"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Arany Nap a Lónyay Utcai Református Gimnáziumban
Gimnáziumunk 2017. március 2-án bicentenáriumi ünnepséggel tisztelgett a ballada Shakespeare-je, a szalontai nótárius, a hallgati ember, azaz Arany János születésének 200. évfordulóján. Ezt az esztendőt az Országgyűlés és a Magyar Tudományos Akadémia Arany János-emlékévnek nyilvánította, amelynek fővédnöke Lovász László, az MTA elnöke lett. A Kárpát-medencét felölelő ünnepségsorozathoz kívánt csatlakozni gimnáziumunk is az Arany Nap ünnepély megrendezésével.
A megemlékezés egy ráhangoló és egy kreatív, fordulatos részből állt. Először diákjaink a Bartók Kamaraszínház színművészét, Csadi Zoltánt hallgathatták meg, aki elszavalta a Toldi előhangját, majd a diáksereget mozgósítva, mindenki közreműködésével közösen mondták el a fent említett részletet. Az Arany életéről szóló kávéházi beszélgetésként előadott felolvasások betekintést nyújtottak a poéta életének főbb szakaszaiba, amit az idevágó versek elszavalása hitelesített. A műsor második, interaktív részében minden osztály feladatot kapott: kvíz, szókereső, versösszerakó, idézetfelismerő, szókincsteszt tarkította a feladatok palettáját. Ezeket a feladatokat az osztály meghatározott számú csoportja oldotta meg, a többi résztvevők pedig Arany egyik balladájának a tablóját készítették el kollázstechnikával, ismét más csapat pedig a versfaragás rejtelmeibe kóstolhatott bele – természetesen Arany modorában. Az ünnepély végén mindenki megtekinthette az ötletes tablókat, illetve az elkészült verseket nagy lelkesedéssel olvasták fel a tanulók. Hálás szívvel köszönjük Istennek, hogy megáldotta munkánkat és köszönet az iskola dolgozóinak, hogy keresztyéni szellemben munkálkodtak a megvalósításon.
Soli Deo Gloria!