"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Férfi útja a lánnyal
„Ez a három dolog csodálatos előttem, sőt négy dolgot nem értek: A sasnak az útját az égen, a kígyó útját a kősziklán, a hajó útját a mély tengeren és a férfi útját a leánnyal.”
Példabeszédek könyve 30,18-19
Előbb az utcai járókelők beszéde, nyaralók teraszán grillező baráti társaságok zsivaja marad el, majd az utolsó utcai lámpa holdudvarából is kikerekezem, ahogy elindulok éjszaka a bicikliúton hazafele.
A csillagok ugyanolyan lassan kapaszkodnak fel az égre, ahogyan fújtatásról fújtatásra viszem körbe a pedált, hogy egy-egy keréknyomnyit haladjak az erdő alatt meghúzódó meredek ösvényen. Két csillag különös erővel fénylik. Kiválik, kiviláglik a többitől: a Vénusz és a Jupiter.
Férfiről és nőről gondolkodom. A vonzásról, ami születik köztük, ha kellő közelségbe kerülnek egymáshoz. Van-e nagyobb vágy, mint eggyé lenni? Teljességre jutni valakivel, aki egészen más, aki külön valóság? Talán a mágnes két ellentétes pólusa is ezért vonzza egymást. Talán azért ez a közelítés, ez a megmagyarázhatatlan vágyódás, hogy meggyőződhessünk arról, hogy létezik teljesség, találkozás, közelség, egyesülés. Teljes Ég.
A Jupitert és a Vénuszt nézem. Közelítenek, de egy távolságon túl nem kerülhetnek közelebb egymáshoz. Megtartja őket a saját pályájuk. A Napra tekintve, hozzá igazodva róják évmilliók óta útjukat. Közelítenek, de nem lesznek egyek. Távolodnak, de nem vesznek el a semmibe.
Az összetartozás, az egység nem az egymásba csapódásban van, ahogy a teljes(s)Ég sem a feloldódásban, hanem a közös középpontban. A Napban. Ahogyan férfi és nő a maga pályáján. Isten körül.
(Időnként pedig egészen közel fénylenek egymáshoz. Ilyenkor elhalványul az egész égbolt, és csak ők ketten táncolnak rajta. A Nap pedig megállítja az időt. Kiüríti a mennyei tánctermet. Eloldozza őket, hogy ne csak közelítsenek, hanem egymáshoz simuljanak. Ne csak találkozzanak, hanem eggyé olvadjanak. Majd szelíden pályájukra helyezi őket ismét. Feltűnnek a csillagok, ők pedig tovább járják égi táncukat. Közelítenek, de nem olvadnak össze. Távolodnak, de nem veszik a másikat a semmibe. Egymásra mosolyognak, fénypászmákkal ölelik meg egymást, ahogy tovasuhannak útjukon, egymás mellett.)
A fenti írás egy részlete elhangzik a szerző és férje által összeállított Kedvesem! Boldogságom? - avagy van-e út Ádámtól Éváig című előadáson 2016. július 29-én délután 4 órakor, a Művészetek Völgyében, Taliándörögdön, a Református udvarban.
Illusztrációk:
Bryan Hansel Photography
Gustav Klimt: Ádám és Éva