a KDNP felemelkedését és megtisztulását nem követte a Protestáns Műhely megerősödése; ez a feladat most következik.
Az újjászerveződő Protestáns Műhely céljairól Szászfalvi László, a KDNP országgyűlési képviselője ugyanitt azt írta: konferenciákkal, kiadványokkal, nyári egyetemmel, a fiatalok megszólításával, politikai képzésével és korábbi nemzetközi kapcsolataik
újjáélesztésével kívánják életre kelteni a szerveződést.