Másfél perc - egy rádióstól elvárható, hogy ennyi ideig tudjon összefüggően beszélni bármiről, de az is, hogy ilyen rövid idő alatt elmondja a lényeget. A Protestáns Újságírók Szövetségének (PRÚSZ) képviselői szintén kilencven másodpercet kaptak, hogy bemutatkozzanak a Református Zenei Fesztiválon rendezett kerekasztal-beszélgetés kezdetén. A moderátor, Fekete Zsuzsa, a Parókia portál szerkesztő-újságírója azonban nem volt olyan szigorú, a sokak számára ismerős hangok így azokat a gyermekkori történeteket is felidézhették, amelyek bizonyították: a szakmát nem lehet elég korán elkezdeni.

„Mama, fütyült a bíró"
- A mi családunkban nem lehetett hitvita, hiszen mindkét szülőm református volt, így egyértelmű volt, hogy a református egyház tagja szeretnék lenni - árulta el Nagy Katalin újságíró, szerkesztő-riporter, a Hír Televízió és a Lánchíd Rádió munkatársa. Bár lelkésze annak idején a gyermekszolgálatban képzelte el őt, mégis az újságírást választotta, és az élet igazolta döntését. Élete párját is a rádiónak köszönheti, bár elmondása szerint mindig vigyáztak arra, hogy férje ne legyen felelőse az ő műsorának, így óvva a munka terheitől a magánéletet.

Férje, Jónás István, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról mesélt, egy kis dunántúli református gyülekezetben gyűjtötte első gyermekkori élményeit.
A rádió vezetője azt mondta, a közösségélménynek, a valahova tartozás megtapasztalásának és az ekkor megismert emberi értékeknek is szerepe lehet abban, hogy újságíró, valamint rádiós lett.

Az újságírói és a lelkipásztori hivatás hasonlóságáról beszélt Csoma Áron református lelkész. A református egyház Confessio című folyóiratának felelős szerkesztője azt mondta, mindkettő menthetetlenül szerelemmé válik.

A PRÚSZ nyitott műhelybeszélgetését a Dunamelléki Református Egyházkerület székházában tartották. Mintha hazajött volna, ahogy a környéken sétált, mondta Novotny Zoltán sportriporter, a protestáns újságírószövetség elnöke. Édesapjának ugyanis műhelye volt a Ráday utcában, és bár ő maga evangélikus, első iskolás éveit a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban végezte. A Református Zenei Fesztivál egyik fő helyszíne, a Bakáts tér pedig a lábteniszhez, a fejeléshez és a labdarúgáshoz biztosított terepet gyermekkorában neki és barátainak.
- Épp tudtam már járni, amikor édesanyám felöltöztetett szépen és azt mondta apámnak, „vidd a gyereket sétálni, de nekem nehogy meccsre menjetek". Mire hazajöttünk, a leves egy kicsit elfőtt, a tészta egy kicsit elázott, a hús kicsit odaszáradt, anyám pedig pulykaarccal fogadott minket: hol a csudában voltatok. Apám angyalarccal rávágta: sétálni, én meg húsz szó ismeretében annyit mondtam, hogy „mama, fütyült a bíró". Itt kezdődött az újságírás - emlékezett vissza a sportriporter, aki pályán kívüli sporttörténelmet írt, hiszen tizenkét olimpiáról tudósított eddig.

Csak szelíden érdemes
Másként dolgozik-e, viselkedik-e a keresztyén újságíró, mint a világi? - tette fel a kérdést kollégáinak portálunk riportere.
- Ha a keresztyén újságíró tolakodóan van jelen, folyamatos bizonyságtétellel van tele az, amit ír, akkor nem jól teszi a dolgát, nem jó keresztyén újságíró. Ez még akkor sem fogadható el, ha voltak évtizedek, amelyekben egy hívő újságíró a magángesztusaiban sem vállalhatta a hitét - adott hangot véleményének Jónás István. A rádió vezetője szerint sem a családtagjainkat, sem az ismerőseinket nem tudjuk meggyőzni valaminek, ha erőszakosan, tolakodóan, akár megszállottan mondjuk el, amit gondolunk, hiszünk. Szelíd és következetes magatartással viszont igen. Így van ez a médiában is.
- A tevékenységünket körülíró törvények szerint sem a rádiós, sem munkatársa, sem vezetője nem teheti meg, hogy mindenben és mindenütt a saját értékrendjét kívánja érvényesíteni, de például a vallási műsorokban megjelenhetnek az egyes felekezetek számára fontos tartalmak.

- A rendszerváltás előtti és utáni médiában is megvan a lehetősége arra egy keresztyén újságírónak, hogy azt az értékrendet közvetítse, amit ő is vall. Ha lehetőségem van egy téma feldolgozására, és annak megválogatására, kivel beszélgetek, akkor azt a lelkészt, pedagógust, előadót kérdezem meg, akinek ismerem a gondolkodásmódját, vagy akiről érzem, hogy hasonlóan gondolkodik - mondta Nagy Katalin, hozzátéve, hogy a közszolgálati médiumoknál megengedhetetlen a személyválogatás, azzal kell beszélgetni, akit a szerkesztő meghív.
- Az, hogy valaki református keresztyén ember, meg fog jelenni valamilyen formában a munkájában - ha kovács, autószerelő vagy éppen hírolvasó, akkor is -, abban, ahogyan és amilyen célból végzi azt. Luther sem véletlen adott plusz tartalmat a hivatásnak. Nemcsak az volt számára a hivatás, amit a szerzetesek a rendházon belül végeztek, hanem az is, amit a hétköznapokban tesz a hívő ember, sőt, Kálvin szerint amit leteszek az asztalra, azzal is az Úristent tudom dicsőíteni - mondta Csoma Áron lelkipásztor. A nem egyszer nehéz sorsokat is bemutató egyházi periodika szerkesztője szerint az újságírónak mindenkivel le kell tudnia ülni beszélgetni, és a másik embert a világnézetétől, gondolkodásmódjától függetlenül emberszámba kell vennie.
- A lényeges alapmotívumok a tisztesség, a hitelesség, a becsület, és többek között az igazolható adatokkal való munka - fűzte hozzá Novotny Zoltán. A sportriporter elmondta, azért tud egy-egy kihagyott helyzetet empatikusan tudósítani, mert ő is futballozott, és tudja, milyen érzés a kudarcot játékosként megélni. Szepesi Györgyöt, a legendás képességű rádiós sportkommentátort idézve hozzátette: mindig az embert kell látni, a szépet, a jót, az előremutatót, persze, ha nincs miért dicsérni egy játékost, a sportriporter marad konkrét.

„Maradj rajta"
Bár a médiamunkás nem egyéb, mint közvetítő, tetteinek következménye van. A kerekasztal résztvevői felidézték azokat az eseteket, amikor a szakmai elismerést hozó anyaggyártásnak felelősségvállalásuk határt szabott. Jónás István elmondta, a nyolcvanas évek végén munkatársaival olyan műsorokat kezdtek készíteni a Petőfi Rádiónál, amelyek addig elhallgatott vagy kevéssé tárgyalt társadalmi jelenségeket mutattak be. Drogról, családi válságról, munkanélküliségről kutattak fel igaz történeteket, amelyek nemcsak a konfliktusokat, hanem esetenként az abból való kilábalást is példázták.
- Újságíróként mindenki örült, hogy végre itt van egy válófélben lévő pár; hogy egy fiúról kiderült, hogy stikában szipuzik; és egymást értesítettük, amikor találtunk egy szerencsétlen munkanélkülit. Mikor meghallgattuk a felvételeket, legtöbbször oda jutottunk, hogy ne kerüljön adásba az interjú. Nem azért, mert nem a valóságot adta át, hanem mert arra gondoltunk, hogy vajon annak az embernek az életében mit váltana ki, ha meghallgatják a hozzátartozók, a tanárok, a barátok. Megközelítőleg minden harmadik történetet engedtünk el csupán az éterbe - gyakran úgy, hogy felismerhetetlenné tettük: nevet változtattunk, eltorzítottuk a hangokat.
- A kereskedelmi csatornán az operatőr azt az utasítást kapja, hogy jó közelit adjon. És amikor megríkatja az interjúalanyt a riporter, akkor azt, hogy „maradj rajta".
Ezt a közszolgálatban soha nem csináltuk - ezt már Nagy Katalin mondta. A riporter szólt arról is, hogy még az a médiamunkás is árthat az interjúalanynak, akinek csak mikrofon van a kezében utalva egy olyan közelmúltbeli televíziós interjúra, ahol a műsorba meghívott személy megverten ült a fotelben szemben egy tapasztalt, dörzsölt riporterrel.
- Egy pedagógus-diák viszonyban sem jó, amikor a pedagógus a szellemi fölényével úgy él vissza, hogy megalázza a diákot. Ha nem kapunk megfelelő választ, fel kell tennünk még egyszer a kérdést, de ez nem jogosít fel arra, hogy megalázzunk valakit. Sokszor voltam olyan helyzetben, amikor még egy kérdést rá lehetett volna tenni, de nem tettem. Ez nagyon vékony mezsgye, mondhatnám, ízlés kérdése, de annál kicsit több. Erkölcsi tartás, mérték, és az a fajta keresztyéni gondolkodás, hogy ha az Isten szeret minket, akkor mi jogon akarom azt a másik embert megalázni, akit ugyanúgy szeret.

Ami nem változik
Nincs szükség harsány és hivalkodó hangra a riporter szerint. Nem kell ahhoz hangosan beszélni, hogy odafigyeljenek a hangunkra, a lényeg a hitelesség - fogalmazott.
- Mitől hiteles egy hang? Attól a személytől, aki mögötte van. Akit megismerünk, megszokunk, korábbi műsorokban halljuk őt, és összeáll a kép róla. Ezek a mozaikok legjobb esetben nem ellentmondásokat jeleznek, hanem egységes értékrendet.
A riporternek, hírolvasónak mégsincs könnyű dolga, mert változnak a nézői-hallgatói igények.

- Nem tudok nagyon másként szólni az emberekhez, mint tíz évvel ezelőtt, de azt érzékelem, hogy van egyfajta nyomás a kereskedelmi adók hatására: gyorsabb tempót igényelnek a hallgatók. Kicsit mosolygok magamban, amikor a magazinműsorunk aktuális hírolvasója próbálja ezt a divatot átvenni, hadar, és mindig belezavarodik. Anélkül, hogy tagolnánk és értelmeznénk egy mondatot, sem mi nem fogjuk megérteni, sem a hallgatók - vélekedik Nagy Katalin.
Újabb kihívások elé állítja az újságírókat a rohamosan fejlődő médiatechnológia is.
- A blogokat, a webről letölthető tartalmakat többen olvassák, keresik, mint a hagyományos közszolgálati és kereskedelmi médiumok termékeit, ez azonban alkalmat ad arra, hogy kreatívabbak legyünk - hívta fel a figyelmet Jónás István.
- Noha ma már bárki válhat szerkesztővé, bármit kitehet a netre, ha az törvényt nem sért, az újságíró-nemzedékek újra és újra fölfedezik, hogy soha nem fog megszűnni annak a varázsa, ha valaki képes folyamatosan, megragadóan, a tudását finoman belecsepegtetve közvetíteni egy eseményről. Vagyis, azt az élményt, amit az emberi beszéd, tudósítás ad, nem lehet semmiféle új technológiával felülírni.
Jó példa erre Novotny Zoltán esete, akire azért figyeltek fel a rádióban, mert nem az eredmény ismertetésével kezdte egy magyar-szovjet férfi röplabdameccsről szóló próbatudósítását, hanem azzal, hogy mindig is utálta a röplabdát, de a mai mérkőzés meggyőzte arról, hogy ez igenis sportág, hiszen 3:2-re legyőztük a szovjeteket.
- Igaz, hogy ma gyorsabban, frappánsabban, tömörebben kell fogalmaznunk, mint régen tettük, de azért a valóság az, hogy így is, meg úgy is tudni kell. Ugyanazt el kell tudni mondani húsz másodpercben, másfél percben és tizenhét percben is - tette hozzá a sportriporter.

Jobban félünk, mint kellene
A terjengősséget a lelkipásztornak is kerülni kell.
- A klasszikus történet szerint a lelkipásztor észreveszi a szószéken, hogy a presbitérium alszik. Odaszól a gondnoknak, hogy legyen olyan kedves, keltse fel a presbitertársakat. Erre a gondnok: keltse fel az, aki elaltatta őket - Csoma Áron úgy véli, ugyanazon a hangon kell beszélnie a szószéken, mint amikor az emberekkel beszélget.
- A műfaj ugyan más, de nem kell másfajta pátoszt, emberséget, másfajta fogalmazást odavinni. Lehet, hogy már nem értem meg azokat a fiatalokat, akik a számítógépes világban nevelkedtek, de úgy kell szólnom, hogy ők megértsék, amit mondok nekik.

A harmincon túliak a kelleténél jobban tartanak attól, hogy nem értik azokat a nemzedékeket, akik már a számítógép elé születtek - reagált Jónás István. Szerinte a fiatalokat azért vonzza a kibertér, mert mindazt, ami őket érdekli, sokféleképpen elérik: zenében, képen, hangban. Szerinte ez az idősebbekkel is így van.
- Mi is szeretjük a legnemesebb gondolatot hallani versben, látni színpadon, és örülünk, ha valaki humorosan is meg tudja fogalmazni azt. Semmi különös nincs ebben a technikai érdekeltségben, csupán arról van szó, hogy mindenki a legtöbbet akarja és mindenből a legjavát. Ha valaki úgy érzi, hogy ezt az online világában kapja meg, akkor odacsábul, ha a szószékről, oda, ha a rádióban, akkor azt hallgatja rendszeresen, ha a televízióban, akkor az elé ül le, legyen az, közszolgálati vagy kereskedelmi csatorna.

„A bűnöst nem"
A kerekasztalon szó esett arról is, hogy egyre gyakoribb, hogy az újságírók minősítik a politikusokat. Ezt azonban csak kulturáltan tehetnék meg a kerekasztal résztvevői szerint, és nem is minden műfajban.
- Szent Ágoston mondta: a bűnt igen, a bűnöst nem. A bűnt ki kell mondani, de a bűnöst ne minősítsem. Azt, hogy az emberi méltóságában, mivoltában megbántsam a másikat, sem a négyszemközti kommunikációban, sem a sajtóban nem tartom megengedhetőnek - zárta a beszélgetést Csoma Áron.

A Protestáns Újságírók Szövetsége kilenc évvel ezelőtt alakult meg világi és egyházi sajtóban tevékenykedő zömmel református és evangélikus médiaszakemberekből. A PRÚSZ megalakulása után egy évvel együttműködési megállapodást írt alá a katolikus újságírók szervezetével, hogy közösen képviseljék a nyomtatott és elektronikus sajtóban a bibliai értékrendet.

Jakus Ágnes
Képek: Füle Tamás