"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Előzetes a Harangszó májusi számából (2009/9.)
A Nagykárolyi Egyházmegyéhez tartozó Gencsen tartott hálaadó istentiszteletről közöl címoldalas tudósítást a Harangszó legfrissebb száma. "Istennek hála, ezúttal nem a felsereglő kommandósok, rohamrendőrök és félelmetes terrorellenes egységek kordonjai előtt kellett imádkozni, hanem amiatt lehetett lélekben leborulni a Mindenható színe előtt, hogy mindez a múlté, és elérkezett a békesség ideje- - írja beszámolójában Wagner Erik.
A lap vezércikkét Zsigmond Sándor jegyzi A bölcsőringatók címmel.
Mátyás Attila evangélikus lelkész, esperes a Gustáv-Adolf-Munkaközössége (GAW-Ro) tavalyi tevékenységét és az idei gyűjtés időpontját ismerteti. A szervezet tavaly két királyhágómelléki református gyülekezetet részesített támogatásban.
Az anyaországi és a határon túli reformátusok összetartozásukat közös egyházalkotmány elfogadásával fejezik május 22-én Debrecenben. Az ünnepi esemény rendezvényeit Egyház-egység címmel ismerteti a Harangszó. A témához kapcsolódik Csűry István helyettes püspök Nem vagyunk mi magunkéi című jegyzete a Mozaik-oldalon.
A Presbiter rovatban részletes tudósítás olvasható a magyarországi presbiteri szövetség közgyűléséről.
Kupán Árpád történész a 150 éve született Sulyok István püspök szolgálatát eleveníti fel most induló sorozatában. A Külhon rovat Kárpátaljára látogat és az ott élő református asszonyok életét ismerteti. Horváth Pócsik Gabriella "a kézimunka nagyasszonyára-, a 87 éves korában elhunyt Pócsik Józsefnére emlékezik.
A Hírvivő-oldalon a Postaláda rovat mellett síteri beszámoló olvasható. Az Idézőjel ezúttal Erdélyi Géza, korábbi felvidéki püspöktől idéz.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban. A lap internetes kiadása a http://harangszo.blogspot.com címen olvasható.