„Amikor lelkésznek hívott el Isten, akkor abban adott megnyugvást számomra, hogy ne a kamaszkori személyes vágyamat valósítsam meg, hogy megváltoztassam a világot. Az a nagy teljesítmény, ha egy kis közösségben segítesz embereknek; az bőven elég a világ megváltoztatásához." Morva Ákos
Határtalan hazaszeretet
A Határtalanul szeretem hazámat programnak, a Magyar Református Szeretetszolgálatnak és a Hármashalom Alapítványnak köszönhetően három csodálatos napot töltöttek Kárpátalján a nádrádi óvodások.
A Nagydobronyi Református Irgalmas Samaritánus Egészségügyi Gyermekotthon vendégei voltunk. Csodálatos élményekkel gazdagodtunk, amikor meglátogattuk Munkácsot, a Vereckei-hágót, Szolyván a málenkij robot áldozatainak emlékművét, Ungvárt, Szürtét és a szlovák-ukrán határ által kettészelt falut, Szelmencet. Sok-sok szeretetet kaptunk az ott élő gyermekektől és a kárpátaljai vendégszerető magyaroktól.
Lehetőségeinkhez mérten mindezt viszonoztuk is: iskolánk tanulói kedves játékaikból, könyveikből, írószerekből állítottak össze ajándékcsomagot az otthonban élő gyerekeknek. Köszönjük támogatóinknak ezt a csodálatos kirándulást és üzenjük a nagydobronyiaknak, hogy szívünk mélyén őrizzük az együtt töltött napokat!
Bornemisza Géza Általános Iskola és Óvoda, Nábrád