"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Bátrabbak végre
Új helyre költözött a Református Házasság- és Családgondozó Szolgálat. A legtöbben egyéni lelkigondozást kérnek párkapcsolati problémákban, gyermeknevelési kérdésekben, gyászukban. A szolgálat munkatársaitól azt is megtudtuk, hogy a keresztyén házasságokban is ott húzódik a hűtlenség kérdése. Jó hír azonban, hogy sokkal kevesebb a válás, mint világi körökben.
A Református Házasság- és Családgondozó Szolgálat korábban a Bethesda Kórházban, valamint a Zsinat Abonyi utcai épületében működött, idén tavasszal pedig Budapest belvárosában, a Kálvin tér 8. szám alatt kaptak végleges otthont, ahol méltó körülmények között fogadhatják a hozzájuk fordulókat. Ugyanitt kap helyet a Gyökössy Intézet, valamint annak szakmai könyvtára is.
Mindenkinek van szerepe
Tóth János református lelkipásztor, a szolgálat vezetője azt mondja, hogy egyre nagyobb az igény a lelkigondozásra.
– Statisztikai adataink szerint a hozzánk fordulók nyolcvan százaléka egyéni lelkigondozást kér, a fennmaradó 20 százalékot párok alkotják. Igen ritka alkalom, hogy teljes családok kérnek lelkigondozást. Ennek egyik oka az lehet, hogy nagyon nehéz összeegyeztetni az időpontot, amikor a család minden tagja ráér. Másrészt nem biztos, hogy mindenki úgy gondolja a családban, hogy a probléma őt is érinti, pedig fontos lenne felismerni, hogy a gondok kialakulásában mindenkinek megvan a maga szerepe. Létezik rendszerszemléletű lelkigondozás, de bízunk abban, hogy ha akár egyvalaki eljön a családból, az kihat az egész rendszerre, vagyis a családra.
Kihat a gyerekre
Tóth János azt mondja, hogy sokan gyermeknevelési kérdésekben kérnek segítséget, és biztosak abban, hogy a gyereket kell lelkigondozni.
– Néhány beszélgetés után azonban kiderül, hogy valójában nem a gyermekkel van probléma, hanem párkapcsolati és családi gondok húzódnak meg a háttérben, ez hat ki a gyerekre. A párkapcsolati problémák érintik a legtöbb embert, de sokan küszködnek munkahelyi gondokkal, valamint azzal, hogy úgy érzik, a nagy hajtásban semmire nem elég az idejük. Többeket lelkigondozunk gyászukban, valamint válás előtt és válás után is.
A teremtett világgal
A református lelkigondozókhoz bárki benyithat a Kálvin tér utca 8. szám alatt, hogy segítséget kérjen. A szolgálat spirituális, teológiai alapokon nyugszik.
– Az emberi pszichét nem önmagában vizsgáljuk, hanem egyben a teremtett világgal. Amikor találkozunk valakivel, nem csupán azért tesszük, hogy segítsük, hanem tudatában vagyunk annak, hogy a segítség túlnyúlik az emberi határokon. Az ember akkor van a helyén, akkor van jól, ha ebben a határtalanban is megtalálja önmagát.
Bátrabbak végre
A Református Házasság- és Családgondozó Szolgálatnál négy lelkigondozó várja a lelki útmutatásra vágyókat. Új munkatársuk a közelmúltban nyugdíjba vonult református lelkipásztor, Vass Dezsőné Baki Ilona, aki egyben a dunamelléki lelkészek lekigondozója is. Baki Ilona azt mondja, egyre többen kérnek szakmai segítséget életük nehéz pillanataiban, elakadásaikban.
– Bátrabbak végre az emberek saját magukról beszélni. Keresztyén berkekben hosszú ideig nem volt illő lelki bajokról szólni, az a vélemény terjedt el, hogy ott van az Úristen, ott van kinek-kinek a hite, oldja meg maga a problémáját – elfelejtvén, hogy mindannyian emberek vagyunk. A keresztény embernek éppúgy nehéz a nehéz, és éppúgy fájdalom a fájdalom, mint bárki másnak. Ha Jézusra nézünk, akkor is kiderül, hogy neki is megvoltak maga nehézségei, dühei és emberi tulajdonságai.
