Szabó István püspök igehirdetése a Baracskai Büntetésvégrehajtási Intézetben. (Apostolok Cselekedetei 17,6-9)

Nagy szeretettel köszöntök mindenkit mai istentiszteletünkön. Köszönöm lelkipásztor testvéremnek, Szénási Sándor Jonatánnak, hogy meginvitált, és köszönöm nektek is a megtisztelő figyelmet, mikor ezen a délelőttön Isten igéje köré gyülekezhetünk. Ha valaki a református Bibliaolvasó Kalauz szerint olvassa az Apostolok Cselekedetei történetét, az sokféleképpen olvashatja, sokféle szemüveg van hozzá, sokféleképpen lehet az ott elhangzott történeteket, sztorikat magunknak lefordítani. Én most a felolvasott történet fényében hadd fogalmazzam meg ezt így: igen különös és hányattatott sorsa van Pál apostolnak, az evangélium hirdetőjének, és munkatársainak is. (Most éppen Silással van, de olvastunk történetet, amikor Barnabással volt, s fogunk olvasni történetet, amikor Márkkal meg Lukáccsal és másokkal.) S azért érdekesek ezek a történetek, mert első ránézésre is látjuk, hogy Pál és társai (érteni fogjátok, hogy mit mondok!) ártatlan emberek. Nem követtek el semmit. Nincs miért őket bíróságra vinni, nincs miért őket letartóztatni, nincs miért ellenük háborogni, nincs ok arra, hogy kikapcsolják őket a társadalomból, letöltessék velük a büntetést, félretegyék őket, még arra sincs ok igazán, hogy féljenek tőlük az emberek - ők mind ártatlanok. Persze érdekes dolgokat mondanak, tanítók. Különböző helyeken, például filozófusok iskolájában, zsinagógákban, templomokban szólnak, vagy mai nyelvre lefordítva: minden létező média-felületet letakarnak, és mondják a magukét. Mondanak valami örömhírt, amit ők annak neveznek, és ennek nyomán sok-sok ember megváltoztatja az életét.

Ez az első tény, amit ma szeretnék kihangsúlyozni: az élet megváltoztatása mindig konfliktusokat hoz magával. Azok az emberek, akik elindulnak a Krisztus-követés útján, odaszánják magukat arra, hogy ne önmaguknak parancsolgassanak, meg ne a sorsuk rendezze az életüket, vagy ne úgy legyen: ahogy esik, úgy puffan (szoktunk így élni!), hanem teljesen, tudatosan, elkötelezetten Isten vezetésére bízzák magukat, azok abban a pillanatban ezernyi konfliktus kellős közepébe kerülnek. És azért mondom ezt, mert erről őszintén kell beszélni. A keresztyénség nem zsákbamacska. Nem olyan, hogy gyere, legyél keresztyén, kövesd a Krisztust, térj meg, aztán majd meglátjuk... aztán egy nap múlva, két nap múlva, egy hét múlva, öt év múlva kiderül, hogy rossz lóra tettünk, mert konfliktus van. Mondok néhány ilyen konfliktust. Aki keresztyén lesz és Isten szeretet-törvénye szerint akar élni, az azonnal konfliktusba kerül legszűkebb környezetével. Aki falun nőtt fel, és az udvarában volt csirke, látott kopasz nyakú csirkét. Mit csinálnak a kopasz nyakú csirkével a többiek? Véresre csipkedik, kiverik maguk közül, mert az másmilyen. S aki keresztyén lesz, az abban a pillanatban másmilyen lesz. Másmilyen lesz a magatartása, másmilyenek lesznek a megnyilatkozásai. Ha nem tudja is ezt teljes mértékben megélni, rögtön érzik rajta, hogy mást akar. És abban a pillanatban a környezetében konfliktusba kerül: „Mi ez? Miért gondolod másként? Miért beszélsz olyan dolgokról, amikről közöttünk nincsen szó? Mit játszod a szentet? Te is olyan vagy, mint mi! Ne add már itt magadat! Majd bebizonyítjuk neked, hogy olyan vagy, mint mi vagyunk!"

