„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Karácsonyi Harangszó
„Karácsony a megmenthető ember ünnepe. Az Éden-kertből kiűzött ember számára az átkozottá lett földön kihirdetett szeretet ünnepe. Isten mindenek felett szeret, mert békességet hoz a földre a jóakaratú embernek." - írja ünnepi pásztorlevelében Csűry István püspök, Megint karácsony van címen.
Szintén a lap címoldalán olvasható Reményik Sándor: János evangéliuma című költeménye. Emellett Áprily Lajos, Müller Dezső és Kányádi Sándor egy-egy versét közli az ünnepi Harangszó, melyet Orsolino, Tolnay Tibor és Borúth Andor alkotásai illusztrálnak.
A Szegletkő-oldalon Balázsné Kiss Csilla és Pungur József igemagyarázatai olvashatók. A karácsonyi lapszám különlegességének számít Geleji Katona István: Pásztorok dicsérete című, 1645-ben született írása.
Az ifjúsági rovatban Siklós József három jelenetből álló betlehemes játéka, valamint Visky István: A betlehemi pásztorok című írása olvasható.
Két hosszabb lélegzetű írás is helyet kapott az ünnepi számban: Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című elbeszélése, valamint Lukács Csaba riportja, melyben a Szentföldön tett karácsonyi látogatásáról számol be.
Az év-végi szám ezúttal is tartalmazza a Harangszó idei szerzőinek és médiapartnereinek felsorolását.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület kéthetente megjelenő gyülekezeti lapja megvásárolható és megrendelhető a lelkészi hivatalokban. A lap internetes oldala a harangszo.blogspot.com címen olvasható.