„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
„Ez a fal nem is létezett”
– Fiatalok élményei az Egyesült Világ Hetéről
Május 1-jén, szombaton a Fiatalok az Egyesült Világért Mozgalomhoz tartozó magyar és szlovák fiatalok, közös programot szerveztek Esztergomban és Párkányban, amelyen több mint 300-an vettek részt. Ez egyúttal az Egyesült Világ Hetének világszintű megnyitója is volt, melyet a fiatalok a világ minden részéről interneten nézhettek. A Magyar Kurír élményeikről kérdezte a részt vevő magyar és szlovák fiatalokat.
- Miért fontos számodra az Egyesült Világ Hete? Miért jöttél el erre a napra?
Móni: Azért fontos nekem, mert ezt mi szervezzük, a Fiatalok az Egyesült Világért Mozgalomhoz tartozó fiatalok, és tudjuk, hogy mindenki a saját országában tesz valamit a testvériségért. Azért is, mert ezzel felhívjuk a közvélemény figyelmét arra, hogy lehetséges a testvériség az emberek, nemzetek között. Bulcsú: Nekem azért fontos, mert sikerült elhívnunk a városunkból, Monorról hat fiatalt a református felekezetből, akik jól érzik itt magukat, és tetszik nekik, amit csinálunk, és így is velük együtt tudjuk építeni a városunkban a testvériséget. Már volt egy kezdeményezésünk a „24 órás kosármérkőzés", a következő lépés ez a rendezvény, és reméljük, hogy a jövőben Monoron is tudjuk kamatoztatni ezt az egészet.
Berci: Ennek a napnak az a lényege, hogy tanúságot tegyünk a testvériség eszméjéről, és főleg arról, hogy ez egy élhető ideál. Ez a nap megmutatta, amit tudtunk, hogy a testvériség nagyságrendileg sokkal fontosabb, mint bármilyen hovatartozás kérdése. Azért jöttem el, hogy ezt megtapasztaljam és erről tanúságot tegyek. Nemcsak azok előtt, akik itt vannak, hanem a világ előtt is, és mindenki előtt, akihez ennek a napnak az üzenete eljut: nem kell meglepődni azon, hogy mi a szlovákokkal a testvériséget építjük, mert ez egy természetes dolog, ez nem áll ellentétben a nemzeti öntudattal, sőt erősíti azt. Csodálatos dolog, amikor a két kultúra találkozik egymással.
Balázs: Azáltal, hogy kifejezzük a különbségeket, még inkább rámutatunk az egyéniségre és a sajátos szépségekre is. És arról is bizonyságot adunk, hogy ezt közösen tudjuk élvezni.
Berci: Igen, ez nem működik anélkül, hogy a testvériségre ne fektetnénk hangsúlyt.
- Milyen élményeid voltak szlovák, illetve magyar fiatalokkal? Volt korábban elképzelésed, előítéleted a népükkel kapcsolatban? Ehhez képest mit tapasztaltál a mai nap során?
Berci: Ha volt is bennem előítélet, az most teljesen lényegtelenné vált. Számítottam rá, hogy a magyarok és a szlovákok részéről is azok a fiatalok fognak eljönni, akik a testvériséget akarják építeni. A köztünk lévő kapcsolat háttérbe szorít minden olyan dolgot, ami negatívumként vagy nehézségként előjöhetne a két nép kapcsolatában. Nem volt arra szükség, hogy most leromboljuk a két népet elválasztó falat, mert ez a fal nem is létezett. Bulcsú: Délután Párkányban voltam a gyerekekkel játszós-műhelyen, és nagyon jó volt. Teljesen mindegy volt, hogy a gyerekek milyen nyelvűek vagy nemzetiségűek, mert a játék közös volt. S az előítéletek? Annyi volt bennem, amit az iskolában az ember hall, de én soha nem gondoltam olyan komolyan ezeket.
Móni: Nem voltak előítéleteim, talán azért sem, mert nincs személyes rossz tapasztalatom. A szlovák fiatalok ugyanolyanok voltak, mint mi. Ami még kedvezően befolyásolta a véleményemet, az mások tapasztalata volt: délután az idősek otthonában egy néni arról mesélt, hogy sokszor jár Szlovákiában, de nem emlékezett egyetlen problémára sem. Voltak olyan fiatalok, akik járókelőkkel készítettek interjút a nap folyamán, és minden megkérdezett nagyon örült annak, hogy a szlovákokkal együtt építjük a testvériséget. Így ma megerősödtem abban, hogy ugyanolyanok vagyunk, testvérek vagyunk, és nem szabad hagynunk, hogy a média befolyásoljon bennünket.
- A mozgalom gondolatait, az itteni élményeidet hogyan tudod hasznosítani vagy megélni a mindennapokban?
