Mammají - tavaly csak így emlegettük kedvenc nótánkat, amit a maszájoknál hallottunk. Lenyűgözött mindannyiunkat a dallam és az a különös rugózós tánc, amitől az összes nyakukba aggatott gyöngyös lánc is táncra kel külön-külön. 
Idén is találkoztunk a dallammal, meg sok másikkal is. Még így, nem először hallva is lenyűgöző volt. Egy-egy mantraként ismétlődő dallam az út óta vissza-visszatér a fejembe.

Maszáj dal

Van valami igazán varázslatos abban, ahogyan a fekete torkokból feltör az Istendicséret. Nem tanulták. A zene velük születik. A szívükben van. Így nincs is más dolguk, mint egy kis levegővel együtt kiengedni azt a torkukon. Nem találkoztunk fahangúval odakinn. Pedig azért fehér emberek között inkább az a ritka, akinek hajlandó a dúdolását elviselni az ember. Itt mindenkiben benne van a zene. Nem emlékszem pontosan, hogy kitől hallottam odakinn, de azt mondta, hogy hát persze, hiszen a törzsi dobok mellett nőttek fel. Nem tudom, mennyire lehet ez az oka, de azt tudom: egészen máshogy szól maszájul az a lá pentaton.

Úgy hömpölyög itt ki az emberekből a zene, mintha minden egyes dallam valami esőcsalogató termékenységi istent kérlelő extatikus ima volna. Meglepetés volt megtudnunk az egyik ilyen nótáról, hogy az égi új Jeruzsálemről szól.

Maszáj dal - Allelujah

Hogyan is hangzik egy ilyen dal?
Először is a szavanna szívéből kiszakad egyszál női hang. Egy olyan, amivel idehaza stadionokat töltenének meg. Előénekli a dallam elejét, megadja a hangnemet, és ritmust is egyúttal. Majd beszáll a tengerzúgása a kórusból. Ahány ember, körülbelül annyi szólam. A férfiak például a legtöbb esetben köcsögdudára emlékeztető hümmögő kórusként működnek közre. Honnan böknek rá a hangra, ami harmóniában lesz a többivel? Nincs ötletem. Talán ahogy ők még nincsenek elárasztva audio-vizuális, alternatív valóságot nyújtó kütyükkel a fülükben még jobban működnek azok a beépített hangok, amelyekkel az ember őskorok hajnalán a pusztából az Úrhoz kiáltott.

Ez az energikusan hullámzó ének nem hiányzik Nairobi nyüzsgő megagyülekezetéből sem. Afrika itt is csak Afrika. Persze, megvan az újhullám: az amerikai dicsőítő dalok sokasága, melyek bárhol a világon megszólalhatnak. De még él ez az igazi afrikai hang a torkokban, a fejekben, a szívekben és előtör az istentiszteletek kezdetén a kórus énekében. Meglepő: a legidősebb, őszülő kórustag van ma éppen soron, ő kezdi a versszakokat, vezeti a többieket. A néniről süt az öröm. Élvezi az éneket, látszik rajta valami olyan kapcsolódási pontja az Istenhez, amit épp most él át.

Vannak lassú, konszolidált nóták - nagyrészt a skót misszionáriusok öröksége.
Amazing Grace
És van, amikor felhangzik az a furcsa csujjogató törzsi kiáltás, és felszabadul az öröm.
Kangoroo
I do a dance for my Jesus - éneklik és már el is fordultak mind jobbra, hogy most arra lépdeljen a táncmenet, integetve a Hozsannát, majd áttérnek egy szuahéli dalra, ami nem kevesebb örömöt áraszt. Egy csapat fiatal lány is érkezett az oktatás vasárnapja alkalmából.
Educational Sunday children
Kezdetben egyszerű angol nyelvű éneklésük végül szétnyílik 2-3 szólamba és nekem megintcsak borsózik a hátam. Mindig azt teszi, ha valami nagyon jó.

Mondhatnám, ez az én mércém. Hihetetlen, hogy ebben az országban mindenki tud énekelni. Sajnáltam is szegény kísérőinket, akik egy-két szuahéli dallamot próbáltak nekünk megtanítani. Biztos nem értették, hol van belőle az erő, a hang, az Afrika.

Még akkor is működik ez a megmagyarázhatatlan dolog a torkukban amikor például latinos dallamokat énekelnek. Egy kedves trió búcsúztatott el bennünket a gyülekezet ifjúságából. Egyszál gitár, három hang, és tele a terem áhítattal, lélekkel. Furcsa az éneklésre interpretálni azt, hogy „ a hit hallásból van",  az én hitemet mégis felfrissítették és megerősítették ezek a dalok. Úgy adják, ahogy tudják: ritmussal, dübörögve, szólamokat szakítva a csöndbe.

Egészen más lehetőségeit és arcát ismertem meg az éneklésnek, a dicsőítésnek.
Tawana
Tele spiritualitással, lelkesedéssel, örömmel. Átadják magukat az érzésnek, benne vannak a zenében, az énekben. Nem félnek becsukni a szemüket, ha valami igazán átélendő történik, nem félnek odamosolyogni, nem félnek kitárni a kezüket, vagy épp összefonni a törzsük előtt. Nincsenek meg azok a gátlások, amelyektől itthon olyan passzívan elszenvedett az éneklés.

A testtartás, az ének, az életszerűsége az egésznek nem egy félelmetes ítélkező Istenről beszél, hanem az ő személyes megmentőjükről, ahogyan azt megfogalmazzák a bemutatkozásokkor. Ilyenkor, mikor hallom őket énekelni, nekem úgy tűnik, így akarják megköszönni.

És nem csak a maszáj szavannán, és nem csak a templomi falak között van helye ennek a dicsőítésnek. Ott van a rádiókban. Hangzik a helyi boltban, ahol a vásárlók dudorásznak rá. Szól minden matatuban.  Még a teaültetvény mellett megállított néhány kisgyerek is rögtön dicsőítő nótába fogott, amikor megkértük őket, hogy énekeljenek nekünk.

Dubapp
A hétköznapok, az élet szerves része. Nincsen kitiltva, elkerítve. Csak árad, csak hömpölyög, szól emberektől Istennek és embereknek Istenről.
Isara gyulekezet

Pete Violetta

( A hangfelvételek minőségéért elnézést kérünk - de valójában így a széllel, denevér csiviteléssel együtt autentikus.)

További beszámolók utazásunkról:
A remény szava: Tumaini - Szilágyi Krisztina
Szívig érő Afrika - Végh Péter