Hulladék helyett érték

Egyedülálló jótékonysági és teremtésvédelmi projekt indult a Ráday-napokon, amellyel a közösségi összefogás és a társadalmi felelősségvállalás fontosságára is szeretnék felhívni a figyelmet.

Nem mindennapi látványban volt részünk az idei Ráday Gyülekezeti napon: az egykori Kaltenberg söröző épületében még középiskolások is segíthettek a finombontásban és a berendezések leszerelésében, természetesen szakemberek felügyelete mellett és védett körülmények között. Mindez nem puszta látványelem volt, hanem annak az egyedülálló jótékonysági kezdeményezésnek a része, amelyet a Károli Gáspár Református Egyetem leendő campusának építtetőit képviselő Református Egyetemváros Kft. (REV Kft.) indított. Itt áll majd ugyanis az egyetem új épületegyüttese, amelyben a tervek szerint az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint a Pszichológiai Intézet kaphat helyet.

A finombontás során leszerelt eszközök és bútordarabok nem hulladéklerakóba kerülnek, hanem szeretnék rászoruló intézményekhez, családokhoz eljuttatni ezeket, miközben az is cél, hogy minél kevesebb kidobandó hulladékot hagyjanak maguk után. „Napjainkban egy építési beruházás nem működhet igazán jól fenntarthatósági, klímavédelmi és egyben környezetvédelmi célok megfogalmazása nélkül. Luxus lenne, ha nem gondolkodnánk azon, mit tehetünk egy ekkora beruházás során a jövő generációi, azaz gyermekeink, unokáink és embertársaink érdekében” – nyilatkozta portálunknak Fülöp Kinga Melinda építőmérnök, a Református Egyetemváros Kft. senior projektmenedzsere.

Műszaki csapatuk hisz abban, hogy még egy ekkora beruházás esetében is megvalósítható a hulladékmentes bontás. Különösen fontosnak érzik ezt egy olyan egyetem esetében, ahol küldetés elősegíteni a közösség együttműködését. „Összefogással, együttműködéssel és hittel bármire képesek vagyunk” – fogalmazott az építőmérnök. „A Ráday-napok hetén vizsgáztam a GB Academy Fenntarthatósági menedzser képzésén, ahol a vizsga egy kiválasztott akcióterv bemutatása volt, és én ezt a projektet választottam. A vizsgabizottság kiemelkedően lelkes és támogató volt. Szeretnék a projektet szakmailag támogatni, de még azt is felajánlották, hogy akár önkénteseket is bevonnának annak érdekében, hogy bebizonyosodjon: igenis működhet ez a fajta környezetkímélő értékteremtés.”

A Ráday Gyülekezeti napon nagyon rövid idő állt rendelkezésükre, ugyanakkor az egyértelműen látszott, hogy egy kisebb létszámú csapat is képes csodát tenni. „Volt olyan fiatal, aki annyira belemélyedt a szerelésbe, hogy még maradt volna, és többen jelezték, hogy ők még szeretnének visszajönni és segíteni. Remélik, hogy lesz még erre lehetőségük. Azon a napon a REV Kft. négy önkéntes segítőjével együtt összesen huszonegyen egy óra leforgása alatt nagyjából 800 négyzetméternyi területen szinte az összes lámpatestet leszereltük, darabjaira szedtük, polcokat és elektromos szerelvényeket bontottunk, és ezeket szelektáltan gyűjtöttük egy kijelölt helyre.”



Készítettek egy listát a bontandó anyagokról, elemekről, amelyek akár funkcióváltás nélkül kaphatnak egy „második életet”. Ezek főként a szaniterek, csaptelepek, üvegfalak, WC-válaszfalak, beltéri ajtók, tetőablakok, tükrök, állmennyezetek és kábeltálcák lehetnek. „A beépített bútorok, nagy irodai szekrények nem feltétlen hasznosíthatók azonos méretben, de például egy támogató vállalkozó segítségével kisebb átalakítással lehetne belőlük óvodai, iskolai vagy további bútorokat készíteni. A cél az, hogy minél kisebb energiabefektetéssel kerüljön minden újra használatra. Amennyiben ez nem megoldható, úgy szét kell bontani olyan mértékben, hogy azt el tudják vinni és alapanyagként újrahasznosítani.”

Szeretnék folytatni ezt a pilotprojektet önkéntes segítők és együttműködő szervezetek bevonásával, hogy példát mutassanak, közösséget építsenek és segítsenek másokon. Természetesen továbbra is menedzselnék a teljes folyamatot, összefognák a szereplőket és koordinálnák a munkát. „Ezt szívesen megtesszük annak érdekében, hogy megvalósuljon a kitűzött cél, hogy ne hulladék, hanem érték váljon a kibontott anyagokból. Szeretnénk felvenni a kapcsolatot olyan szervezetekkel – elsősorban egyházi karitatív szervezetekkel –, akiknek a segítségével együtt megtalálhatjuk ennek a lehetőségét. Bízunk benne, hogy lesznek olyan vállalkozások is, akiknek fontos a társadalmi felelősségvállalás.”



A szakember kiemelte: a teremtésvédelmi szempontokat a tervezés és építkezés során is figyelembe fogják venni. Komplexen gondolkodnak az egész beruházásról, hiszen minden mindennel összefügg: még olyan apróságoknak is hatása lehet később a kivitelezésre és az épület üzemeltetésére, amelyekről esetleg még nem is sejtenék. „Olyan egyetemet szeretnénk, amely nem csak az átadás és a birtokbavétel pillanatáig környezetkímélő, hanem később is az marad. Példát kell mutatnunk, hogyan lehet az első pillanattól kezdve tiszteletben tartani az ökoszisztémát és nem csak természetesnek venni annak létezését. Nem tehetjük tönkre azt, amit Isten megalkotott, vigyáznunk kell rá, hogy a jövő nemzedékek is így tegyék majd, és ehhez példamutatásra, közösségi összefogásra van szükség.”
 

Tagyi Gábor  pedagógus, a Rákospalota-Óvárosi Református Egyházközség presbitere tizedik évfolyamos diákjait hozta el a finombontásra a BMSZC Verebély László Technikumból. A világi iskolából érkező fiatalok később az IfiZónába is meghívást kaptak.



Barna Bálint
Képek: Hajdú Bálint Kadosa, Dezső Attila