„Amikor lelkésznek hívott el Isten, akkor abban adott megnyugvást számomra, hogy ne a kamaszkori személyes vágyamat valósítsam meg, hogy megváltoztassam a világot. Az a nagy teljesítmény, ha egy kis közösségben segítesz embereknek; az bőven elég a világ megváltoztatásához." Morva Ákos
Iszlám díjat kapott Németh Pál, református lelkész
A Magyar Iszlám Közösség harmadik éve adja át a Gül Baba Díjat azoknak a nem muszlim magyar személyeknek, akik a hazai iszlámot segítik munkájukkal.
Az idei díjazottak:
Dr. Boros Imre, közgazdász, aki Zala megyei közgyűlés tagjaként segítette Magyar Iszlám Közösség karitatív akcióit a megyében.
Dr. Gurmai Zita, MSZP EP képviselő, aki aMagyar Iszlám Közösség hazai börtön misszióját segítette többek között a közbenjárásával.
Dr. Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, frakcióvezető. Államtitkárként sokat tett Magyar Iszlám Közösségért, s ahogy a kitüntetést közreadő közleményüben fogalmaznak: Istennek hála érte a mai napig kiáll a magyarországi muszlimok jogaiért.
Németh Pál, budapesti református lelkész. Évek óta a keresztény-iszlám párbeszéd aktív élharcosa, segíti a Magyar Iszlám Közösség integrációs munkáját, folyamatos párbeszédre, megértésre buzdít.