„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Emlékérmét bocsátott ki a Magyarországi Református Egyház
"A kálvini üzenet az egész világra tartozik"
Emlékérmét bocsátott ki a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Nemzeti Bank Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából.
„Október a reformáció hónapja" - mottóval a Biztonság - Bizalom - Bizonyosság jegyében az idén is színes programsorozatot indított útjára a négy magyarországi történelmi protestáns egyház. Az egész hónapban zajló kiállítások, konferenciák, valamint a fiataloknak meghirdetett rajzpályázat mellett vannak kiemelt programok is: ezek sorába illeszkedik a Kálvin-emlékérme kibocsátása is, amely egyben a Kálvin-év kiemelt eseménye is.
A gazdaság és a pénz világa nem áll messze a kálvinizmustól - kezdte beszédét Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az ünnepi érmekibocsátáson. „A mai gazdasági politikai és egyházi életet is a biztonságnak, a bizalomnak és a bizonyosságnak kellene jellemeznie" - mondta Bölcskei Gusztáv. A püspök kiemelte azt is, hogy a Debreceni Református Kollégium Oratóriuma már több sorsfordító eseménynek is adott otthont, mint például az 1849 januárjában történtek. „A mai napnak mondanivalója az, hogy a Kálvini üzenet az egész világra tartozik" - fogalmazott Bölcskei Gusztáv.
Az érme ünnepélyes kibocsátásán részt vett Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, aki beszédében elmondta, azt a személyes gondolatot is, hogy édesapai ágon több generációs kálvinista családból származik. „Azt a hagyományt átültették belém, és ehhez hozzátartozik a tolerancia, egymás megértése is" - mondta a nemzeti bank alelnöke. Majd hozzátette: „Anyai ágon pedig több generációs pesti zsidó család vagyunk. Egyik nagyapám a zsinagógába járt, a másik pedig Tiszántúlon volt lelkész. Ha megfér egy családban a kálvinista hagyomány és zsidó örökség, akkor ennek meg kell férnie egy országban is." Az alelnök hangsúlyozta azt is, hogy a Biztonság - Bizalom - Bizonyosság sajnos hiányzik a mindennapokból és szerinte ez még húsz évvel sem jellemezet ennyire hazánkat. Király Júlia kiemelte, hogy közös hitnek és bizalomnak kellene lennie, és ebben segíthet a kálvini szemlélet, „bár Kálvin monetáris politikájával nem értünk egyet, amely szerint 5 százalékos lenne a legmagasabb alapkamat"- fogalmazott az alelnök.
A Magyar Nemzeti Bank 5000 Ft névértékű, ezüst emlékpénzt bocsátott ki Kálvin János születésének 500. évfordulója alkalmából. Az érmét Debrecenben, a Nagytemplomi Református Könyvesboltban, illetve Budapesten, az MNB látogatóközpontjában vásárolhatják meg az érdeklődők 12000 forintért.
Az érme előlapján a kötelező érmeképi elemek (5000 forint értékjelzés, Magyar Köztársaság felirat, BP. verdejegy és a 2009-es verési évszám) mellett a Krisztus-monogram látható a Debreceni Református Kollégium szószéktartójáról. A hátlapon, a középmezőben a Hans Holbein festménye alapján ábrázolt Kálvin János-portré látható. A külső gyűrűben, köriratban a „SOLI DEO GLORIA" és a „KÁLVIN JÁNOS 1509-1564" ill. az „EUROPA" nemzetközi emlékérme-sorozat közös emblémája, az ún. „Euro-Star" jel és Csikai Márta tervezőművész mesterjegye található. Az emlékéremből 12000 darabot bocsátottak ki.
Forrás: reformatus.hu
Fotók: Kalocsai Richárd