Húszéves jubileumi Parakletos Találkozó

Október 30-án Parakletos Találkozót rendezett Kiskunfélegyházán közös összefogással a Parakletos Alapítvány és Parakletos Könyvesház.

Húsz évvel ezelőtt, 1990 karácsonya előtt alakult meg a Parakletos Alapítvány, és jelent meg a Vigasztaló körlevél első száma. A találkozó résztvevői ezekre a közös gyökerekre emlékeztek, s hálát adtak Istennek az elmúlt húsz év áldásaiért. Több, mint 100 fő töltötte be a református templomot, ahol a délelőtt folyamán a Könyvesház új kiadványainak interaktív bemutatójára került sor. A résztvevők ki is próbálhatták a Magvető gyülekezetépítő stratégiai játékot, mely a Magyarországi Református Egyház támogatásával jelent meg. A délutáni csendesnapon többek között elhangzott Szabó Imre nyugdíjas sárbogárdi lelkipásztor előadása Az Egyház és a Szentlélek témájában. Damásdi Dénesné, a könyvesház vezetője tartott vetített képes beszámolót az Alapítvány és a Könyvesház történetéről. Bagi László lelkipásztor emlékezett vissza az Alapítvány indulására és az alapító Damásdi Dénes lelkészre.