„A mai napon örvendezni jöttünk egybe” – köszöntötte Szabó Ferenc Kálvin téri lelkipásztor az egybegyűlteket a Dunamelléki Református Egyházkerület presbiteri konferenciáján. „Jó találkozni, jó látni egymást, mert egy hitben, egy Krisztusban áll az életünk, egy szolgálatunk van, amit az Ő dicsőségére végzünk.” A lelkész köszöntőjében kiemelte: örvendezhetünk a Krisztus-látásnak is, amely összekapcsol bennünket. A közös böjt kapcsán pedig arra emlékeztetett, hogy az Ige önvizsgálatra késztet bennünket. „A mi fényünk Krisztustól van, mi ezt tükrözhetjük vissza. Szolgálatunk láthatóvá, hallhatóvá kell, hogy legyen.”



A Kálvin téri templomban 2025. április 5-én megtartott rendezvényen Somogyi Péter dunamelléki lelkészi főjegyző tartott áhítatot Lukács evangéliuma 21. fejezetének 18-19. verse alapján: „De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket.”

Az igehirdető kifejtette: egészségeink, kapcsolataink, otthonunk, javaink biztonsága is kérdéses ebben a világban. Ha azonban valódi bizalmunk van Istenben Jézus Krisztus által, akkor erről a kérdésről sem határozhatja meg más a hozzáállásunkat, mint az, amit maga Jézus Krisztus mond nekünk: az Ő oltalma a hajszálnyi dolgokra is kiterjed, a benne való bizalom által őriz meg minket és nem kell félnünk. Ez egyúttal felruház arra is, hogy mindig Jézus nevét valljuk.

Közös felelősségünk
Sokszor félreértésben vagyunk, hogy ki vezeti a gyülekezetet, az egyházmegyét, az egyházkerületet és a zsinatot, pedig egyházunk alkotmánytörvénye világosan fogalmaz: a presbitérium a vezető testület, az anyagi és lelki élet sáfárja – hangzott el Tomka János főiskolai tanár, vezetéstudományi szakember előadásában.



Az előadó Patrick Lencioni Kell egy csapat – A sikeres együttműködés 5 akadálya című könyve alapján arra hívta fel a figyelmet, hogy akárcsak minden más vezetői testületben, úgy egyházunk presbitériumaiban is öt, piramisszerűen egymásra épülő rendellenesség figyelhető meg, és ezek jelentik a közös felelősségvállalás és az együttműködés akadályait.

1. Az első, a „piramis” talpazatát képező rendellenesség a bizalom hiánya a csapat tagjai között. Ez abból ered, hogy a tagok nem mernek egymás előtt sebezhetőnek mutatkozni, nem vállalják fel hibáikat és gyengeségeiket. A sebezhetőség nem más, mint gyengeségeink, korlátaink, a kommunikációs problémák és a hibák elismerése, és az, hogy merjünk segítséget kérni.
    
2. A második a félelem a konfliktusokról, amely az előzőre épül. Ennek során kétértelmű beszélgetések és burkolt célozgatások fakadnak az őszinte és produktív viták helyett.
    
3. Ez maga után vonja a harmadik rendellenességet, az elkötelezettség hiányát. A tagok csak ritkán vagy soha nem fogadják el a megbeszélteket annak ellenére, hogy a megbeszéléseken egyetértést színlelnek. A valódi elkötelezettséghez átláthatóság és elfogadás lenne szükséges.
    
4. A negyedik a számonkérés kerülése. A számonkérés a kényelmetlenség érzésével jár, pedig ez is közös felelősségünk, nem csak a vezetőé, hanem az egész testületé.
    
5. Az ötödik az eredmények elhanyagolása, amely az egyház esetében az elhívás és a misszió elhanyagolása. Ha a csoport tagjai egyéni érdekeiket helyezik előtérbe a közös célok helyett, stagnálnak és nagyon könnyen kerülnek zavaró tényezők hatása alá.

Tomka János néhány bibliai példával szemléltette, hogyan kerülhetők el ezek a rendellenességek. Az apostolok kockázatot vállalva adtak bizalmat a Saulból lett Pálnak, tisztázták egymás között a körülmetélés előírásával kapcsolatos konfliktusaikat, együtt választották ki a misszionáriusokat, világos számonkérték egymáson a csoportnyomásnak engedést és a képmutatást, alárendelték magukat a közös céloknak és gondoskodtak az utánpótlás kineveléséről is. Az előadó ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy a presbitériumokban roppant fontos az együtt imádkozás és a közös tanulás. Ezeknek közösségformáló ereje is lehet.



Személyes példák
A presbiter mint lelki ember – ez volt a címe annak a beszélgetésnek, amelyet Parti Judit kollégánk vezetett, és amelyben négy presbiterhez intézett egy-két kérdést, hogy kiderüljön, mit jelent az illető számára a presbiteri szolgálat és hogyan válik ez életében lelkivé.

• Szólláth Bernadett egyházkerületi jogtanácsos, a Hold utcai gyülekezet presbitere C. S. Lewist idézve fogalmazta azt meg, hogy nem lelket kaptunk a testünkhöz, hanem lélek vagyunk, és ehhez kaptunk testet, hogy feladatainkat elvégezzük. Magára őrállóként gondol, akinek feladata a hit felmutatása.
   
• Svébisné Juhász Márta, a Dunamelléki Református Nőszövetség elnöke, kecskeméti presbiter a hit ajándékáról beszélt és arról, ezt személyes életútjában hogyan erősítette meg újra és újra Isten. Arról is vallott, hogy ő a diakóniai szolgálatban tudott kiteljesedni. Vallja, hogy azért volt mindig elég ereje, mert felfelé tekintett.
   
• Alföldy-Boruss Áron vállalkozó, gyúrói presbiter válaszából kiderült: a hit lelkészcsaládba beleszületve sem evidencia, ezért neki is meg kellett küzdenie érte. Arra törekszik, hogy keresztyén emberként éljen a hétköznapokban is. Kiemelte: a siker mindig kegyelem, és ha valami nem sikerül, az lehetőséget ad a tanulásra.
   
• Makrai-Kis Zoltán gépészmérnök, csillaghegyi presbiter arról beszélt, hogy csak lelki módon lehet építkezni, akár fizikailag, akár átvitt értelemben gondoljuk. Meglátása szerint a középszer számunkra nem járható út, egy felújításra pedig nagy lelkigyakorlatként is tekinthet a gyülekezet.

Szigetekből kontinens – ez már a második körös beszélgetés címe volt, ahol újabb négy presbiter kapott kérdéseket és lehetőséget arra, hogy bizonyságot tegyen szolgálatáról.

• Kálmán László jogász, darányi jegyző, a Szigetvár környéki gondozó egyházközség főgondnoka röviden bemutatta, mi az a gondozó egyházközség. Ismertette a baranyai mindennapokat, a kisbusszal való utazgatást, az aprófalvas településszerkezet kihívásait és az egységes közösséggé alakulás nehézségeit.
   
• Szathmáry Gergely remeteszőlősi polgármester, dunamelléki presbiteri főjegyző, nagykovácsi presbiter szerint őrállók vagyunk településeinken. Fontos meglátni, mi az, ami összeköt minket különböző habitusunk ellenére, a megpróbáltatásokra pedig áldásként is tekinthetünk.
   
• Bese Ferenc soroksári polgármester és presbiter kiemelte: náluk a presbitériumban valódi viták zajlanak, de ha egy döntés megszületett, a mögé mindenki beáll. Ha valakiben nincs meg a Lélek és a felső vezetés iránti teljes tiszteletadás, akkor a testület szerinte nem fogja tudni elérni a célját.
   
• Nagy János, a Miniszterelnökség államtitkára, budakeszi presbiter szerint egyházunknak szolgálni megtisztelő, ez számára elhívás az őrállásra. Sok munkája miatt nem tud kellő mértékben részt venni gyülekezete életében, de tudását és kapcsolatait a presbitérium építésére használja.