Bulcsú: Szerdán a főiskolán majális volt és pont egy szélsőséges nézeteket valló sráccal beszélgettem, aki szidta a cigányokat... és tudod, vannak ilyen irányzatok, akik bizonyos népeket akarnak felelőssé tenni azért, hogy mi rosszul élünk. Komoly vitánk volt erről, és a csoporttársaim is egyetértettek azzal fiúval. Láttam, hogy az előítéletek ott vannak bennük. Hazafelé mentünk az egyik lakótársammal, és ő is neki adott igazat. A srác előtte azt is mondta: „Forradalom kell, leverünk mindenkit..." Az úton találkoztunk egy rokkant cigányemberrel, aki nem volt valami túl jól szituált. Az autók nagyon kijárták ott az utat, és ő mindig visszacsúszott a kerekesszékével egy nyomvályúba. Odamentem hozzá és áttoltam az úton, majd visszamentem a lakótársamhoz, és azt mondtam neki: „Látod, ez a forradalom." Amit itt kapok, azt így tudom kamatoztatni az életben. Berci: Amiről itt beszélünk, az nemcsak egy eszmerendszer vagy egy ideál, hanem konkrétan arra vonatkozik, hogy nekem hogyan kell lépnem a másik ember felé. Ahhoz, hogy én a testvériséget megéljem, nincs szükség nagy rendezvényekre, konferenciákra. A kölcsönös szereteten alapuló testvériség a hétköznapokban is élhető.
Móni: Nagy segítséget jelentenek azok a gondolatok, amelyekről itt hallottunk. Segítenek, hogy nyitottabb szívvel járjak, ne mindig ösztönösen csak azt nézzem, hogy mi az, ami nekem jó, hanem másokra is figyeljek. Ez a hétköznapokban legkönnyebben például az otthoni teendőkben, mosogatásban, főzésben, takarításban nyilvánulhat meg. Vagy abban, ahogy a másik emberhez szólok.
- Mit viszel haza magaddal erről a napról? Van ötleted, terved, elhatározásod a jövőre?
Bulcsú: Örömet és azt a szándékot, hogy a mi városunkban is kibontakoztassuk az itt tapasztaltakat.
Berci: Leginkább azt, hogy a békét és a testvériséget komolyan kell gondolni, és közelebb van, mint hinnénk. S ha a kölcsönös szeretetre törekszünk, akkor az ellentétek vagy bennünket elválasztó dolgok megszűnnek létezni. Pusztán abból, hogy a szlovákok közül is milyen sokan eljöttek erre a napra, úgy érzem, hogy ez valóban sok ember vágya.
Móni: Ma még könnyebb volt testvérekként élni, mert mindenki ezt akarta. Ha hazamegyek, szeretném többször tudatosítani magamban napközben, hogy a sok idegen, akivel találkozom, mind-mind a testvéreim. Így biztosan nagyobb szeretettel fogok feléjük fordulni. Ez a legfontosabb, amit hazaviszek.
* * *
Marek (Szlovákia): Kihívás volt számunkra, hogy ezt a napot együtt szervezzük a magyar fiatalokkal. Érzem, hogy Szlovákiában vannak problémák, a kapcsolatokban van valami, mint a homokszemcsék fogaskerekek között. A politika sokszor felfújja a problémákat, az emberek pedig ezt hallják, és így ebben élnek. Ezek a gondok befészkelik magukat a társadalomba is. Amikor hallottam emberektől, hogy „azok ilyenek vagy olyanok", bármelyik oldalról, többször mondtam: „Jó, üljünk le, mondd el, mi történt pontosan. Neked személyesen volt valami problémád?" Én például soha nem találkoztam közelről ilyen nehézséggel. Úgy éreztem, kutyakötelességem megmutatni a világnak, hogy léteznek normális kapcsolatok is, és nem minden igaz, amit hallunk.
Ezzel a nappal kapcsolatban legnagyobb félelmeim a nyelv miatt voltak, mert a magyar és a szlovák nagyon különbözik, s gyakran úgy éreztem, ez szinte elválaszt minket. Sokszor angolul és olaszul kommunikáltunk. Érzékenyebb kérdések is előkerültek: mi történik, ha egy elhangzott tanúságtételben egy részt kicsit másképp ad vissza a fordítás? Az egész szervezés, a kommunikáció nagy része rengeteg e-mailen keresztül zajlott. Egy idő után láttam, hogy a megoldás az, ha bizonyos értelemben Isten kezébe helyezzük ezt. Fontos az én lépésem is: bizalommal kell fordulnom a másik félhez, hogy megfelelőek a fordítások stb. Természetesen a szervezés során voltak nehézségek, főleg a kommunikáció miatt, de ezek mindig elrendeződtek. Mivel az esemény Magyarországon volt, a magyarok sokkal többet vállaltak magukra, mint mi, és ezt ezúton is szeretném megköszönni.
Nekem nagyon tetszett a mai nap, és tényleg lehetett látni, hogy ezt a rendezvényt nemcsak mi szerveztük, hanem a gondviselés is nagy szerepet játszott benne. Rájöttem, hogy voltak előítéleteim, de az előkészítő közös munkák során ezek eltűntek. Az előítéletek gyakran abból fakadnak, hogy nem törekszünk megérteni a másikat, ezért a legjobban a kommunikációval lehet megszüntetni őket. Sok jó embert megismertem, pozitív benyomásom van a napról. Ha valaki most azt mondaná nekem, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok rosszak, azt mondanám neki: „Gyere, megmutatom neked, hogy vannak másmilyenek is." Megértettem, hogy ha adunk és kapunk bizalmat, akkor nincsenek problémák, és ha megvan közöttünk a bizalom, a problémáknak is lesz megoldása. Már most várom a következő találkozót Magyarországon.
Lisztovszki Tünde/Magyar Kurír