Hanem hogy
Álpróféta, aki azt mondja, hogy ki kell lépni a komfortzónából. Istent a legnehezebb a mindennapokban, a komfortzónában szeretni – mondta a vak ember szombati meggyógyításának története alapján áhítatában Bogárdi Szabó István. A dunamelléki püspök szerint a történet a komfortzónában, az emberi életben két szóban robban: „hanem hogy". A vak gyermekük miatt megbélyegzett szülőket és a tehetetlen társadalmat összefűző, hazug dogmák – például hogy koldulni szabad, gyógyítani tilos szombatnapon – ebben a két szóban roppannak össze: hanem hogy megmutatkozzon Isten dicsősége. Ennek a szombatnapi gyógyításnak látszólag csak vesztesei vannak, de a történet mélyén ott van a legcsodálatosabb: bár száz ellenséget szerzett tettével Jézus, de a meggyógyult ember hinni kezd benne – kicsi fény ez, de csak így láthatunk, ezekben a botladozó „hanem hogy"-okban fedezhetjük fel Isten dicsőségét.

Kilépni a bezártságból
A Kádár-korszakban a fogyatékkal élőket nagy, világvégi otthonokba száműzték a mindennapokból – akik ma Érden a társadalom aktív tagjai. A Kádár-korszakban a templomfalak közé akarták zárni az egyházat, de a szolgálni vágyás nem halt ki a bezárt közösségekből – emlékezett Balog Zoltán. A hőskorban, amikor Dizseri Tamás sokakkal együtt azon fáradozott, hogy egyházi egészségügyi és szociális intézmények indulhassanak, ugyanazok a kérdések voltak, mint ma: mit adhat az egyház ezeken az intézményeken keresztül Isten dicsőségére és az emberek javára, illetve hogyan tudja megőrizni elhivatottságát, lelkületét az intézményi struktúrában. Önfeláldozás nélkül mit sem ér az infrastruktúra – mondta az emberi erőforrások minisztere, aki hozzátette: a díjjal tizenkét éve keresik Dizseri Tamásra emlékezve, mi az a más, a több, amit adni tud az egyház az állami intézményrendszernek.

Kapcsolódni
Az a több, az a plusz az érdi orvosi rendelőben kezdődött 1983-ban. Dizseri Tamás kérésére itt kezdte el munkáját Paróczai Zoltánné egy fejlesztő napközi otthon megszervezésével, amely később habilitációs központtá bővült. Munkatársaival egyre bővülő terápiás eszköztárral azon igyekeznek, hogy mihamarabb elkezdődhessen a súlyos-középsúlyos értelmi fogyatékkal élő klienseik korai fejlesztése és integrációjuk a társadalomba. A hidro-, zene- vagy lovas terápián túl kerámiaműhelyben és varrodában biztosítanak munkalehetőséget az erre kész fiataloknak, segítve abban, hogy elismerést szerezzenek önmaguk és környezetük előtt is.

Generációk nőttek fel a keze alatt, akiket szép fokozatosan be- és elfogadott a társadalom. A központ csengettyűegyüttese számos fellépést tudhat maga mögött, a központ lakóival és portékáikkal pedig rendszeresen találkoznak Érd lakói vásárokban. A horgásztársaság vezetőjével is húszéves a kapcsolat, a srácok imádnak pecázni, ami nem csak kikapcsolódás: a horgászat a finommotoros működésüket is fejleszti – meséli Paróczai Zoltánné.

Hűséges munkatárs
Az érdi Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Intézet vezetője zsigerileg éli a néhai orvos-főigazgató legkedvesebb igéjét, amely a Melocco Miklós által készített emlékplaketten is áll: „Mi, erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk."
Nem is olyan könnyű ez – Mariann hétévesen elhunyt, paralízises nővére révén belülről ismerte, milyen lelki, anyagi nehézségekkel küszködnek a beteg gyermekeket hordozó családok, ezért is döntött úgy, hogy a fogyatékosügynek szenteli életét. A Hetényi Géza Egészségügyi Szakközépiskola elvégzése után ideg-elmegondozónői és ápolónői diplomát szerzett, 1990-ben a Zsámbéki Tanítóképző Főiskola Családvédelmi szakán és később szociális vezető – szervező szakon szerzett képesítést. Munkáját Budapesten, az Egészségügyi Gyermekotthonok Módszertani Intézetében kezdte, ahol súlyos, halmozottan fogyatékkal élő gyermekek, fiatalok gondozása volt a feladata – innen hívta el munkatársul Dizseri Tamás harminckét évvel ezelőtt. Nem ő az egyetlen hűséges szakmabeli – a habilitációs központ munkatársai között sem jellemző a fluktuáció.

Befogadni
Mariann nevéhez fűződik a gánti Fecskepalota születése is – ebben az üdülőben fogyatékkal élő, sérült és egészségkárosodott gyermekek, fiatalok és felnőttek kapnak lehetőséget a kikapcsolódásra. Az intézményvezető kollégáival mindent megtesz azért, hogy a sérültek minél teljesebb emberi életet élhessenek, és családjaik ne roppanjanak bele a terheik, keresztjeik hordozásába. Az életüket bemutató kisfilmben elhangzott: az lenne az abnormális, ha egy populációban nem lennének fogyatékosok.
A népszámlálási adatok szerint Magyarországon 450 ezer főről beszélünk, de ennél is többen lehetnek. Velük kapcsolatban nem az a kérdés, mire taníthatók meg, mennyire fejleszthetők, hanem hogy van-e olyan társadalom, amely magába fogadja őket – mondta Czibere Károly államtitkár a díjátadót követő konferencián. A társadalom pedig mi vagyunk, a befogadás a mi felelősségünk – tette hozzá Márkus Eszter, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karának dékánhelyettese.

Bagdán Zsuzsanna 

Képek: Nagy Botond