„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Elhunyt dr. Bütösi János nyugalmazott püspök
Életének 91. évében elhunyt dr. Bütösi János nyugalmazott lelkipásztor, a Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület nyugalmazott püspöke. Temetésére július 17-én 11 órakor volt a Krisztus Egyesült Egyháza bridgeport-i templomából.
Dr. Bütösi János nyírségi eredetű földműves szülők gyermeke volt.
Teológiai tanulmányait a debreceni Tisza István Tudományegyetem Teológiai Fakultásán végezte, kitűnő eredménnyel. A negyvenes évek végén a CE Bethánia országos utazótitkára. Tanulmányi ösztöndíjjal Amerikába ment: a princetoni Teológiai Szemináriumon tanult, majd a pittsburgi egyetemen doktori fokozatot szerzett. 1949-ben a magyar hatóságok megakadályozták hazatérését, így évekig az Egyesült Államokban szolgált különböző gyülekezetekben és egyházi szervezetekben. 12 évig, 1967 és 1985 között a Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület igazgatójaként, 4 évig elnökeként és 8 évig az egyház püspökeként szolgált, majd nyugdíjba vonulása előtt 8 évig teológiai professzorként, 1991-től 1996-ig a Magyar Református Világszövetség első elnökeként szolgált. 1990 óta a debreceni teológia missziói tanszékének vezetője. 1996-ban a Nyugat-Európai Magyar nyelvű Református Lelkigondozó Szolgálat (NYEMRLSZ) tiszteletbeli tagjává választották, a világ magyar szórványreformátusságának lelkigondozására fordított munkássága elismeréséül. Több könyv társszerkesztője (Tebenned bíztunk eleitől fogva – 1991, Kezünknek munkáját tedd állandóvá – 1992), illetve szerzője ( Tévtanítások pergőtüzében – 1994, Hatvankét nap a Föld körül – 1994, A missziológia, mint teolgóiai tudomány – 1995, Diaspóra a nemzet szolgálatában – 1996). Tanulmányaival gyakorta találkozhattunk magyar és angol nyelvű folyóiratokban.