A felmérések szerint a férfiak sokkal ritkábban kérnek segítséget, mint a nők. Baki Ilona azt tapasztalja, hogy problémák esetén a nők teszik az első lépést, és csak nagyon ritkán csatlakoznak hozzájuk a férfiak. A nőket leginkább az nyomasztja, hogy túl sokszínű a szereposztásuk és túl sok terhet hordoznak.
– Főként a középkorúaknál tapasztalom, hogy hordozzák a saját családjuk, gyerekeik terhét, teljesíteni kell a munkahelyen, és a szülők gondozása is rájuk hárul, ami nagy lelki és fizikai erőfeszítést jelent.
Háttérben a hűtlenség
A hűtlenség kérdéséről számos világi pszichológus azt állítja, hogy szinte minden párkapcsolatot érint. Baki Ilona szerint a keresztyén körökben általában a sokadik kérdéskörre derül ki, hogy látens vonalként ott húzódik a hűtlenség a kapcsolati feszültségek között.
– Ilyenkor mindig megkérdezem, hogy amikor párt választottak és egymásra igent mondtak, miért tették. Ha házassági előkészítőre jár hozzám valaki, ezt a kérdést nagyjából tízszer felteszem, mert ha jönnek a krízisek, tudniuk kell, hogy a kapcsolat elején mit gondoltak egymásról, hiszen vissza kell kanyarodni ahhoz az érzelemvilághoz, ahhoz a lelki tartalomhoz, amiért ők házasságot kötöttek. Ebből kiindulva lehet kezdeni újra építkezni, vagy megtalálni, hogy hol csúszott el a kapcsolat és vált nehézzé a családi élet.
Súlyos, meghatározó
Magyarországon a házasságok több mint fele válással végződik. Baki Ilona elárulta a keresztyén körökben szerzett tapasztalatait.
– Saját fölmérésem szerint az egyházban a házasságok 34 százaléka bomlik fel. Számomra ez a szám azt jelenti, hogy az Úr előtti felelősség súlyos, meghatározó dolog. Talán a hívő emberek jobban figyelnek az Úristen vezetésére, és keresztyénként van esély és lehetőség a Szentlélek lelkigondozására hagyatkozni. A Lélek vezetése valóban megújíthat kapcsolatokat.
A lelkipásztorok lelkigondozásával összefüggésben azt mondja a szakember, hogy a Bethesda kórház felmérése szerint nincsenek túl jó állapotban kollégái.
– Minden területen: a családban, a szülői szerepben, a gyülekezetben, hittantanárként is próbálunk százszázalékosak lenni. A magánvéleményem kicsit ellentétes azzal, amiben teológusként nevelkedtünk, miszerint mindenben első a gyülekezet. Úgy gondolom, hogy első a családunk. Abban kell Krisztus-követőként élni, hiszen minden közösségben mindenki kicserélhető, kivéve a saját családját, házasságát vagy szülő mivoltát. Ez időbeosztásban, energiában, törődésben valóban nagyon sok energiát visz el. Ki hogyan köt kompromisszumot önmagával, a családjával, a gyülekezetével, ezt mindenki különbözőképpen éli meg. A lelkészek sokkal nehezebben kérnek segítséget, mint mások. Úgy gondolják, hogy „ott a Bibliád, ott a hited, ott az Úristen, oldd meg a gondod!” Mintha szégyellni való dolog lenne, hogy elfogyott az erőm. A hitünkben egyek vagyunk, Istenre figyelünk, akkor higgyük el azt is, hogy a lelkigondozó nem más, mint egy testvér, aki vele együtt keresi élete kiútját.
Református Házasság- és Családgondozó Szolgálat elérhetőségei:
telefonszám: 06-1-210-00-56
e-mail cím lelkigondozas@rmk.hu
postai cím és elérhetőség:1092 Budapest Kálvin tér 8.