"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Hét nemzedék az Úr házában
Kétszáz éves templomukért adtak hálát a kiskunlacházi reformátusok nemrégiben. A gyülekezet történetét felelevenítő kegytárgyakat és dokumentumokat egyháztörténeti kiállításon tekinthették meg az érdeklődők.
Felelősség – ezt érezte, amikor harminc évvel ezelőtt először belépett a kun származásukra büszke lacháziak templomába – vallotta meg Takaró András délpesti esperes, a gyülekezet vezető lelkipásztora a 2024. szeptember 22-én tartott hálaadó istentiszteleten elmondott igehirdetésében. Napra pontosan kétszáz évvel ezelőtt helyezték el a templomépíttető ősök a torony csillag alatti gömbjébe az annak elkészültéről szóló kéziratot. „Érezzétek otthon magatokat, mert ez a templom Isten ajándéka” – hívta a padokat megtöltő ünneplő gyülekezetet az elöljáró.
Az ünnepi alkalomra sokan eljöttek azok közül is, akik ritkábban fordulnak meg istentiszteleteken, hiszen őseik építették a templomot. „Vajon ez alatt a kétszáz esztendő alatt és az előtte épült első, második templomunkban, amit ma már nem láthatunk, mert beleépítették ide, vajon hány ember gyógyult meg a sok évszázad alatt lelki és testi bajaiból? Vajon hányan érkeztek gyásszal a szívükbe, és mehettek el megvigasztaltatva? Mert szólt az Ige és hirdette az örök evangéliumot. Hányan jöttek ide beteg emberek, és kérték az Úristentől a gyógyulást maguknak vagy valakiért? És hányan kaptak itt az erőtlenek erőt? Áldatlanok áldást? Hányan érkeztek ide és találkozhattak Jézus Krisztussal?” – tette fel a kérdést a hallgatóságot emlékeztetve az esperes.
Az ünnepi istentiszteleten a főkapu megújításáért is hálát adtak. Takaró András felidézte a templomajtó több mint háromszáz éves kilincsének történetét is. Mint mondta, azt generációkon át őrizte egy család, melynek képviselői 1913-ban, a hatalmas vasajtó beépítésekor adták át a gyülekezetnek évszázadnyi idő után. „Ha ránéztek, képzeljétek el, több száz év alatt hány ember nyomta le ezt a kilincset, lépett be a szent hajlékba és találkozhatott Jézus Krisztussal! Mennyi ének dicsérte Őt, mennyi Ige és mennyi igehirdetés, bizonyságtétel hangzott el! Mekkora csoda volt lacházi népünknek, hogy vérzivataros évszázadokban is itt állt ez a templom, és a csillag mutatott föl az égre! Van remény, van újrakezdés, mert az Isten maga a szeretet.” Az esperes végül emlékeztetett az ősök áldozatvállalására, és arra, mennyien imádkoztak azért közülük, hogy ma is legyen, aki találkozik Jézussal ebben a templomban.
„A kunok pártfogó Istenének” dedikálták a templomépítők a toronygömbben talált emlékiratot – erről Galambos Lajos, a gyülekezet főgondnoka beszélt.
Helytörténeti kutatásaiból megosztotta, hogy a település az ún. önmegváltás, a Kiskunság szabaddá válása következtében száz esztendő alatt jelentős fejlődésnek indult: három templomot és két helységházát építtettek. A lacházi református templom tervezésére azt a Hofrichter József pesti építészt kérték fel, aki a Kálvin téri református templomot is megálmodta – a két épület hasonlít is egymásra. A különbségét a nyakas kálvinista kunok kiállásának köszönheti az utókor, kérésükre építettek ugyanis két boltíves kart a templombelsőbe. „Amikor ez a hatalmas templom megtelt 850 lélekkel, akkortól kezdték Lacházát kis Debrecennek nevezni” – idézte fel a főgondnok.
„Hat-hét generáció – micsoda történelem!” – fordult az ünneplő gyülekezethez Pánczél Károly országgyűlési képviselő.
„A kérdés most már csak az: a szépen faragott köveket ünnepeljük, a téglát? – Sokkal inkább a református közösséget! A közösséget a megváltó Jézus Krisztussal” – fogalmazott.
Napjaink kiskunlacházi református közössége azzal ünnepelt, amije van: a hittanoktatónak készülő Kovács Rebeka szavalatával, a hittanos gyermekek műsorával, az Angster orgonát megszólaltató Vida Mónika orgonaművész és Breznyán István trombitaművész játékával, a gyülekezeti Immánuel Kórus énekével. Az istentiszteletet követően az ünneplő közösség átvonult a gyülekezeti házba, ahol Galambos Lajos főgondnok vezetésével megtekinthették a gyülekezettörténeti kiállításon helyet kapott többszáz éves iratokat és feljegyzéseket, kegytárgyakat, egy 1735-ös úrasztali terítőt. Az ünnepi együttlét szeretetvendégséggel zárult.
Jáki Réka beszámolója alapján szerkesztette: Jakus Ágnes
Képek: Jáki Réka