Melynek idei díszvendége Kányádi Sándor.
Hogy ki Ő? Minek magyarázni, magyar ember úgyis tudja, mást... érdekelhetne, persze, mást is, kevés az az élő ember, kiért egy olyan városban, hol a kultúrát meglehetősen kevesen fogyasztják, ekkora tömeg megmozdul, e templomot úgy telezsúfolja, hogy az utolsó percben is szíves-örömest befogadóvá vált házigazda tiszteletes egy kezén meg tudja számolni, hány alkalommal voltak még ennyien. Nagy - sátoros - ünnepekkor, az bizonyos. Ilyesformán hát végre ünneppé lett Sepsiszentgyörgyön a Magyar Kultúra Napja.

Újabb sor a templom ajtajában, hősugárzó arcon csap, Kaláka közvetítésében Kányá­di-versek jó hangosan, s a látvány lenyűgöző. Tömött padsorok, előbbre haladni alig-alig, és hátulról újabbak és még mások. És gyerekek számlálhatatlan sokaságban, tizenhat férőhelyes padban húszan szoronganak, és körbe, és elöl, és fenn, a karzaton, karon ülők és kamaszok, épp csak totyogók és A kökösi hídont az elemiben most tanulók, itt is, ott is karlengetések, ide gyere, itt foglaltam neked helyet, de átfurakodni elképzelhetetlen - itt, a szó legszorosabb értelmében, tűt leejteni is lehetetlen.

Zsibongás, zaj, a feszült várakozás izgalma. Taps. Templom­ban nem szokás tapsolni, mondja Kányádi Sándor, de senki nem hallgat rá. Mindenesetre mondok egy verset, kezdi, és ezt már mindenki hallgatja. Vannak vidékek... hosszú ciklus. Mi­ként hosszúak lettenek bolyongásai, mert Kányádi mindenütt járt, hol zömmel magyarok élnek - és e világon, jól tudjuk, mindenütt zömmel magyarok élnek. Még a Szent Lázár szigetén is, hol az örmény kolostor kéttucatnyi szerzeteséből legalább háromnak magyarnak kellett lenni. Vannak vidékek... hosszú ciklus, persze hogy az örmény sírkövekről is. És annyi másról, mi éltében hozzá csapódott. Mindenről nem csak versben, mert mesélni is tud Kányádi - hogy ott és akkor mi mindenről, felidézni lehetne, de visszaadni nem. S az élmény attól válik egyedivé, ha mindenki a maga módján emlékezik rá. És majd, egyszer elmesélheti gyerekének, unokájának, hogy én ezt a verset, mit most neked megtanulnod kell, én egykor a költő bácsi jelenlétében szavaltam el, zsúfolt templom népe előtt, hogy mily alkalommal, no, hát az kiesett, de ünnepnek kellett lennie, nagy ünnepnek, arra még emlékszem, azóta tudom, hol a világ közepe, s hogy a magyar Istennek kiválasztott népe, a magyar nyelv meg Isten kiválasztott nyelve, no, ilyesmik maradtak meg, és hogy mi, kisebb-nagyobb gyerekek egymásnak adtuk a mikrofont, és miután elszavaltuk a verset, a költő bácsi megkérdezte, hányadikosok vagyunk, és a fejünk tetejére lehelt egy csókot... de hát ezek még odébb, esztendőknek teltével. Eszten­dők múlva, melyeket betemetett a nagy hó, akkorra csak a nagyapó bajsza és a nagyanyó haja, meg a fekete rigó, dúdolva altatónak is, gyermeknek, unokának, míg él magyar, él a szabadság, állott egykoron a negyvennyolcas em­lékmű obeliszkjének egyik oldalán, míg él magyar, él Kányádi - szabadon, Jókai után.

Váry O. Péter, Háromszék
Forrás: erdely.ma

MTI:
Kányádi Sándor Erdélyben a Magyar Kultúra Napján

A "karon ülő" kicsikhez és a már "botra támaszkodó" idősekhez egyaránt szólt az elmúlt napokban Kányádi Sándor, aki Erdély több városában beszélgetett az érdeklődőkkel a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett közönségtalálkozók keretében. A Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Kovászna Megyei Művelődési Központ közös szervezésében az egyik legnagyobb magyar kortárs költő Székelyudvarhelyen, Kovásznán, Kézdivásárhelyen, Baróton és Sepsiszentgyörgyön találkozott a legifjabbakat és a legidősebbeket is képviselő közönségével.

Hadnagy Miklós, a Kulturális Koordinációs Központ igazgatója az MTI-nek vasárnap elmondta: a 82 esztendős "Sanyi bácsi" minden helyszínen 400-500 ember előtt beszélt, Sepsiszentgyörgyön két alkalommal is találkozhattak vele, így az iskolások a Székely Mikó Kollégiumban, a felnőtt lakosság pedig a belvárosi református templomban, ahol szombat este legalább ezren gyűltek össze.

Kányádi Sándor valójában "interaktív" előadásokat tartott, amelyeknek maga a közönség is szereplője volt. Minden alkalommal megkérdezte: akar-e valaki verset mondani, és minden helyszínen akadt tucatnyi verselni akaró. Kányádi Sándor maga is szavalt költeményeket, és elmondta gondolatait az irodalomról, a magyar nemzet jövőjéről, és még sok mindenről, amit Erdélyben fontosnak, érdekesnek tartanak.

A vendég nem csupán az általános magyar kultúráról, hanem annak helyi mindennapjairól is szólni akart. Ezért olyan személyekről is beszélt, akik az adott városban, településen hozzájárultak a magyar kultúra ápolásához, és mind a mai napig tesznek érte. Így felidézte emlékeit, amelyek például Székelyudvarhelyen a 90 éves Finta Bélához fűzik, aki az ottani művelődési ház első igazgatójaként az ötvenes-hatvanas években jelentős szerepet játszott a város kulturális életének gazdagításában. Kovászna városban Gazda József személyét helyezte előadása középpontjába. Sepsiszentgyörgyön olyan kortársakról beszélt, mint Czegő Zoltán, Farkas Árpád, Magyari Lajos.

A körút során rendhagyó irodalomórát is tartott, mégpedig a ballada műfajáról. Hangsúlyozta: mind a karonülőhöz, mind a botra támaszkodóhoz beszélni akar, de úgy, hogy senkinek se beszéljen "a feje fölé és a lába alá". A Himnuszban elhangzó "Isten, áldd meg a magyart! " fohászt kiegészítette saját gondolatával: áldja meg a magyart, bárhol éljen is a világon, felekezeti hovatartozás nélkül.

Hadnagy Miklós elmondta: a Magyar Kultúra Napjának és a Liszt-évfordulónak az ünnepléséhez tartozik, hogy vasárnap a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban elhangzik Liszt Ferenc Via Crucis (Keresztút) című műve.