Miután egész eddig életemben könyveket olvastam, tanultam, bölcsnek hangzó és hangzatos igazságokat (?) fogalmaztam meg, 2023-as évem felfedezése, hogy a legnagyobb és legigazabb az, ami a legegyszerűbb: a lélegzet, a természet, a mozgás és a csend. 

Megtanultam  rohanás helyett inkább venni egy nagy levegőt (vagy kilencvenet), és csak utána nekiindulni a napnak vagy az elmémben pánikot keltő teendőknek. Elkezdtem szüneteket tartani munka közben, amikor csak az ablak előtti fákat nézem, hogy mozgatja a leveleiket a szél. Megkérdeztem, tényleg ellenségem-e a hideg, tényleg csak 22 fok felett van élet? Napjaim része lett a hideg vizes zuhany, örömmel fogadtam a novemberi hideget, az első havat pedig mezítláb avattam fel. 

Elfogadtam, hogy imáimban nem a kérés, a válasz, hanem a katarzis a cél. Már nem frusztrál csak ülni Isten jelenlétében. Akkor sem, amikor nem történik semmi. Idén lépéseket tettem a tenni-lét felől a lenni-lét felé.

Adventre nyár óta készítem a szívem, idén nem engedem magam átrohanni rajta, elrohanni mellette. Nincs kapkodás, szaladgálás, frusztráció, ha valami nem a tervek szerint halad. Ha valami nem halad, csak felnézek az égre, leteszem a lábam a földre, mélyet lélegzem és hagyom, vigyen magával az élet vize.