Méltó az ünnephez
Ez semmiképp nem a katolikus éjféli szentmise konkurenciája – hangsúlyozza Boros Péter budakeszi lelkész, akinek a gyülekezetében már évek óta december 24-én este 10-kor is összegyűlnek. A lelkész ötlete volt, hogy lehetne egy meghittebb alkalom. Szenteste délutánján a családi ünnepen mindig tele a templom, ahogyan 25-én délelőtt is. Boros Péter a presbitériumnak vetette fel: „Este 10-kor miért ne lehetne újra elsétálni a templomba?” Kipróbálták, az első évben csak 15-20 ember vett részt a szentesti lelkialkalmon, az elmúlt években már 40-60 fő volt ott 22 órakor. „Méltó az ünnephez: meghitt és bensőséges” – így írja le néhány szóban az éjszakai istentiszteletük hangulatát Boros Péter.

„Ezeken az alkalmakon tényleg el tudunk csendesedni, és arra tudunk figyelni, aki megszületett, és nem izgulunk, hogy tudja-e a gyerek a műsorban ráosztott szövegét” – foglalja össze sokunk tapasztalatát a lelkipásztor. Majd így folytatja: „Karácsony küszöbén az igehirdetések befelé fordulóbbak, meditatívak, mint amikor Mária leül Jézus lábai mellé és csak hallgatja őt (Lk 10;38-42). Mondjuk ki: a karácsony negatívuma, hogy pörögni ’kell’, és Márták leszünk. Fontos, hogy tudjunk, merjünk, akarjunk Máriák lenni karácsonykor is!” Erre pedig alkalmas a szenteste 22 óra. „Ilyenkor már lecsendesedett minden: megtörtént a közös vacsora, az ajándékozás a családokban, nyugalmasabb.”
Boros Péter hozzáteszi: a szentesti alkalmakat „ünnepibbnek és hitelesebbnek” tartja, mint a december 25. délelőtti istentiszteletet, ahol sok olyan arcot látni, akik évente egy alkalomnál többször nem jelennek meg. „Úgy érzem, hogy akik eljönnek este, többségében olyanok, akik lelkileg éheznek, és erre a csendre vágynak, elmélyülést szeretnének. Olyat is ismerek, aki azért jön, mert a délutáni alkalmon sok neki a pörgés, a zaj, ami a gyerekek műsorával jár. A lelkész leszögezi: „ezek az alkalmak azonban nem vetélytársai egymásnak. Minden alkalmat meg kell ragadni, hogy az emberekhez szóljunk!” – legyen ez december 24-e délutánja, szenteste 22 óra, vagy karácsony első napján a délelőtti istentisztelet.

Egyébként a szenteste éji alkalom egy kicsit a külsőségeiben is más: ilyenkor nem világítják ki az egész templomteret, csak a szószék környékét. Van, hogy gyertyákat is gyújtanak. Az adventi koszorú négy gyertyája mindenképpen világít.

Református hagyomány?
Egyébként néha egészen meglepő dolgokon múlik, hogy ki miért vesz részt egy alkalmon: a lelkész azt mondja, tud olyan katolikusról, aki azért a református templomba jön szenteste 22 órakor, mert kényelmesebb számára a korábban kezdődő, mégis éjszakai alkalom, mint az éjféli szentmise.

És hogy van-e hagyománya, gyökere annak, hogy szenteste éjjelén reformátusok összegyűljenek egy istentiszteleten? Pap Ferenc református lelkészt, a Károli Pedagógiai Karának dékánját, Az egyházi év című kötet szerzőjét kerestem, aki azt mondja, érdemes egészen a bibliai időkig visszanyúlni a kérdés megválaszolásához.

Zsinati határozat a karácsony éji istentisztelet miatt
Ünnep előtti virrasztás szerepel a Szentírásban, gondoljunk például nagycsütörtök éjszakájára (Mt 26;36-38)! Azt is érdemes megjegyezni, hogy az ókori, bibliai időszámítás szerint 'a nap' este kezdődött, a zsidó tradícióban ma is így van, azaz az ünnep este indul. „Ennek egyik maradványa a szenteste” – magyarázza Pap Ferenc. Az 1791-es budai református zsinat külön foglalkozott a kérdéssel, és „karácsony éjjel és virradat előtti istentiszteletek tartásától való óvakodást” rendelt el.

Ebből feltételezhetjük, hogy „szórványosan, de létezett” ez a gyakorlat. Van is rá néhány adatunk, például egy dunamelléki: 1774-ig Bicskén biztosan tartottak december 24-én éjjel református istentiszteletet. Ahogyan a 18. századból ismerünk forrást arra, hogy a tiszántúli Szentesen is tartottak hasonló alkalmat – ez egyébként napjainkban is így van (a szerk.).

Ám Pap Ferenc hozzáteszi: a reformáció után az éjszakai szertartásokkal kapcsolatban a protestánsoknak jellemzően megvolt a kritikája. „Idegenkedtek ettől a gyakorlattól, babonásnak tartották.” Mégis van református liturgiatörténeti hagyománya a szenteste éjszakáján tartott istentiszteleteknek.

„Bizonyíték, hogy a 18. századig használt protestáns énekanyagokban még voltak tételek, amelyek tipikusan előző esti, éjszakai szertartások tételei, ezek a mai énekeskönyvünkben már nincsenek benne” – magyarázza Pap Ferenc. Ám hozzáteszi: nem tudjuk, ezeket mikor énekelték. Elképzelhető például, hogy karácsony első napján hajnalban kezdődtek istentiszteletek.

Fontos hozzávenni azt is, hogy milyen körülmények voltak ekkor: gondoljunk bele, nem volt közvilágítás, nem volt áram a templomban, pláne éjszakai busz! Németországban például a 16-17. századtól volt hagyománya a protestáns, karácsony hajnali szertartásoknak, az úgynevezett „Christmette” alkalmaknak.

Maradt-e karácsonyi ének, amelyet akár az 1700-as évek szentestéjén is énekelhettek egy református gyülekezetben? Pap Ferenc azt mondja, ilyen lehetett például a 374. dicséret, az „Ó népeknek Megváltója” a ma ismert vagy ahhoz hasonló dallammal és szöveggel. Szintén maradt a 403. dicséret, „Jer, mindnyájan örüljünk", a 408-as „Ez nap nékünk dicséretes nap", a 409-es „Jer, dicsérjük e szent napon a mi Urunkat".

Ma már korábban kezdődnek a december 24-i alkalmak
Ezután Lackovits Emőke Károli-díjas néprajzkutatóhoz fordultam, szerinte mindezek után „reformátussá tették a kezdési időpontokat”, azaz a késő esti alkalmak kerültek egyre korábbra.
A 19. század végén és a 20. század első felében, ahol tartottak a református gyülekezetben december 24-én alkalmat, ott jellemzően este 6-kor kezdték. Hozzáteszi: manapság, ahol a gyülekezet tart december 24-én alkalmat, jellemzően gyermekműsorral, ott egyre korábbi időpontra – délután 3-4 órára – kerül az istentisztelet kezdési időpontja. Érdekesség az éjféli misés asszociációhoz: Lackovits Emőke maga is vett fel néprajzkutatóként arról adatot, hogy több helyen szokás volt az, hogy református barátok elkísérték katolikus ismerőseiket az éjféli misére a helyi katolikus templomba – például Csökölyön és Tamásiban.

Képek: Budakeszi Hírmondó, Csorba Nóra, Fekete Zsigmond/ reformatus.hu, Hurta Hajnalka/ reformatus.hu