Aki keresztyénné lesz - mondom a másik példát -, a szeretteivel is konfliktusba kerülhet. Valamikor, kezdő lelkész koromban Kőbányán a Gyűjtőbe jártam rabok közé prédikálni, de jártam már más börtönökbe is beszélgetőre. Volt egy fiatalember, hamar bandába keveredett, már fiatalkorúak börtönében is volt.  Kedves, aggódó édesanyja volt, akivel persze ez a fiú sose tárgyalt igazán, mert nem akarta, hogy az édesanyja mondja neki a szent leckét. Fölfogadott engem a mama, menjek  el vele a beszélőre, üljünk oda ketten, én pap vagyok, s térítsem meg azt a gyereket, magyarázzam meg annak a gyereknek, hogy nem lehet így élni, hogy az édesanyja éjjel-nappal sír és bánkódik, s álljon már szóba az édesanyjával, változtassa meg az életét, mert az édesanyja szereti. Így lett. Engedélyezték, ketten mentünk beszélőre. Ültünk a nagy hosszú asztalnál, s a fiú először laposan nézett rám: mit akar ez a pap?! Idehozta a muter, rám küldte a papot! De megtért. És tudjátok, kivel keveredett először konfliktusba? A saját édesanyjával. Mert a mama nem így gondolta azért. A mama csak úgy gondolta, hogy kapja vissza a köténye mellé a kis fiacskáját. A mama úgy gondolta, hogy történjen már valami, hogy ő ne legyen szégyenbe a gyereke miatt, mikor szabadul, s őt már legalább ne lopja meg. De azt nem gondolta, azt nem akarta a mama, hogy az ő fia szájából szent szavak jöjjenek ki. Azt nem gondolta volna a mama, hogy ez a fiú kiszabadulván jelentse neki, hogy elmegy szociális munkásnak. Ó, azt nem! Menjen valami jól kereső szakmába. Nem akarta, hogy ez a gyerek Istennek éljen. A családunkkal is, a szüleinkkel, a testvéreinkkel, a hitvesünkkel, a gyerekeinkkel is konfliktusba tudunk keveredni.

És önmagunkkal is. A keresztyén élet legnagyobb konfliktusa belül zajlik. Nem is keresztyén ember, hanem egy olyan filozófus mondta, aki Pál korában élt, s a legenda szerint Pál apostol ismerte őt.  Senecának hívták ezt a filozófust, aki nagyon bölcs dolgokat mondott, azt tartották róla, hogy filozófusnak túl keresztyén, keresztyénnek túl filozófus. Egy helyen nagyon érdekes dolgot mond Seneca: hiába nyugszik meg a test, hiába teremtünk magunk köré külső békességet, hiába hajtjuk este álomra a fejünket és zárjuk ki a világot, belül,  ha a lélek és a szív nyugtalan, belül még mindig folyik a harc. És azt nem lehet elaltatni, azt nem lehet kizárni, azt nem lehet lenyugtatózni, leszedálni. Aki elindul a Krisztus útján, az saját magával vívja meg a legnagyobb harcot. Így mondja Pál apostol egy helyen: meg kell ölni a régi embert. Megöldöklöm a régi embert, hogy életre keljen az új ember. Mondhatok egyszerűbb példákat is. Pál azt mondja, hogy leveszem a régi göncöt, és új göncöt veszek fel. A keresztyénség iskolájában magunkkal keveredünk harcba.

