„Zavarba jövök és elpirulok, Uram, ha fölidézem születésedet és körülményeit, és ha az enyémre gondolok. Te, az Isten, teremtőm nekem és a mindenségnek, istállóban születtél, én pedig palotában; téged ökör és szamár között szegény pásztorok, engem – ki por és féreg vagyok a te színed előtt – udvari emberek nyüzsgő tömege vett körül. A te szüleid szegények, az enyémek fejedelmek; te szegénységben jöttél a világra, én gazdagságban." Rákóczi Ferenc
Jajkiáltás a dél-erdélyi épített örökségünkért
Az Ágoston Sándor Alapítvány lelkes tagjai már a fent említett templomok esetében elvégezték az állagmegoldást, de még van munka bőven...
Igazából nem számítottam semmi különlegesre, amikor a dél-erdélyi kirándulás szóba került. Már jártam arra, láttam a nevezetesebb emlékeket, de gondoltam jó lesz ismét feleleveníteni a tudásom, így jelentkeztem a Kálvin és Erdély című konferencia utáni kirándulásra. A helyszín bemutatása után már gondban voltam, Alvinc, Algyógy és Nagyenyed kivételével egy sem volt ismerős. Sem Őraljaboldogfalva, sem Marosillye, sem Nagyrápolt, Magyarigen, Marosszentimre, Boroskrakkó vagy Borberek.
Az első benyomás mindig nagyon fontos, és ez esetben nagyon erősre sikeredett. A hátszegi kis település Őraljaboldogfalva XIII. századi román és gótikus stílusban épült temploma, a csodálatos freskóival elképesztően szép. Szinte az egész templom belsőt vöröses árnyalatú freskók díszítik, amely olyan erős hatással bír a látogatóra, mint amilyennel még csak kevés helyen találkoztam. Az kirándulás folytatása sem adott alább, mindig volt valami megkapó. Nagyrápolt a pieta freskórészletével, illetve az Szűz Máriát és Szent Pétert ábrázoló még reformáció előtti harangjával különleges. Algyógy az Árpád-kori körtemplomával ragadt meg az emlékeimben. A siralmas állapotban lévő borbereki templom pedig a maga szedresével. A kirándulás utolsó boroskrakkói állomása ódon hangulatával és díszes templombejáratával tetőzte a napot.
Az egykor gazdag bortermelő vidék városai falvakká töpörödtek. A több száz éves templomaikból elhaltak a hívek. A mára jó esetben 2-3 lelkes magyar gyülekezetek képtelenek fenntartani templomaikat, így a gyönyörű freskók és gótikus falak enyésztre vannak ítélve.
Az Ágoston Sándor Alapítvány lelkes tagjai már a fent említett templomok esetében elvégezték az állagmegoldást, de még van munka bőven. A főkent anyaországi református teológusokból álló szervezet kétkezi munkával és anyagiakkal is segítette már a szórványban a lelket tartani. De nekünk erdélyi magyaroknak is feladatunk erőnk és tehetségünk szerint segíteni. Fel kell hívni a figyelmet, mert ahogy az én avatatlan elmém sem ismerte a dél-erdélyi templomok helyzetét, még sokan vannak így vele. Ha ismerjük, már tudunk segítni.
Gál László
Forrás: Erdély Ma