„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Ablak a nyugati protestáns világra
150 éves a pesti németajkú református egyház.
Tán nem minden honfitársunk emlékszik erre szívesen - de másfél százada Pestnek városában még többen beszéltek németül, mint magyarul. Érthető így, hogy betelepült szászok, frankok, poroszok, helvétek, hollandusok, osztrákok megalapították itt is a maguk egyházát, a református-evangélikus protestánsokét.
Ennek éppen 150 éve s ha a hajdan népes egyházban ma nincsenek is nagyon sokan, az változatlanul fontos közvetítője a nyugat-európai protestantizmus mindig kritikus, újító szellemének.
Tulajdonképpen nem is a németajkúak, hanem a Skót Misszió jelentette a kezdetet, 1841-ben. A skótok Palesztinából érkeztek, ahol a zsidókat térítették s József nádor felesége a luteránus Mária Dorottya württembergi harcegnő bízta meg őket: folytassák térítő szolgálatukat a magyarországi zsidóság körében. E feladatnak sikerrel eleget tettek, egész sor zsidó nagypolgári család tért át akkor a kereszténységre.
E skót szerzetesek egyúttal a magyar protestáns közösség támaszává, megújítójává váltak a katolikus birodalomban. Először angol nyelvű gyülekezetet szerveztek, annak magvát a Lánchíd építésére érkezett skót munkások és családjaik alkották. Azután, 1859-ben, létrejött a németajkú protestánsok önálló gyülekezete.
Abban a korban, amikor németül beszélő mérnökök, tudósok, vállalkozók és szakmunkások áramlottak a páratlan fejlődésnek induló országba.
Megtalálták számításukat Ganz Ábrahám, Haggenmacher Károly, Dreher Károly és a többiek. Ám Pest új, gazdag polgárai a pénz mellett vallásukat is komolyan vették és segítettek.
Így épülhetett fel a reformátusok - máig működő - Bethesda kórháza, vagy árvaházuk, a Bethánia, amely 1944-ben még üldözött kisgyermekek menedéke is lehetett. A kórházban hajdan Németországból jött nővérek, diakonisszák tanították magyar társaikat a betegápolásra s ápoltak ott nem kevés katonát is. 1866 után a porosz-osztrák háború sebesültjeit, az első világháború idején pedig németajkú sebesült orosz hadifoglyokat...
A németajkú protestánsok nem feledkeztek meg szegény sorsú honfitársaikról sem. Budapest rohamos ütemű fejlesztésén százával dolgoztak a német nyelvterületről érkezett szakmunkások is. Család nélkül, persze - vissza kellett hát őket tartani az italtól s egyéb veszélyes szórakozásoktól.
Ebben segített a Munkásjóléti Egyesület, a Kékkereszt - s a reformátusok voltak az elsők, akik pártolták a (hivatalosan akkor tiltott) természetgyógyászatot. Nemkülönben azok, akik - persze már korunkban - először állítottak fel drog-ambulanciát.
Templomból jelmezraktár
Szintén a tehetős hívek pénzéből 1878-ban épült fel a németajkú közösség temploma, a Hold-utcában. Máig ott áll, bárha története fájdalmas módon távolról sem folyamatos. Egyébként története is jelzi a közösség folyamatos kapcsolatát a német protestantizmushoz.
Jöttek onnan a lelkészek, a pesti polgárok német földre küldték tanulni gyermekeiket. S Berlinben is számon tartották a pesti templomot: az egyik harangot Vilmos császár küldte ajándékba annak idején.
A „ Harmadik Birodalom" kora már nem hozott sok szépet, bár a krónikák szerint a gyorsan gyarapodó budapesti német kolóniából nem kevesen jártak el a közösségbe, főként kereskedők. Ugyanakkor a vészkorszakban helyiségeiben is üldözöttek kaptak menedéket a protestáns svájci konzul, a legendás Carl Lutz védelme alatt.
A harmadik birodalom tettei következtében azután rombadőlt a háborúban ez a templom is. Az új rendszer a (nem egészen alaptalan) indokolással vette birtokába a templomot s a két mellette álló bérházat (amelyek jövedelméből hajdan a hitéletet, a szociális intézményeket finanszírozták) hogy eltűntek a hívek. Így a historizáló karcsú, magas istenházába több szintet építettek be - aztán majd vagy 40 évig itt működött a Magyar Televízió jelmeztára és szabóműhelye..
A legtöbb hívő valóban elment, avagy elhúnyt. De voltak, akik maradtak,. Legfőképp egy szívós svájci hölgy. Madame Raymonde Berthoud, aki nem volt hajlandó mozdulni s egy emberöltőn át ügyelt arra a kis helyiségre, amelyet meghagytak nekik. Ahol a megmaradt hívők mindvégig összegyűltek s a jobb jövő reményében ápolták a hagyományokat,
Sikerült megérniük.1993-ban 44 taggal alakult újjá a közösség A rendszerváltás után a jelmeztár kiköltözött s templomuk immár nem helyi polgárok, hanem nagy német cégek támogatásával épült újjá, igen korszerű formában.
Október 17-én ott emlékeztek meg előadásokkal, vitákkal a kerek évfordulóról. Németajkú egyházi közösség emlékezett a magyar történelemre a megértés és a megbocsátás szellemében - amint keresztyénhez illik. Vajha iskolát teremtenének.
Forrás: 168 óra