Most itt vagyunk ebben a történetben, s még erről szeretnék néhány szót szólni. Mert itt látjuk meg, hogy mi ennek a harcnak az oka. Mert ennek nagy oka van. Bizony ennek a harcnak nemcsak az az oka, hogy én valamilyen módon megváltozom, másként kezdek élni, másra figyelek, más értékeim lesznek, nem kell a régi életem, nem kell a régi énem, ócska göncként le akarom vetni, magam mögött akarom hagyni, új emberré akarok lenni. Ezek önmagukban is nagy drámák. Az igaz okról azonban még nem szóltam, de az itt van a történetben. Azt halljuk, hogy Pál és Silás megérkeznek Thesszalonikába (szép görög város, szívből kívánom mindenkinek , hogy jusson el oda egyszer, én még nem voltam ott). Ott hirdetik az evangéliumot, sokan megtérnek, megváltozik az életük - amiről az előbb beszéltünk. Csatlakoznak hozzájuk - mondja az elbeszélésben Lukács evangélista. És miután ezt sokan látják, megijednek, haragra lobbannak, konfliktus támad. De miután Pált és Silást nem tudják megfogni (ők a „főkolomposok, a fölbujtók"), az újonnan megtérteket vádolják, azokat, akik Pálékat követték. Jásont és a barátait azonnal behurcolják a törvényhatóságra, és kiabálnak rájuk. Mit? Azt, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek, és őket Jáson a házába fogadta, pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekszenek, mivel hogy más tartanak királynak. Kit tartanak királynak? Jézust. Itt forog minden, itt dől el minden. Ki a főnök? Ezen múlik mindannyiunk élete. Tudom, én is voltam kamasz, és otthon konfliktusos kamaszkort éltem, szegény édesanyám, édesapám, elég bajuk volt velem, aztán egyszer azt mondtam: tudjátok mit, veszek egy centit, olyat, amit a honvédségnél szoktak leszerelés előtt a katonák vágni, és elkezdem vágni, és amikor betöltöm a 18-at, nagykorú leszek, többet nekem nem parancsoltok. Vágtam minden nap, már csak 132, már csak 111, már csak 28. Mikor betöltöttem a 18-at, édesanyám felköszönt, kedves fiam, 18 éves vagy, hol fogsz ezután lakni? Hogyhogy hol fogok lakni? Hát azt mondtad, hogy alig várod, hogy 18 éves legyél. Aztán melyik iskolába fogsz járni, és ki fizeti a tandíjat? Lám, egy szempillantás alatt, szelíd humorral megértette velem, a lázadó kamasszal, hogy nem úgy van, hogy én szabad vagyok és a magam ura vagyok. Menjünk még mélyebbre! Ez a történet pontosan megmutatja minden emberi élet lényegét és középpontját: ki a főnök? Ki parancsol? Persze mindannyian felnőttek vagyunk, József Attilával mondjuk: az én vezérem bensőmből vezérel. De most olyan körülmények között vagyunk itt,  hogy ez is parancsol, az is parancsol, rend van, fegyelem van. S vágjuk a centit: a magam ura leszek majd. De nem így van, tudjuk. Szellemi kérdésekről van szó. Az a kérdés mindig, hogy élet alapvető kérdéseiben ki irányít, és mi irányít engem? Milyen befolyás alatt vagyok? Kinek a szavának engedek? Kire figyelek? Kitől kérek tanácsot? Kihez megyek, ha bajom van, ha nyomorúságom van? S mit hallunk itt? Thesszalonikában majdnem kitör a forradalom (persze Pálék nem forradalmárok voltak), és bepanaszolják őket, hogy megjelentek itt, és azt tanítják, hogy nem a császár a főnök, nem a miniszterelnök a főnök, nem a BV parancsnok a főnök, nem az asszony a főnök, nem is én vagyok a főnök, hanem Jézus a Király. És ki ez a Jézus?  Azt mondja az ige: elmentek Thesszalonikába és vitatkoztak, vetekedtek velük, megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni, feltámadni a halálból!

Ez a Jézus Krisztus, akit én is hirdetek nektek - ez a Jézus a főnök, aki a bűnösökért megfeszíttetett és meghalt. Ez a Jézus. Az a Jézus, Aki nem azzal kezdi és nem azzal folytatja, hogy a nyakunkra ül. Az a Jézus, aki nem azzal kezdi, hogy csicskám leszel... Az a Jézus, aki nem azzal lép hozzánk, hogy előveszi a nagy kódexet, és háromezer parancsra kényszerít, maga alá tapos és engedelmességre kényszerít. Mi, emberek ezt így szoktuk. Ez a Jézus azonban odaállt a helyedre. Pál ezt a Jézust hirdeti, aki megfeszíttetett, és feltámadott. Aki elvégezte a bűnért való megfizetést. Mert azt tudjuk mindannyian, hogy a bűnért meg kell fizetni. Nem azért kell megfizetni, mert pechünk volt, nem azért, mert úgy alakult, hanem mert ez a világ rendje és természete, hogy mindennek ára van, és a bűnért meg kell fizetni. És valaki az életünk elveszéséért, a megsemmisülésünkért, a kárhozatért letette helyettünk az árat. Ez a Krisztus a Király. Ezt a Krisztust követik Thesszalonikiben Jáson és barátai. Ezt a Krisztust hirdetem nektek én is. Nem árulok zsákbamacskát. Aki Krisztus követője lesz, konfliktusba keveredik rögtön a környezetével. Itt is, tudom. Konfliktusba fog keveredni a hozzátartozóival itt is, s ha majd hazamegy. És konfliktusba fog keveredni saját magával. Nem árulok zsákbamacskát. De az igazságot kell mondanom. Az az ember boldog, annak az embernek kerül helyére az élete, az az ember talál a maga számára a jövőben távlatot, az az ember tudja, amikor kimegy ezen az úton a főútra, hogy onnan jobbra, balra menjen, s nem érzi az út közepén, hogy vissza kell ide jönni,  aki ennek a Krisztusnak az úrsága alá rendeli magát. Mert ez a Krisztus mindhalálig irgalmas és szeret bennünket. És fizet helyettünk.

