Gondosan elrendezett berendezési tárgyak és könyvektől roskadozó polcok között vezet az utam a nappaliba. Abban a reményben ülök le Komlósi Péter nyugalmazott esperes mellé, hogy 86 év öröme és bánata, a Lélek munkájának gyümölcsei elevenednek meg előttem szavain keresztül. Nem csalódom. A lelkipásztor korát meghazudtoló lendülettel kezd beszélni életéről. Néha megáll és a távolba mered. Néha elérzékenyül. De legtöbbször mosolyogva mesél mindarról, amit ő, a családja és református közössége átélt.

Döntés a teológia mellett
Megtérését lelkipásztor édesapja és bátyja szolgálata is munkálta, de a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban töltött évek is jelentősen formálták az elhívását. Az ébredés hullámai a diákok között is érezhetők voltak, Komlósi Péter olykor bibliaórát tartott társainak. „Vallottam, hogy Jézus Krisztus tulajdona vagyok, de neki jogászokra vagy tanárokra is szüksége van. Mégis a teológia mellett döntöttem, hiszen ki menjen lelkésznek, ha nem az, akinek a szíve Jézusé?” – idézi fel pályaválasztásának alakulását egy olyan időszakban, amikor a hatalom egyre szorosabban fogta magához az egyház tisztségviselőit.

Az Ormánságban felnőtt fiú 1956 szeptemberében kezdte el teológiai tanulmányait Budapesten, társaival másfél hónappal később a forradalom közepén találta magát. „Fegyvert nem fogtam, viszont a véremmel szolgáltam, hiszen vért adtam a sebesültek részére. Október 23-a csodás, felejthetetlen emlék, hálás vagyok Istennek, hogy átélhettem az a napot, annak euforikus örömét és a szabadság gyorsan tovatűnt 12 napját” – meséli, miközben megmutat egy fotót, mely a Körúton vonuló fiatalokról készült, közöttük az ifjú Komlósi Péterrel.

Az utcai harcok eszkalálódásával a teológusok a Ráday Könyvtárban leltek menedékre. Két társukkal golyó végzett a Ráday utcától nem messze, amikor egy sebesült barátjuk látogatásáról tértek vissza. Magócsy Istvánt Monoron temették el, Herczegh Lajost pedig a teológia udvarán – ma az ácsi temetőben nyugszik. „Az akkor történtek mindannyiunkat összekovácsoltak – sajnos már nagyon kevesen élünk az ’56-os teológusok közül.”

Kapcsolódó cikkünk:

Az 1956/57-es tanév első szemeszterére mindig emlékezni fognak a budapesti teológia egykori hallgatói. Tanktámadásról, rejtőzködésről és egy tragédiával végződő mentési kísérletről is meséltek portálunknak a nyugalmazott lelkipásztorok. 
Parókia – Utcafront (parokia.hu)

Az élet megy tovább
Komlósi Péter felidézi, hogy másodévesként vasárnaponként Szadára járt kántorizálni, vonattal. „Egy nap, amikor idősebb teológustársam, Somogyi László felajánlotta, hogy elvisz motorral Fótig, családjuk újpesti otthonában megláttam egy szép szőke lányt, aki éppen érettségire készült. Erzsébet hat év múlva a feleségem lett. Sokáig könyvelőként dolgozott, a ráckevei éveinktől kezdődően aztán a gyülekezet lett a munkaterülete, a rendszerváltás után iskolai hittanoktatást végzett.”

A teológia harmadik tanéve is sorsfordító volt Komlósi Péter életében, hiszen két hónap után kirendelték Nagykátára exmisszusnak. „Ebéd után a teológia udvarán fociztunk a társaimmal, amikor Czeglédy István dékán szólított: A szívbeteg nagykátai lelkészt kellene helyettesíteni, és magára gondoltam. Csak vasárnaponként, és olykor szombaton kellett kimenni, hétközben bent lehettem a teológián. Megtisztelő volt az a bizalom, amellyel rám gondolt.”

