„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Iskolabútorok Hollandiából
A Tiszafüredi Református Egyházközség fenntartásába tartozó Bán Zsigmond Református iskola Hollandiából kapott használt iskolabútorokat.
És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal. (Lk. 6,31)
Valószínű a fenti igét érthették meg, és vették komolyan a hollandiai Meerkerk falú három gyülekezetének tagjai,akik több mint 10 évvel ezelőtt megalakították a MEHORO szövetséget. A szövetség célja, hogy a Meerkerkben élő emberek a Magyar illetve Romániában élő gyülekezeteken segítsenek. Így érkeztek először Tiszafüredre még az ez évben elhunyt Bartha Ferenc szolgálati idejében, s tértek vissza néhai Szűcs M Sándor, illetve a mostani lelkész Szűcs M Sándorné szolgálati idejében is évente kétszer. Ám így jutottak el az erdélyi Zilah városába, ahol a templom építésének anyagi terheit próbálták enyhíteni, vagy éppen Felvincre, ahol gyülekezeti házat építenek.
A MEHORO vezetősége, illetve tagjai úgy döntöttek, hogy a kétévente esedékes ruha, használtbútor Erdélybe szállítását most összekötik azzal, hogy az időközben összegyűjtött 160 iskolapadot, 300 iratrendezőt, irodai bútorokat eljuttatják Tiszafüredre, a Bán Zsigmond Református Iskolába. A szállítás költségeit a hollandiai közösség állta, úgy hogy a 2200-2500 euró értékű fuvart a C.M. BAARS & Zn b.v. szintén meerkerki kötődésű cég állta.
A két holland sofőrrel kedd déltájban érkezett meg a kamion Tiszafüredre, ahol majd két óra alatt lett lepakolva a sok adomány. Mint az előző években, most is a tiszafüredi református egyház volt a köztes állomás, mivel a füredieknek címzett iskolai felszerelések a rakomány 30%-át tették ki.
A fent maradó rész egy elektromos orgona / Zilahiaknak címezve/ 35 m3 / 40 tonna/ ruha, pelenka, használt bútor / Szilágygörcsönyieknek címezve/ másnap lett felpakolva egy Román felségjelzésű kamionra és lett elszállítva a két gyülekezetnek.
Nagy öröm az, hogy a MEHORO íly módon vállalta fel, immár másodszor a Tiszafüredi Református Egyházközség testvérgyülekezetének a Szilágygörcsönyi Református Egyházközségnek a megsegítését.
"Aki könyörül a nincstelenen, az Úrnak ad kölcsön, mert ő megtéríti jótéteményét."
Példabeszédek könyve 19:17
A külhoni gyülekezetből a kamion felpakolására a lelkészből Hőgye Gál Róbertóból , algondnokból, és két presbiterből álló „küldöttség" érkezett hozzánk. A kis delegáció megtekintette az április 9-én ünnepélyes átadásra kerülő új épületrészeket, illetve megállapodtak Szűcs M Sándor fiú ifjúsági csoport vezetővel, a nyári 1 hetes munkás-csendes hét időpontjában, amelyet Szilágygörcsönyben tartanak majd ez év nyarán.
Úgy érzem, hogy a sok híresztelés ellenére, a holland gyülekezetek segítőkészsége / Kelet Európa lakossága felé /nem csökkent, ám a nagyobb távolságok miatt kényelmesebb, egyszerűbb számukra, köztes állomás beiktatása / jelen esetben Tiszafüred/ , hogy adományaik, pontosan, hiánytalanul a rendeltetési helyre kerüljenek. Vajon Mi készek vagyunk segíteni ebben nekik?!
Szűcs M Sándor
református tanító