A diófa mellett libikóka hívogat, de a gyerekek szívesen választják a fa alsó ágait is, ha ringatózni támad kedvük. Ha szólnak nekik, hamar megértik, hogy ez veszélyes lehet, ezért tilos - de mégis olyan jó (lenne)!

Kicsengetnek. Egy pillanat alatt megelevenedik a dunavecsei Gróf Teleki József Általános Iskola aulája és tágas udvara. A gyerekek üdék, mint a frissen szedett sóska, kosaraznak, rohangálnak, pingpongoznak, fociznak, az állatbarátok kecskét etetnek. Ez igazi gyerekparadicsom - állapítom meg magamban, és ahogy a vidám zsivaj betölt mindent, már észre sem veszem, hogy az idő vasfoga itt-ott belemart a szerkényekbe, székekbe, szakadt bőrű pingpongütőkbe.

Az elsősöknek a napi négy-öt órányi egy helyben ülés a legnagyobb kihívás, amíg megszokják az iskolát - mondja az elsősök tanítónénije. Turcsányi Csilla az órán igyekszik mozgásos játékokkal fejleszteni a legkisebbeket, így szinte észrevétlenül, játékosan tanulnak. A tanítónő csaknem húszéves óvónői gyakorlattal is rendelkezik, ezért osztályában a szokásosnál zökkenőmentesebb az átmenet az óvodából az iskolába.

- Nemcsak ovisokkal, hanem enyhén sérültekkel és állami gondozottakkal is dolgoztam, és vallom, hogy minden gyerek ugyanannyit ér. Itt, a dunavecsei református általános iskolában alacsony az osztálylétszámunk - tizenkét gyerek jár elsőbe -, ezért lehetőségem van arra, hogy mindenkire egyformán figyeljek. Megpróbálok belső motivációt kialakítani a diákokban, hogy örüljenek a tudásnak és annak, hogy tanulnak. Örömmel hallom a gyerekektől, hogy bár még csak néhány betűt tanultunk, de délutánonként otthon már a kistesókat tanítják olvasni. 

A tanítónő jól boldogul az apróságokkal, azt mondja, hogy a reggeli áhítatok is a segítségére vannak ebben, mert a gyerekek a közös imádság alatt lecsitulnak és ezután könnyebben tudnak figyelni a tanulásra is.

Amikor a felsősöket faggatom az iskolakezdés nehézségeiről, széles vigyorral mondják, hogy csupán a koránkelés zavarja őket. A nyári szünetben akár délig is lustálkodtak, szeptembertől pedig fél hétkor csörög a teló. Verbóczki Ábel Zoltán - úgy tűnik - egyáltalán nem udvariasságból mondja, hogy nagyon szereti a sulit, mert aranyosak a tanárok, sosem túl szigorúak, és jól el lehet velük beszélgetni, ráadásul mindig segítenek, ha baj van. Varga János Pál megerősíti barátja szavait, majd a sportolási lehetőségekről kezd beszélni.

- Azért is jó idejárni, mert van íjászat, foci, röpi, pingpong, kosár. Az íjászatban minden versenyt megnyertem eddig, amin csak indultam. Ezen a hétvégén is voltunk Dávid bácsival egy versenyen és nagyon jó volt. Az új tesitanárunk, Győző bácsi is klassz órákat tart, jól kiedzi az embereket.

A sportról aztán a lányokra terelődik a szó: két új lány jött az osztályba. Jó fejek.

A becsengetés után Sándor Zsombor iskolaigazgató kalauzol körbe minket az iskolában, ahová a szakiskolásokkal együtt összesen százöten járnak. A diákok magas szinten űzik a sakkot, asztaliteniszt és az íjászatot. Ez utóbbira Lakatos István világbajnoki ezüstérmes íjász tanítja a diákokat. A Duna közelsége miatt most azt fontolgatják, hogy evezni is tanítják majd a gyerekeket, ráadásul nemrégiben alakult meg a dunavecsei vízisport egyesület.

- Fontos, hogy lekössük a gyerekeket a sporttal, sok mozgással. Az aula szinte felrobban minden szünetben, a diákok igen aktívak, amikor kiszabadulnak a teremből, de ennek köszönhetően sokkal jobban tudnak koncentrálni az órákon. Sok nehéz körülmények között élő gyerek jár hozzánk. A környező településekről is gyakran érkezik olyan diák, akit más iskolákban kezelhetetlennek minősítettek. Tanul nálunk olyan gyerek is, aki a korábbi iskolájában rugdosta osztálytársait, dobálta a tanárait, már ha egyáltalán hajlandó volt bemenni a suliba. Most versenyeken vesz részt, szaval, előadásokat tart, vagyis száznyolcvan fokot fordult. Az Úristen kegyelméből megtaláltuk a hozzá vezető utat, és ami máshol nem sikerült, itt igen - meséli Sándor Zsombor.

Ez nem azt jelenti, hogy minden problémás gyerek esete sikertörténet - teszi hozzá az igazgató, azonban aki el akarja fogadni a kinyújtott kezet, azon nagy valószínűséggel tudnak segíteni. Az iskolában arra is figyeltek, hogy szeptemberben ne egyből nagy dolgozatokkal indítsák a tanévet, hanem hagyjanak egy kis időt az átállásra. Az ötödikeseknek például egy teljes napon át tanulásmódszertant tanítottak az osztályfőnöki órákon, megmutatták, hogyan tudják a leghatékonyabban elsajátítani a tananyagot.
-  Nem is úgy ment haza a gyerek, hogy fáj a hasa, és nem akar holnap jönni! Pénteken például kettőig tartunk gyerekfelügyeletet, de olyan jól érezték magukat, hogy négyig itt voltunk, játszottunk, kosaraztunk. Ez az igazán pozitív visszajelzés számunkra, hogy érdemes csinálni - teszi hozzá.

Dunavecsén az anyagi gondokkal küszködőkre is gondoltak, a tanév elején ugyanis hatványozottan jól jön a segítség. Az összes elsős ingyen megkapta az iskolakezdéshez szükséges felszereléseket: táskát, teli tolltartót, füzeteket, festéket, korongokat. Mindebben a református gyülekezet és lelkipásztora segített. Ablonczy Gábor és Anna „együtt lélegeznek" az iskolával. Huszonnégy évvel ezelőtt ők harcolták ki azt is, hogy ismét elindulhatott az egyházi oktatás a településen.

Az általános iskola mellett kollégiumot és szakiskolát is működtetnek a dunavecsei reformátusok. A fiatalok mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó szakmunkás bizonyítványt kapnak a hároméves képzés végén.
- A szakiskolásokat próbáljuk az életre nevelni. Kilencvenhektáros földünkön a mezőgazdasági munkával ismerkednek. Ültetnek, palántáznak, zöldséget termesztenek, és a piacon eladják a termést, vagyis végigvisznek egy teljes folyamatot. Igyekszünk az elméleti és gyakorlati órákon jó szakembereket képezni. A kertgondozás, állattartás mellett megtanulnak főzni, felszolgálni, számos praktikus dolgot, ami az életükben és munkájukban segítségükre lehet.

A Dunavecsei Református Kollégium, a Gróf Teleki József Általános Iskola, Gazda- és Gazdasszonyképző Szakiskola idei igéje Máté evangéliumából való: "Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."
Ezt éreztük.

Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás