„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Gondozási központ ünnepélyes átadása Abádszalókon
Március 23-án Nagy Kálmán lelkipásztor ünnepélyesen átvette az abádszalóki Sarepta gondozási központot.
Március 23-a emlékezetes nap az egyházközségünk életében. A mai napon volt az abádszalóki Sarepta gondozási központ ünnepélyes átvétele. Ahogy már korábbi cikkünkben is olvashatták a hivatalos, papírforma szerinti átadás már korábban megtörtént. A mostani ünnepségen részt vett Bölcskei Gusztáv tiszántúli egyházkerület püspöke valamint Szabó József a nagykunsági egyházmegye esperese. Gyülekezetünk tagjai mellett, az ünnepségen ott voltak a gondozási központ ellátottjai, akik énekekkel és versekkel színesítették a műsort. Bölcskei Gusztáv püspök úr elmondta, hogy büszke arra, hogy a mai helyzetben sorra nyílnak az egyházi fenntartású intézmények. Az ünnepség végén a gondozottakat egy kis süteményezés várta.
Kavisánszki János