„Amikor lelkésznek hívott el Isten, akkor abban adott megnyugvást számomra, hogy ne a kamaszkori személyes vágyamat valósítsam meg, hogy megváltoztassam a világot. Az a nagy teljesítmény, ha egy kis közösségben segítesz embereknek; az bőven elég a világ megváltoztatásához." Morva Ákos
Gyógyító hét az Arad-Mosóczi gyülekezetben
Jöjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Máté 11,28
Isten segítségével az Arad-Mosóczi gyülekezetben 2010. május 31 és június 4 között újra gyógyító hetet tartunk, olyan betegek számára, akik káros szenvedélyekben szenvednek, és azokból szabadulni akarnak, úgymint: alkohol, drog, nikotin, szerencsejáték, depresszió, stb.
Várjuk azokat, akik akarják és egyben hiszik is, hogy Isten azt meg tudja cselekedni. Akarni és hinni kell. Aki így jön, meggyógyul.
Ha a felsorolt szenvedélyek közül, – esetleg mással is – valakinek gondja van, szeretettel hívjuk és várjuk gyógyulni Isten szeretetének és Igéjének közösségébe. A bátortalanokat elkísérhetik szeretteik is, és végig velük maradhatnak. Szállás és koszt biztosítva.
Jelentkezni lehet az alábbi címen és telefonszámon:
Arad-Gradiste (Mosóczi gyülekezet)
http://aradmosoczi.reformatusok.com/
Arad - 310205 Str. Antim Ivireanu Nr.6.
Tel: 004-0357-429274
Józsa Ferencz lelkipásztor