"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Elrajtolt az idei Csillagpont, a szabadság fesztiválja Debrecenben
Több ezer résztvevőt, köztük rengeteg határon túlról érkezőt várnak a kedden kezdődött Csillagpont Református Ifjúsági Találkozóra Debrecenbe. A fesztivál idei témája a szabadság.
A Kárpát-medence legnagyobb keresztyén fesztiválja kezdődött el Debrecenben, ahol szombatig lelki és könnyedebb kikapcsolódást ígérő programok egyaránt várják a résztvevőket. Az előadásokon ez alkalommal a szabadságról lesz szó. A főelőadó Thoma László gazdagréti református lelkipásztor. Az eseményt Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke nyitotta meg kedden este. „Ha eltüntettük a rosszat, nem mindegy, hogy mit teszünk a helyére”– mondta az egyházi vezető, aki egy ötvenhatos lyukas zászlóval lépett a színpadra. Emlékeztetett rá, hogy nem csupán kivívni fontos a szabadságot, hanem az is, hogy mit kezdünk a felszabaduló tereinkkel, időnkkel, életünkkel. „A Csillagpont arra jó, hogy tiszta, szabad teret hozzatok létre, és megtöltsétek igaz gondolatokkal, hittel” – mondta a püspök.
A Csillagpont olyan, a 14 és 35 év közöttiek számára rendezett fesztivál, amelyen természetesen lesz szó a korosztályt leginkább érintő kihívásokról is, mint a párkeresésről, a pályaválasztásról vagy éppen a klímaszorongásról. Az előadók között megtalálni Tapolyai Emőke szexuálpszichológust és Csató Gábort, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját is.
A zene a kezdetek óta fontos része a rendezvénynek. Nemcsak az igei alkalmakon szólalnak meg a hangszerek, hanem az esti nagykoncerteken is. Idén is a magyar könnyűzenei élet meghatározó szereplői fogadták el a felkérést, így a következő napokban a Csillagpont színpadára áll a Kowalsky meg a Vega, az Irie Maffia, az Aurevoir és Pintér Béla is.
A kétévente megrendezett fesztivált tavaly a járvány miatt el kellett halasztani, így idénre tolódott a tizedik Csillagpont. A pandémia kitörése óta ez az első alkalom, hogy ilyen nagy számban találkozhat egymással a református ifjúság, köztük több száz határon túlról érkező fiatal, akiknek kedvezményes bejutást biztosítanak a szervezők.
A biztonságos lebonyolítást több mint félezer önkéntes segíti, akik figyelnek arra is, hogy biztosítsák a korábbinál szigorúbb higiéniai feltételeket: több a vizesblokk, valamint kézfertőtlenítő állomásokat helyeztek ki, amelyik programot pedig csak lehet, szabadtéren tartják.
Fotó: Hirling Bálint
Forrás: reformatus.hu