"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Az esperesi kollégium találkozójáról
Harmadik alkalommal találkozott a Magyarországi Református Egyház Esperesi Kollégiuma 2015. február 8-10. között Berekfürdőn, ahol az esperesi kar csaknem teljes létszámban tudott jelen lenni.
A találkozó során a résztvevők megismerkedtek az egyházmegyék életével.
Hangsúlyosan esett szó a jelenlegi gazdálkodási, választójogi és bíráskodási törvénnyel kapcsolatos változtatások szükségességéről. A beszélgetésekben megfogalmazódott, hogy milyen nagy szükség lenne a különböző egyházvezetési és igazgatási gyakorlatok országos egységesítésére.
Az esperesi kollégium egyhangúan kifejezésre juttatta azt a kérését, hogy még a tavaszi zsinati ülés előtt eszmecserét szeretne folytatni a négy egyházkerület püspökével a fenti kérdésekben és egyházunk jövőjével kapcsolatban.
Illés Dávid
A Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese