„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Karácsony a remény üzenete
- három történelmi egyház levele
A karácsony a remény üzenete: velünk az Isten, aki Krisztus eljövetelével teljes szolidaritást vállalt az emberiséggel - olvasható a református, a katolikus, és az evangélikus egyház közös üzenetében.
„Krisztus születésének ünnepén hálát adunk a Mindenható Istennek, mert a Megtestesülés titkában teljes szolidaritást vállalt az emberiséggel. Magára vette minden gyengeségünket, hogy megváltson minket, felragyogtassa Isten dicsőségét és meghozza az embereknek az igazi békét. Ezért karácsony számunkra a remény üzenete: velünk az Isten. Ő nem hagy el minket. Mindig, minden helyzetben fordulhatunk hozzá, mert érdeklik gondjaink és örömeink egyaránt.
Krisztus legyen karácsonyi ünneplésünk középpontja. Ő nem ment el részvét nélkül semmiféle szükség mellett, az ő példája és segítsége legyen erőforrásunk. Rá gondoljunk, amikor megajándékozzuk egymást, amikor szeretettel vesszük körül családunkat, különösen a gyerekeket, az időseket és a betegeket, amikor kiterjesztjük segítő szeretetünket a legjobban rászorulók felé, vagy amikor van egy kedves szavunk azokhoz is, akikkel már régen nem beszéltünk.
Őrizzük meg a karácsony örömét és békéjét az ünnep elmúltával is. Így kérjük Isten áldását a karácsonyi ünnepekre és az új esztendőre minden keresztény testvérünk és egész népünk számára."
A közös ünnepi levelet a Magyar Katolikus Egyház részéről Erdő Péter bíboros, prímás, a Magyarországi Református Egyház részéről Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, a Magyarországi Evangélikus Egyház részéről pedig Ittzés János elnök-püspök írta alá.