Gyülekezet szabadságon

Szabadtér, bogrács, játékok. Ki hinné, hogy ezek egy pünkösdi istentisztelet kellékei?

Pünkösdhétfőn a Szilágyi Dezső téri templom zárva maradt, dacára az egyébként nagyszámú látogatónak. Ilyenkor a Budai gyülekezet apraja-nagyja felkerekedik és meg sem áll Kisorosziig.
„Ahol az Úr lelke, ott a szabadság.” (2Kor 3,17) – itt, a szabadban ünneplik a hívek pünkösdöt istentisztelettel és családi nappal. A kötetlen alkalomra olyanokat is könnyű hívogatni, akik eddig a templomba nem merészkedtek még be. A kétszáz fős csoport szinte megszállta nyüzsgésével a kisoroszi templomkertet, minden bokor árnyékában találni egy pokrócnyi embert.
 

(Fel)szolgálunk egymásnak

A gyülekezet közösségében több szervezet is jelen van, így a menekültmisszió, a cserkészet. A siketmisszió munkatársai még gyermekjátékokat is hoztak magukkal, amelyek nagyon megmozgatták a kicsiket. A kisoroszi gyülekezet tagjai is örömmel csatlakoztak a vendégekhez. Tűz ropog a bográcsok alatt, készül a pörkölt. Érkezik a savanyúság és még egy kevés fa terem a tűzön – természetesen nem magától. Külső szemmel nem lehet felfedezni, hogy ebben a csapatban vajon kik lehetnek a szervezők, mert mindenkinek akad dolga: mosogatás, bográcsőrzés, vagy gyermekfelvigyázás. Kicsik és nagyok együtt fáradoznak azon hogy mindenki jóllakjon, jól szórakozzon és közösségben legyen. 
Megéri az utazás és a fáradság? Mitől ilyen jó együtt lenni?

 

 Az aprónép

Harminc-negyven gyerek nyüzsög és énekli hogy "soha nem fél már a szívem…"
Van, aki annyira nem fél, hogy még a színpadra is fellopózik a lelkész bácsi „bűvös gitárját” megkaparintani. Alig várták a játszóteret és a barátokat.  De mi adható át a kicsiknek abból, amiért itt valójában együtt vagyunk? Gyerekbarát-e a Szentlélek üzenete, vagy hogyan lehet azzá tenni?

 

Mit kaptál pünkösdre?

Pünkösd nehezen megfogható ünnep, mint ahogy a Szentlélek maga is titokzatos. A világi ember számára még nehezebben megközelíthető, hiszen a húsvéthoz vagy karácsonyhoz képest nincsen egységes hagyományvilága vagy szimbólumai. Kivételes abban is, hogy ilyenkor az emberek nem ajándékozzák meg egymást. Mégis, ahogyan a Bibliából, úgy az életünkből is ismerünk sokakat, akinek az életébe a Szentlélek ajándéka kézzel fogható változást hozott.

 

Pete Violetta - Dobó Márta