"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Életünk kulcsai
A kapuhoz érve benyúltam táskám zsebébe, hogy elővegyem a kulcsomat, amikor észrevettem, hogy nincs meg. Többször is végigtapogattam a zsebet, megnéztem a mellette lévőt is, hátha csak rossz helyre tettem vissza, de ott sem volt. Különböző forgatókönyvek futottak át az agyamon: kiesett volna útközben? Esetleg ellopták? Szórakozottságomban olyan helyre tettem, ahol eszembe se jutna keresni? Szisztematikusan kipakoltam a táskámból mindent, majd a kabátom és nadrágom zsebeit is alaposan átkutattam, de hiába. Megálltam egy pillanatra, hogy összeszedjem magam, és gondolkozzak. Beugrott, hogy a munkahelyemen még megvolt. Gyorsan megkérdeztem hát az ott dolgozó kollégáimat, hogy nem maradt-e bent a kulcsom. Hamarosan visszaírtak: ott van az íróasztalomon, hogyan tudnák eljuttatni hozzám? Nagy kő esett le a szívemről. Végül személyesen mentem be a kulcsért pár óra múlva. Akkor készítettem ezt a fotót.
Utólag végiggondolva a történetet, nem is a kulcsokért izgultam a legjobban, amelyek kényelmetlenségek árán, de pótolhatók, hanem azért, mert úgy éreztem, kikerült az irányítás a kezemből. Hiszen mindannyian arra törekszünk, hogy életünk különböző területeit tetszés szerint zárhassuk és nyithassuk, közel engedve hozzájuk vagy távol tartva tőlük másokat vagy magunkat. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy zsebünkben a kulcs, amely mindezt szabályozza, és amikor kiderül, hogy mégsem, egyszerre riaszt meg mindaz, amit nem tudunk elzárni, és mindaz, ami nem nyílik meg előttünk. Ideig-óráig előfordulhat, hogy van kulcsunk bizonyos ajtókhoz, de ezt hajlamosak vagyunk a nagy rohanások közepette elhagyni, és csak túl későn döbbenünk rá, mit veszítettünk el. Nehéz megállni, összeszedni magunkat és elfogadni, hogy életünk kulcsai Krisztusnál vannak. Hogyan tudná eljuttatni hozzánk?