Rendszerváltás? Rendszerváltozás? Rendszerváltoztatás? A helyes fogalomhasználat kérdése gyakran előkerült a XVIII. Harkányi Szabadegyetem, amelyre 2024. november 13. és 17. között került sor. Az idei alkalom ugyanis ezt a huszadik századi történelmi fordulópontot választotta központi témájául. Az előadások egy része az oktatásban lezajló változásokat elemezte, más részük egyéni és kollektív történeteket idézett fel, mostani összeállításunkban pedig a tágabb perspektívák kerülnek a fókuszba.

Szabadsághiányos történet
Mikor érzi magát egy ember szabadnak és viszonylag jól? Ha szuverén államban élhet független állampolgárként – adta meg a választ az általa feltett kérdésre M. Kiss Sándor történész, aki előadásában azt a teóriáját fejtette ki, hogy a magyar történelem szabadsághiányos történet. Ennek a történeti áttekintéséből vezette le azt is, hogyan válnak szét egymástól a rendszerváltás, rendszerváltozás és rendszerváltoztatás fogalmai.

Kifejtette: a Szent István király által alapított magyar állam szuverenitása megszűnt a török megszállás alatt, és nem volt szuverén a Habsburg Birodalom idején sem. Történelmünk során több forradalom és több szabadságharc is volt, de csak kétszer fordult elő, hogy ez a kettő összekapcsolódott: 1848-ban és 1956-ban. A forradalom a társadalmi tartalomról, a szabadságharc pedig a szuverenitás kérdéséről szól. Az 1867-es kiegyezés csak korlátolt mértékben állította vissza a függetlenségünket, de megnyitotta a határokat a külföldi tőke előtt. Európában ez a nemzetté válás időszaka volt, ennek köszönhetően sok eszmeáramlat is beáramlott hazánkba, egyebek mellett a kommunizmus többféle formája is.

Amikor 1918-ban elveszítettük a világháborút, a hagyományos uralkodó osztály megbukását követően a Nyugatról beérkezett eszmeáramlatok is megbuktak, de visszakaptuk az állami szuverenitásunkat. Trianon után az egész magyar társadalmat a revízió kérdése tartotta egyben. Nem arról vitatkoztak, hogy kell-e revízió, hanem arról, hogy milyen kell: területi vagy etnikai, fegyveres vagy békés? Az előadó kiemelte, hogy a társadalmi stabilitás megőrzésében akkoriban fontos szerep jutott az ifjúsági szervezeteknek és a titkos társaságoknak is, mivel a hatalom csak lassan tanulta meg a hatalmat gyakorolni.

Az újabb világháborúból nem sikerült sem kimaradnunk, sem kiugranunk, így a német megszállás során ismét elveszítettük a szuverenitásunkat, a szovjet megszállás pedig konzerválta ezt az állapotot. Bár 1945 után azokat is letartóztatták, akik az ellenállás nemzeti ágához tartoztak, közülük többen életben voltak még 1956-ban és szerepet játszottak a szuverenitásunk visszaszerzéséért zajló újabb küzdelemben is. Volt közöttük, akik később az első szabadon választott parlamentnek is tagja lett. Ezeknek az embereknek az életén végigvonult a függetlenség és számtalan rendszerváltozást megéltek – hangzott el az előadásban.

A történelmi igazságtétel kapcsán M. Kiss Sándor kifejtette: a sortüzekért jogilag csak azok vonhatók felelősségre, akik megszegték az akkor érvényben lévő sortűzprotokollt. A történész elmesélte azt is, hogy életéből több mint tizenöt évet elvett a Tóth Ilona-ügy kivizsgálása, két könyvet is írt róla. Megállapította, hogy Tóth Ilona nem volt gyilkos, de mivel a bírósághoz benyújtott anyagaik új elemet nem tartalmaztak, ezért nem kínáltak jogi alapot az ítélet megváltoztatásához. Ez a két példa meglátása szerint jól megmutatja, miért nem lehetett igazságot tenni annak idején.
 

A magyar néplélek „arcvonásai”
Sáregresi segédlelkészi szolgálatának és a rendszerváltoztatás előtti templomépítésének felidézésével kezdte előadását Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök, aki saját elmondása szerint sosem volt mozgalmár, inkább belekeveredett az eseményekbe, de azt sem mondhatja, hogy csak átfolytak felette a történések. Úgy véli, minden csalódottságunk és kudarcérzésünk ellenére jól teljesítettünk a rendszerváltoztatáskor. Ennek folyamatát a magyar néplélek felől közelítette meg, kiemelve annak három lényeges „arcvonását”.

A múltat végképp eltörölni – énekeltették velünk annak idején. A volt püspök szerint ez a múlteltörlő indulat is hozzátartozik a magyar néplélek arcvonásaihoz mind a mai napig. De hozzátartozik az is, amelyről Berzsenyi Dániel írta A magyarokhoz című versében: „Nem sokaság, hanem/ Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”. Ez a szabadságvágy nem csak pozitívumokkal jár: sokszor annyira vágyunk a szabadságra, hogy a másik embertől néha még iránymutatást és jótanácsot sem fogadunk el.

A harmadik arcvonást a 126. zsoltár fogalmazza meg: „Mikor jóra fordította Sion sorsát az Úr, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az Úr! Hatalmas dolgot tett velünk az Úr, ezért örvendezünk. Fordítsd jóra sorsunkat, Uram, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan! Akik könnyezve vetettek, ujjongva fognak majd aratni. Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezik, mikor kévéit hozza.”

Bogárdi Szabó István számára ez a rendszerváltoztatás zsoltára volt. Felidézte, hogy akkoriban mindenki olyasmit mondott rólunk, mint amit ez az igeszakasz is üzen, hogy hatalmasat cselekedett velünk az Úr. Ha mi is ki tudjuk ezt mondani, akkor a cselekvéseinket a hálaadás határozza meg. Meglátása szerint azért nem múlik rólunk a magyar átok, mert nem mondjuk azt magunkról, amit mások mondanak rólunk.

A volt püspök a hálás magyart szeretné megtalálni a magyarság lelki arcában. „Ami most történik, régen megvan, és ami következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, ami elmúlt” – idézte A prédikátor könyve 3. részének 15. versét. Elmondása szerint van, aki ezt úgy fordítja: „És Isten szereti az üldözöttet.” Ebből az következik, hogy Isten szereti, maga elé állítja, ami elmúlt, amit elüldöztek – velünk együtt.
 

Barna Bálint
Videó és kép: Füle Tamás