Elhívás, felelősség, összefogás
Az egymás iránti felelősségvállalásra és közösségeink feladataira hívta fel a figyelmet beszédében Veres Sándor dunamelléki főgondnok. A demográfiai változások és az egyházkerület jelenlegi helyzete kapcsán elmondta: nem találjuk a formát, homályos a látásunk, a konfliktusok pedig megrontják a bizalmat, és ezt csak a hitelesség állíthatja helyre. „A lehetetlenre vállalkozunk, de ezért küldte el Isten a Szentlelkét, aki a lehetetlenből tud jövőt formálni. Mert ez a kegyelem dolga” – fogalmazott a főgondnok. Külön kiemelte a lelkész és főgondnok közötti kapcsolat fontosságát és a presbitérium szerepét a misszióban. A kenyérszaporítás csodája kapcsán arra emlékeztetett, hogy bár kevés adatott nekünk, ha azt odaadjuk az Úrnak, abból a kevésből sok lesz.



Elhívásunk bizonyosságát újra és újra el kell kérnünk, az elhívásnak pedig belsővé kell válnia – erről már Balog Zoltán dunamelléki püspök beszélt. Luther Mártont idézve arra emlékeztetett, hogy a kétségben, az elbizonytalanodásban ott van Isten minket formáló ereje, és ha ezzel szembenézünk, akkor megerősödhetünk. „Azért jövünk újra és újra össze, hogy rátekintsünk az egyház szép arcára, és ez a szép arc nem más, mint Jézus Krisztus arca. Ha együtt vagyunk, akkor együtt tekinthetünk rá az Ő arcára, amely a Golgotán is szép volt” – fogalmazott. „Ami közöttünk másként van, mint a világban, az az, hogy közöttünk van irgalom, méghozzá azért, mert van bűnbocsánat. A bűnbánat a következménye ennek, nem pedig az előfeltétele. Ezért van újrakezdés és összefogás.”



Mindannyiunkra szükség van
„Megújulás. Egyre többször halljuk ezt a szót. Képes lehet-e egy szervezet úgy megújulni, hogy a tagjai nem változnak? Nem. Magunknak kell személyesen megújulni ahhoz, hogy közösségeinkben megújulás lehessen. Csak a Szentlélek tud megújítani bennünket, ezt kell szüntelenül kérni” – hangzott el Szabó Gábor, a Presbiteri Szövetség elnöke beszédében. Kifejtette: a presbiterek számára különösen is fontos, hogy naponta tudják megújítani életüket. A megújulás folyamat, amelyhez idő kell, és amely sokszor fájdalommal jár. Megújulásunkhoz mindannyiunkra szükség van, ezért senki se rejtegesse tálentumait, hanem legyünk gyülekezeteink megújulásának kovászává! Végül arra kért minden presbitert, hogy szeressék lelkészeiket.



Czikó Györgyi lelkipásztor, egyházkerületi ifjúsági referens az alkalmon röviden ismertette az „Ifjúság szolgálatának éve” tematikáját, amelynek célja, hogy felhívjuk a figyelmet a fiatalok felé irányuló és a tőlük jövő szolgálatra. Meglátása szerint a fiatalok manapság három dolgot keresnek: közösséget, békességet, tisztaságot, a mi feladatunk pedig az, hogy mindezt a gyülekezetekben találják meg. „Nekik most van szükségük Istenre, legyen ez ott a szívünkön!” – fogalmazott.



A presbiterek a konferencián közösen tekinthették meg a tavalyi Ráday-napok gyülekezeti napjáról készült videó-összeállításunkat, és élőben hallgathatták meg Lovász Irén Kossuth-díjas népdalénekes gyönyörű előadását, amelyhez a dalokat református énekkincsünkből válogatta.



A püspöki áldást követően az esemény közös csoportkép készítésével zárult a Kálvin téri templom előtt, majd a jelenlévők átvonultak a Ráday Házba egy szendvicsebéd elfogyasztására.




Képek: Füle Tamás