„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Gyertek a KLADOVAI táborokba!
Ha jön a nyár, akkor jönnek a táborok is!
Míg ti keményen dolgoztok, tanultok, vizsgákra készültök, ballagtok, vagy évzárókon hallgatjátok az unalmas búcsúbeszédeket, vagy éppen élvezitek a vakáció lazább napjait, addig a kladovai táborban, távol a város zajától, vidáman csörgedezik a kispatak, zöldül a fű, csicseregnek a madarak s a Sámuel ház türelmetlenül várja az idei táborozókat.
Ha szeretnél ezen a nyáron néhány kedves napot tölteni ilyen környezetben, Isten és hozzád hasonló fiatalok közösségében, akkor szeretettel hívunk és várunk táborunkba!
Táborunk keresztyén tábor, tehát Jézus Krisztus a középpontja, irányítója és vezetője, ugyanakkor elsősorban Ő az, aki széppé, áldottá teszi a Vele és egymással töltött időt. Tőle várjuk az idén is, hogy felejthetetlenné tegye ezeket a napokat életünkben!
Az Arad-Mosóczi Református Gyülekezet kladovai tábora 15 éve működik. Minden nyáron evangélizációs és hitmélyítő gyermek, tini és ifi táborokat szervezünk. 150-500 gyermek és felnőtt fordul meg nyaranként a táborban. Sok árva és hátrányos helyzetben lévő gyermeket, valamint mozgássérülteket is táboroztatunk.
Kedves Barátaink!
"Elmúlt újra egy esztendő, és az Úr megőrzött." Megőrzött dicsőségére, egymásunk örömére! S mivel megőrzött, lehetőséget ad arra is, hogy a nyár folyamán, a kladovai táborokban (újra) együtt lehessünk dicsőségére és egymásunk örömére! Ugye milyen hálásnak kell lennünk ezért?
A következő dátumokon lehetünk együtt kladovai táborunkban. Ki a gyermek-, ki a tini-, ki az ifitáborban, új csodákat tapasztalhat meg, mely csodáknak együtt örülhetünk majd:
Ha jön a nyár, akkor jönnek a táborok is!
Nyár = Táborok
Táborok = Kladova
Kladova = Bethánia táborok
Gyermektábor: júl. 10-16 (12 éves korig)
Ifitábor: júl. 16-25 (18 éves kortól)
Tinitábor: júl. 26-31 (13-tól 18 éves korig)
Mi ott leszünk! Szeretnénk, ha ti is eljönnétek! Szeretnénk újra egymásnak örülni és együtt Isten csodái elé nézni! Várunk szeretettel benneteket!
A viszontlátás örömei elé nézve, szeretettel vár benneteket az Arad-Mosóczi gyülekezet apraja és nagyja! Isten áldjon benneteket!
Jelentkezz be:
Józsa Bertalan- birincz(kukac)yahoo.com vagy 004-0748400803
Józsa Ferencz- ijozsaf(kukac)yahoo.com vagy 004-0745709676