"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Életre nevelve
„Hercegek és hercegnők” iskolája, legalábbis azt mondják a gyerekek, hogy annak érzik magukat, amikor belépnek az egykori patinás kastélyépületbe. Zegzugos, régi ház, csupa titok minden szeglete. Az udvar hátsó részén kecskék legelnek, egy fa árnyékában lovaskocsi pihen.
A diófa mellett libikóka hívogat, de a gyerekek szívesen választják a fa alsó ágait is, ha ringatózni támad kedvük. Ha szólnak nekik, hamar megértik, hogy ez veszélyes lehet, ezért tilos - de mégis olyan jó (lenne)!
Kicsengetnek. Egy pillanat alatt megelevenedik a dunavecsei Gróf Teleki József Általános Iskola aulája és tágas udvara. A gyerekek üdék, mint a frissen szedett sóska, kosaraznak, rohangálnak, pingpongoznak, fociznak, az állatbarátok kecskét etetnek. Ez igazi gyerekparadicsom - állapítom meg magamban, és ahogy a vidám zsivaj betölt mindent, már észre sem veszem, hogy az idő vasfoga itt-ott belemart a szerkényekbe, székekbe, szakadt bőrű pingpongütőkbe.
Az elsősöknek a napi négy-öt órányi egy helyben ülés a legnagyobb kihívás, amíg megszokják az iskolát - mondja az elsősök tanítónénije. Turcsányi Csilla az órán igyekszik mozgásos játékokkal fejleszteni a legkisebbeket, így szinte észrevétlenül, játékosan tanulnak. A tanítónő csaknem húszéves óvónői gyakorlattal is rendelkezik, ezért osztályában a szokásosnál zökkenőmentesebb az átmenet az óvodából az iskolába.
- Nemcsak ovisokkal, hanem enyhén sérültekkel és állami gondozottakkal is dolgoztam, és vallom, hogy minden gyerek ugyanannyit ér. Itt, a dunavecsei református általános iskolában alacsony az osztálylétszámunk - tizenkét gyerek jár elsőbe -, ezért lehetőségem van arra, hogy mindenkire egyformán figyeljek. Megpróbálok belső motivációt kialakítani a diákokban, hogy örüljenek a tudásnak és annak, hogy tanulnak. Örömmel hallom a gyerekektől, hogy bár még csak néhány betűt tanultunk, de délutánonként otthon már a kistesókat tanítják olvasni.
A tanítónő jól boldogul az apróságokkal, azt mondja, hogy a reggeli áhítatok is a segítségére vannak ebben, mert a gyerekek a közös imádság alatt lecsitulnak és ezután könnyebben tudnak figyelni a tanulásra is.
Amikor a felsősöket faggatom az iskolakezdés nehézségeiről, széles vigyorral mondják, hogy csupán a koránkelés zavarja őket. A nyári szünetben akár délig is lustálkodtak, szeptembertől pedig fél hétkor csörög a teló. Verbóczki Ábel Zoltán - úgy tűnik - egyáltalán nem udvariasságból mondja, hogy nagyon szereti a sulit, mert aranyosak a tanárok, sosem túl szigorúak, és jól el lehet velük beszélgetni, ráadásul mindig segítenek, ha baj van. Varga János Pál megerősíti barátja szavait, majd a sportolási lehetőségekről kezd beszélni.
- Azért is jó idejárni, mert van íjászat, foci, röpi, pingpong, kosár. Az íjászatban minden versenyt megnyertem eddig, amin csak indultam. Ezen a hétvégén is voltunk Dávid bácsival egy versenyen és nagyon jó volt. Az új tesitanárunk, Győző bácsi is klassz órákat tart, jól kiedzi az embereket.
A sportról aztán a lányokra terelődik a szó: két új lány jött az osztályba. Jó fejek.
A becsengetés után Sándor Zsombor iskolaigazgató kalauzol körbe minket az iskolában, ahová a szakiskolásokkal együtt összesen százöten járnak. A diákok magas szinten űzik a sakkot, asztaliteniszt és az íjászatot. Ez utóbbira Lakatos István világbajnoki ezüstérmes íjász tanítja a diákokat. A Duna közelsége miatt most azt fontolgatják, hogy evezni is tanítják majd a gyerekeket, ráadásul nemrégiben alakult meg a dunavecsei vízisport egyesület.
- Fontos, hogy lekössük a gyerekeket a sporttal, sok mozgással. Az aula szinte felrobban minden szünetben, a diákok igen aktívak, amikor kiszabadulnak a teremből, de ennek köszönhetően sokkal jobban tudnak koncentrálni az órákon. Sok nehéz körülmények között élő gyerek jár hozzánk. A környező településekről is gyakran érkezik olyan diák, akit más iskolákban kezelhetetlennek minősítettek. Tanul nálunk olyan gyerek is, aki a korábbi iskolájában rugdosta osztálytársait, dobálta a tanárait, már ha egyáltalán hajlandó volt bemenni a suliba. Most versenyeken vesz részt, szaval, előadásokat tart, vagyis száznyolcvan fokot fordult. Az Úristen kegyelméből megtaláltuk a hozzá vezető utat, és ami máshol nem sikerült, itt igen - meséli Sándor Zsombor.
Ez nem azt jelenti, hogy minden problémás gyerek esete sikertörténet - teszi hozzá az igazgató, azonban aki el akarja fogadni a kinyújtott kezet, azon nagy valószínűséggel tudnak segíteni. Az iskolában arra is figyeltek, hogy szeptemberben ne egyből nagy dolgozatokkal indítsák a tanévet, hanem hagyjanak egy kis időt az átállásra. Az ötödikeseknek például egy teljes napon át tanulásmódszertant tanítottak az osztályfőnöki órákon, megmutatták, hogyan tudják a leghatékonyabban elsajátítani a tananyagot.
- Nem is úgy ment haza a gyerek, hogy fáj a hasa, és nem akar holnap jönni! Pénteken például kettőig tartunk gyerekfelügyeletet, de olyan jól érezték magukat, hogy négyig itt voltunk, játszottunk, kosaraztunk. Ez az igazán pozitív visszajelzés számunkra, hogy érdemes csinálni - teszi hozzá.
Dunavecsén az anyagi gondokkal küszködőkre is gondoltak, a tanév elején ugyanis hatványozottan jól jön a segítség. Az összes elsős ingyen megkapta az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket: táskát, teli tolltartót, füzeteket, festéket, korongokat. Mindebben a református gyülekezet és lelkipásztora segített. Ablonczy Gábor és Anna „együtt lélegeznek" az iskolával. Huszonnégy évvel ezelőtt ők harcolták ki azt is, hogy ismét elindulhatott az egyházi oktatás a településen.
Az általános iskola mellett kollégiumot és szakiskolát is működtetnek a dunavecsei reformátusok. A fiatalok mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó szakmunkás bizonyítványt kapnak a hároméves képzés végén.
- A szakiskolásokat próbáljuk az életre nevelni. Kilencvenhektáros földünkön a mezőgazdasági munkával ismerkednek. Ültetnek, palántáznak, zöldséget termesztenek, és a piacon eladják a termést, vagyis végigvisznek egy teljes folyamatot. Igyekszünk az elméleti és gyakorlati órákon jó szakembereket képezni. A kertgondozás, állattartás mellett megtanulnak főzni, felszolgálni, számos praktikus dolgot, ami az életükben és munkájukban segítségükre lehet.
A Dunavecsei Református Kollégium, a Gróf Teleki József Általános Iskola, Gazda- és Gazdasszonyképző Szakiskola idei igéje Máté evangéliumából való: "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."
Ezt éreztük.
Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás