"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Emlékezés A. Kis Bélára
Még valamikor 2007-ben, egy rövid lapismertetőben méltattam az A. Kis Béla szerkesztette Kálvinista Szemlét.
Nem sokkal később személyesen köszönte meg, hogy az egyik legszínvonalasabb Kárpát-medencei református újságként említettem a felvidéki lapot. Aztán a Felvidék-Partium testvéregyházi megállapodás jegyében vendégoldalt állandósítottunk egymás lapjaiban. Ők partiumi, mi felvidéki cikkekben, témákban csemegéztünk évente egyszer. Aztán a Kárpát-medencei református magazin szerkesztőbizottságában már gyakrabban találkoztunk. Örült, örültünk, hogy olyan közegbe kerülhettünk, ahol értik és megértik mondandónkat. Megnyílt és sokat emlegette szeretett Alistálját.
Alázattal művelte a szakmát. Elkötelezettséggel, alapossággal, tisztességgel és szeretettel. Azt hiszem ezt éreztük és tiszteltük kimondva, kimondatlan a másik személyében. Azt a nem kevés munkát, amit csak egy szerkesztő vesz észre egy-egy kiadványban. Utolsó találkozásunk egyike is egy szerkesztőbizottsági üléshez kötődik. A szakmai megbeszélés után kiléptünk a tavaszi napsütésbe, a nyugodt, békés Berekfürdőn. Itt már nem a kolléga szólalt meg általa, hanem a bölcs és megértő báty, aki finoman nyesegeti az ifjabb testvér heves vérmérsékletét, s pallérozza annak lelkét. Itt éreztem igazán azt, hogy ez a kapcsolat az idők során, szakmai barátságból, a közös érdeklődésből, az egymás tisztetéből és elfogadásából, valahol barátsággá érlelődött.
„Szegény Béla!" - írta egy kolléga, amikor halálhírét vettük. Pedig valójában mindannyian, akik szerettük és ismertük őt, magunkat sajnáljuk, mi lettünk szegényebbek hirtelen távozásával. A. Kis Béla, a felvidéki közgazdász, lelkipásztor, szerkesztő rövid lefolyású, súlyos betegséget követően, október 21-én hazatért megváltó Urához.
A boldog feltámadás reménységével búcsúzom tőle.
Fábián Tibor