Az egykori dékánhoz kapcsolódik a legmeghatározóbb emléke is, amikor újszövetségi exegézisből vizsgázott, és a pogány asszony hitéről szóló rész (Mk 7,24-30) magyarázata kapcsán eljutottak a történet csúcsához, amikor az asszony Jézusnak így tud felelni: Ναί, Kύριε – igen, Uram! „Minden ezen múlik: ezt ki tudom-e mondani, megértettem-e az Ő akaratát, s engedelmes vagyok-e Neki! Ez a tanítás végigkísérte egész szolgálatomat, és velem van mind a mai napig.”

Exmisszus két keréken
Nagykátán töltött egy éve alatt Komlósi Péternek több szórványban kellett szolgálnia, ahová előbb kerékpárral, majd motorral jutott el. „Az egyházközségnek volt egy 125 köbcentis Csepel motorkerékpárja – többször meghibásodott, de mindenhová elértem vele és sosem kellett hazatolni” – emlékszik vissza. A motoros vizsgát 1958 karácsonya előtt teljesítette az egyházközség jóvoltából, az ünnepi szolgálatokat a szórványokban azonban mostoha időben kellett ellátnia. „A kilencórás tápióbicskei istentiszteletre menet az éjjeli eső miatt lehetetlen volt kikerülni a tócsákat. Amint lépkedtem a templomban a szent jegyekkel az úrasztalát körülálló hívekhez, a bakancsomból jövő cuppogó hang nem igazán növelte áhítatomat. Délután újra szórványba kellett mennem, de addigra sikerült megszárítani a ruháim nagyobb részét.”

Komlósi Péter a teológia elvégzését követően Jászberényben szolgált 1964 januárjáig, amikor lelkészükké választották az újszászi reformátusok. Az itt eltöltött évtized nem csak azért kedves a szívének, mert gyermekei közül ketten ide születtek – Erzsébet és Péter lelkészek lettek, Tamás fiuk már Ráckevére született –, de a szolgálatban is számtalan, később is kulcsfontosságú tapasztalattal gazdagodott. „Újszászi szolgálatom utolsó két évében szolgálati területem Gyöngyös határától Szolnok határáig terjedt, keleten a Tisza volt a határvonal, nyugaton Pest megye határa. Eredetileg Zagyvarékas és Szászberek községeken kívül csak egy nagy tanyakörzet tartozott Újszászhoz. Ezeket a tanyákat évente meglátogattam kerékpárral. Amikor részletre tudtunk venni egy Pannónia motorkerékpárt, már könnyebb volt a dolgom.”

Két műszak a gyülekezet mellett
A lelkipásztor a gyülekezet mellett világi állást is vállalt a helyi KTSZ vasipari részlegénél, ahol kikötői portáldarukhoz gyártottak alkatrészeket és elemeket, melyeket aztán a Magyar Hajó- és Darugyár Kubába exportált. „Előbb a raktár adminisztrációját csináltam öt forintos órabérért, később a raktár összes ügyéért én feleltem. Két műszakot kellett kiszolgálni, mindent adminisztrálni. Reggel hattól este 9-ig dolgoztam, 11 és délután fél 2 között szabad voltam egyéb feladatokra. Kilenc hónap után ismét teljes munkaidővel visszatértem az egyházi szolgálatba. Hálás vagyok Istennek ezért az időszakért, hiszen kipróbálhattam magam: terhelhető vagyok-e, legalább annyira, mint azok, akiknek az evangéliummal igyekszem szolgálni. Másrészt betekintést, tapasztalatot, ismereteket gyűjthettem egy olyan társadalmi csoportról, amelyről sok lelkésztársamnak csak tanult ismerete van. Harmadrészt pedig sok gyakorlati tudást, anyag- és szerszámismeretet nyertem.”

1972-ben Újszászhoz került a jászapáti szórványközpont, ahol a szolgálatot immár tisztességes javadalmazás és egy szolgálati Trabant segítette. „Rendszeres istentisztelet 12-13 helyen volt, ebből vasárnap hat alkalom, miközben 140 kilométert vezettem. Ilyet nem szabad csinálni” – szól Komlósi Péter intése a ma lelkészei felé. A szolgálat örömei közé tartozott például, amikor az újszászi szociális otthonban élő időseket meg tudta szólítani a bibliaórákra. „Elmentem értük autóval, hárman-négyen bepréselődtek a Trabantba, majd az alkalom után visszavittem őket. Jelenlétük a helyieket is bátorította, így ők is eljöttek. Amikor eljöttünk Újszászról, megszűnt a bibliaóra – nem mindegy, hogy az ember valóban szolgálni akar az evangéliummal vagy fizetett alkalmazottként ellátja a kötelezőt.”

A lelki és fizikai építkezés évei
A ráckevei gyülekezet 1974-ben hívta meg Komlósi Pétert, ahol nyugdíjazásáig szolgált – a város 2008-ban díszpolgári címmel tüntette ki. „Korábban vasárnapra korlátozódtak a gyülekezeti alkalmak, amin változtattunk. Kedd este imaóra, szerda este ifjúsági óra, csütörtök este gyülekezeti bibliaóra volt, később megindultak péntek esténként a presbiteri bibliaórák is. Napközben az iskolai hittanoktatás, konfirmációi előkészítés két csoportban, temetések, beteglátogatások, jegyesoktatások, szombatonként esküvők – ezek adták ki a lelkipásztor szolgálatát” – idézi fel a Duna-parti városban töltött első éveit. Komlósi Péter elmondta, a gyülekezet lelki gyarapodását segítették a biatorbágyi csendeshetek is – melyeket az egyházkerület akkori püspöke, Tóth Károly sem rosszallott –, az oda járó lelkészi kör tudtával alakult ki később a Biblia Szövetség.

Ráckeve a 16. században a magyarországi reformáció egyik központjának számított az egyházkerület első püspöke, Szegedi Kis István és utódja, Skarica Máté szolgálatának köszönhetően. A püspök emlékét ma a gyülekezeti ház és a templom udvarán szobor őrzi, a város pedig Duna-parti sétányát nevezte el róla. A gyülekezeti ház egyik terme, a városi könyvtár és a sétány záró szakasza Skarica Máté nevét viseli.

Kapcsolódó cikkünk:
Egy reformátor, aki világhírű lehetett volna, mégis inkább honfitársainak prédikált; egy prédikátor, akiről sokáig úgy tartották, a törökök ölték meg; és egy színdarab, amelynek jelmezeiből hiányzik a zöld szín – így mesélnek protestáns nagyjaikról a ráckeveiek.
Parókia – Kijelölni az utat (parokia.hu)

A gyülekezeti otthon a nyolcvanas években épült a régi kántorház helyén, melyet a járási munkásőrparancsnok bérelt a családjával. „A már nyugdíjas parancsnok egyszer megállított, és azt mondta: Láttam Ráckeve fejlesztési terveit, az ezredfordulóra a templom helyén játszótér lesz. Ezen el kellene gondolkoznia’’ – idézi fel a találkozást Komlósi Péter. „Az ezredforduló rég elmúlt, a parancsnok évtizedek óta nincs már közöttünk, de a templomunk szebb, mint új korában volt – hála legyen Istennek érte!” A gyülekezet végül 70 ezer forint lelépési díjért jutott saját ingatlanja birtokába.  Az építkezések és felújítások végigkísérték a lelkipásztor szolgálatát: először a parókia újult meg, majd felépült a gyülekezeti ház, aztán a templom újult meg kívül és belül – utóbbi új harangokat kapott és orgonáját is felújították.

Esperesi szolgálat
A lelkipásztor fontosnak tartotta, hogy hívei megismerhessék hazánk és a magyar reformátusság kincseit, ezért háromnapos tanulmányi hétvégéket szervezett számukra – ezeken a hétvégéken az egész országot bejárták és adományokat vittek diakóniai intézményekbe. „A hatodik út után valaki feljelentett és azt mondta a megyei tanácsnak, hogy a pap IBUSZ-t játszik és utaztatja a híveit. Nem lett következménye, a püspök biztatott a folytatást illetően.

Ezek az utak sok embert vonzottak a gyülekezetbe, akik igehallgatókká váltak.” Komlósi Péter azt mondja, ráckevei szolgálatának első húsz éve volt a legszebb, nem véletlen, hogy az azt követő időszak egybeesett 1996-os esperessé választásával. Örült a felkérésnek, de kevesebb ideje maradt a gyülekezetre – noha a tagok őszintén támogatták őt ebben a felelősségteljes szolgálatban. Ezt megelőzően tanácsosként és számvevőként is segítette a Délpesti Református Egyházmegye gyülekezeteit.

Két héttel a hivatalba lépését megelőzően combnyaktörést szenvedett egy rossz esés következtében. „Karácsony első napjának délelőttjén a szószék helyett műtőasztalra mentem. Óesztendő napján kerültem haza” – meséli. A felépülés miatt nem tudta átvenni az esperesi hivatalt, az első, februári zsinati ülésre mankóval bicegett be, de április 27-én megtörtént a beiktatás. „Eltakart ég alatt él e honban sok millió ember, tekintete elől elrejtve a menny” – fogalmazott az ünnepi istentiszteleten Ravasz Lászlót idézve, és ma sem látja másképp. „Közöny, elfordulás és Isten nélküliség jellemzi a világunkat. Óriási a megbízatásunk Istentől, és nagy a felelősségünk, hogy ez ne így legyen.”

Komlósi Péter örömmel emlékszik vissza azokra a lelkészi, presbiteri és munkatársi csendeshetekre, melyeket esperesként meg tudott szervezni, de a nagykátai és az örkényi gyülekezetek megmentésére és újjáépítésére is. Szolgálata nem volt konfliktusmentes, ezért nem is akart második ciklust vállalni, de mégis megtette, mert jelezték: nagy szükség van rá. „Amit meg tudtam tenni, azt megtettem a gyülekezetekért” – vet számot. 2009-ben vonult nyugdíjba.

A jó pap holtig tanul
A nyugalmazott esperes nyugdíjas évei leginkább olvasással és művelődéssel telnek. Tizenegy sajtótermék jár neki és családjának, két könyvet olvas párhuzamosan. „Leginkább az ismereteimet igyekszem bővíteni és új dolgokat felfedezni” – mondja. Nemrég elkezdte tanulmányozni Szegedi Kis István Loci communes című művének 2022-ben megjelent magyar fordítását is. „A Kis-Duna-menti lelkészkörbe járok, s bár kilógok közülük a korom miatt, elfogadnak. Jó közöttük lenni.” Elárulja: hiányzik neki a lelkészi közösség. Szükség esetén helyettesít a ráckevei gyülekezetben, amelynek nyugdíjasként is tagja.

Komlósi Péter számára egyértelmű, miért a leghálásabb: „Hogy Isten gyermeke lehetek, akit Jézus Krisztus megváltott, a földi életben pedig a szeretteimért, a hitvesemért, a három gyermekemért, a Krisztus-követés ajándékáért, elhívásomért, a gyülekezetért vagyok hálás. Nem könnyű, de boldog életem volt s van ma is. Legyen ezért Istené a dicsőség!”

Jó mulatság, férfimunka – reméljük, még sokáig jelen időben.
 

Fotók: Dezső Attila, Komlósi Péter magánarchívum