A történet végén (miután vádolták őket, beütött a konfliktus, kiabálás, tülekedés, lincshangulat)  a városi hatóság elöljárói meghallgatják Jásont és a többieket, és mikor kezességet nyertek Jáson és a többiek részéről, elbocsátották őket. Tehát a hatóságok óvadékot kaptak. Majd kitisztázódott az ügy. Ki az én kezesem? Ki ad nekem kezességet? Ki fizeti le helyettem azt, amit én nem tudok lefizetni, hogy szabad legyek? Ki teszi le helyettem az árat, hogy elrendezzem az életemet? Hogy megváltozzam, hogy kihozzam magamat a bajból? Ki az én kezesem? A történetből nem tudjuk meg, hogy ki szerezte a pénzt, de ez nem is a lényeges. Rólunk van szó - és Jézusról. Jézus Krisztus az én drága kezesem Isten előtt. Ő  az, aki megnyeri Isten szeretetét, irgalmát, bűnbocsánatát, hűségét a számomra. Ő az,  aki lefizeti helyettem az árat és kezességet vállal értem. Ugye milyen nehéz kezest találni? Nem áll kötélnek senki. Neked? A te ügyedben? Ugyan már! Isten és ember viszonylatában, élet és halál viszonylatban, elveszés és megtartatás viszonylatában, a semmi és az igaz jövendő viszonylatában azonban van valaki, aki nekünk kész kezességet adni. Ez az Úr Jézus Krisztus az. Válasszátok Őt  Királynak, válasszátok  Őt  főnöknek, engedjetek szavának. Itt van megírva minden drága igéje: kérjétek kezesül, hogy Istennél elrendezve legyen dolgotok. Istennél el van rendezve a dolog. Isten kegyelméből megadja nekünk. Ahogyan Ő akarja, ahogy hallottuk az ószövetségi történetben: ha megy a felhő, megyünk mi is, ha áll a felhő, maradunk mi is - ez Isten szuverén titka, de mindez kegyelmében van elrejtve. Válasszátok Jézust! Ezt hirdetem nektek mellébeszélés, zsákbamacska, kertelés nélkül. Lesz konfliktusotok, de boldogok lesztek. Lesz bajotok, lesznek ellenetek irányuló súlyos kérdések, de lesz jövendőtök. Lesz, ahol emiatt szorulni fogtok, de lesz igaz és hűséges kezesetek, aki mellettetek áll, hordoz, megszabadít és megvált benneteket. Ámen

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Innen, a börtönből nehéz Hozzád kiáltani. Ha mérlegre tesszük életünket, és őszinték vagyunk, nem találunk önmagunk számára mentséget, legfeljebb felpanaszoljuk sorsunkat, nehéz helyzetünket, a csüggedést és a kilátástalanságot. Mégis Hozzád kiáltunk, mert nincs olyan hely, nincsenek olyan körülmények, nincsenek olyan viszonyok, hogy ne kiálthatnánk Hozzád. Kiáltunk Hozzád, ahogy Jónás kiáltott a cethal gyomrából. Kiáltunk Hozzád úgy, ahogy Pál és Silás kiáltottak Hozzád a filippi börtönből. Kiáltunk Hozzád úgy, ahogy a mi Krisztusunk kiáltott Hozzád a Gecsemáné kertjéből, vagy ahogy kiáltott ott, a keresztfán. Hozzád kiáltunk, mert Te vagy az élet forrása, Hozzád kiáltunk, mert Tiéd minden hatalom, Hozzád kiáltunk, mert Te vagy életünk kegyelmes Ura és Királya. És arra kérünk, ismertesd meg velünk teljesen ezt a mi Jézusunkat, hűséges Megváltónkat, drága Kezesünket, hogy Őt válasszuk, Őt kövessük, Neki adjuk oda életünket, hogy Benne minden megváltozzon, legfőképpen mi magunk.

Drága mennyei Atyánk! TE ismered a szívünket. Ismered azokat a gondolatainkat és érzéseinket is, amiket mi még önmagunkról sem tudunk. TE vagy a szívek és vesék vizsgálója, Előtted semmi nincs rejtve. S tudod jól, mennyi ellentmondás, mennyi vonakodás, mennyi dac, lázadás, mennyi bűn és kísértés van még bennünk. Tudod jól, nem vagyunk méltók és érdemesek, hogy Hozzád jöjjünk. De Hozzád kiáltunk, mert TE hívtál bennünket. Hozzád kiáltunk, mert Te akarsz nekünk kegyelmet adni. Kérünk, könyörülj meg rajtunk, formáld át életünket, tégy minket szerető szívű emberekké, hűségesekké, alázatosakká, szent erények betöltőivé, tégy bennünket boldog emberekké. S boldogok vagyunk, hogy tudhatjuk, ezt alappal kérhetjük Tőled, mert van, aki közbenjár érettünk, van, aki kezességet vállal érettünk, volt, aki életét adta érettünk. Ezért a hűséges Krisztusért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen

Baracska, 2011. február 17.